"A kerekasztal beszélgetésen Krausz Csilla, a TraumaAmbulancia alapítója, Miskei Anikó, a kezdeményezés önkéntes pszichológusa, Andor Eszter, a Halj meg, hogy élni tudj című könyv szerzője, Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Dr. Dubóczki Zsolt, orvos és helikopteres mentő, valamint Sárközi Alexandra, a TraumaAmbulancia önkéntese és az est moderátora voltak jelen."

http://24.hu/elet-stilus/2017/11/18/egy-baleset-utan-nem-csak-a-fizikai-felepules-fontos/

Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! Az, hogy ezt az írást most olvasod, az az én poszttraumás növedékem egyik hozadéka, és büszke vagyok rá! Engedd, hogy segítsünk!

https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Csilla és Anikó a Pszinapszison. Fotó Völgyes Valéria

"A baleset lelki értelemben kicsit olyan, mintha kilöknének a komfortzónádból, és felégetnék utánad a hidat – nem tudsz már ugyanoda visszamenni. Ha viszont foggal-körömmel ragaszkodsz ahhoz a helyhez, ahol korábban álltál, akkor az óhatatlanul feszültséget okoz. Nagyon változó, hogy ennek a feszültsége kit mennyire visel meg, vagyis ki mennyire él meg traumatikusnak egy balesetet."

 https://pszichoforyou.hu/trumaambulancia

Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! Az, hogy ezt az írást most olvasod, az az én poszttraumás növedékem egyik hozadéka, és büszke vagyok rá! Engedd, hogy segítsünk!

https://www.facebook.com/Poszttrauma/

"A Lelki Egészség Éjszakáján mutatkozott be a TraumaAmbulancia, az az új kezdeményezés, melynek célja, hogy csoportos foglalkozások segítségével adja meg a lehetőséget a baleset utáni trauma feldolgozására."

http://24.hu/elet-stilus/2016/11/12/mentsvar-epult-a-balesetet-atelt-embereknek/

Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! Az, hogy ezt az írást most olvasod, az az én poszttraumás növedékem egyik hozadéka, és büszke vagyok rá! Engedd, hogy segítsünk!

https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Október végén keresett meg Miskei Anikó, a TramaAmbulancia önkéntes pszichológusa. Elmondta, hogy olvasták megérintő és erőt adó történetemet, miszerint 5 évvel ezelőtt életveszélyes autóbalesetet szenvedtem. 10 nap kóma, féloldali bénulás, több gócú agyvérzés….. A mesterséges altatásból már nem tudtak felébreszteni. Az orvosok nem sok esélyt láttak a gyógyulásomra, és arra, hogy valaha teljes értékű életet élhetek. Én azonban másképp döntöttem. Újra tanultam járni, rendesen beszélni, és minden olyan dolgot, ami a mindennapokban másoknak természetesnek tűnt. Új emberré váltam, és MINDEN megváltozott az életemben. Becsülöm az életet, és ma már a kisbabámmal a szívem alatt tudom és érzem, hogy nagyon vigyáznak rám „odafönn” az Égiek.

Anikó elmondta, a TraumaAmbulancia célja, hogy olyan szervezetet hozzanak létre, amely a balesetet elszenvedetteknek és hozzátartozóiknak nyújt segítséget. Havonta tartanak egy estet, ahová meghívnak egy balesetben érintett vendéget. A következő alkalomra, egy kerekasztal beszélgetésre nagy szeretettel meghívtak engem is, örömmel mondtam igent.

"Habár traumákról van szó, mégis kivétel nélkül mindig üdítőek ezek a havonta megtartott estek, hiszen olyan élet-változásokról, olyan emberekről szólnak, akik, érdekes módon egytől-egyig hálásak azért a komoly fordulatért az életükben, amely sokszor majdnem az életükbe került, melyet követően viszont szinte megújulva, önmagukra találva sokkal jobb életet élnek, mint a balesetüket megelőzően (sokszor maradandó sérüléseik, fogyatékosságuk ellenére)."

A teljes íráshoz kattints tovább....

https://goo.gl/93QK3D

 Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! Az, hogy ezt az írást most olvasod, az az én poszttraumás növedékem egyik hozadéka, és büszke vagyok rá! Engedd, hogy segítsünk!

https://www.facebook.com/Poszttrauma/

"Ma van a szülinapom. Tavaly ilyenkor az edzőtársaimmal söröztem egy pubban. Miközben éppen az új lakásomba való költözésem élményeit meséltem, mélyeket szippantottam a cigimből. Most nincsenek edzőtársaim. Nem sörözöm. Az új lakásom üresen áll, mert én a szüleimnél lábadozom. Cigi sincs. Nem szabad. 
Csak ez és az ehhez hasonló emlékek maradtak az életemből. Vagyis - ahogy mi, gyógyulók mondjuk - az előző életemből. 

32 éves nő vagyok. Poszttraumás. Tavaly szenvedtem balesetet, amikor elgázoltak egy zebrán. Súlyos sérüléseim - majd szövődményként egy halál közeli élmény - ellenére úgy gondolom, szerencsés vagyok. A kórházban napokig számoltam az ujjaimat, mert nem akartam elhinni, hogy egyben vagyok. A kórházi zárójelentéssel azonban korántsem értek véget a megpróbáltatások. 

Van, amikor két ember egy álmot álmodik, külön-külön. És amikor találkoznak, akkor közösen haladhatnak egy úton tovább. Ez történt akkor, amikor megkerestem Krausz Csillát, hogy interjút készítsek vele és megírjam a történetét. Benne nem sokkal korábban született meg a TraumaAmbulancia, melynek víziója:

„Hatékony és empatikus segítségnyújtás a baleset összes érintettjének – a közösség erejével”.

Az elmúlt egy évben több olyan balesetet átélt emberrel volt szerencsém találkozni, akik arra a kérdésre, hogy „kérnék-e vissza a baleset előtti életüket”, nagy őszinteséggel és tiszta szívvel azt válaszolták: nem kérnék vissza. Tudom, hogy ez nem mindenkivel van így, és valaki számára teljesen elképzelhetetlen, hogy egy autóbalesetben elveszted a lábadat, és rá két évre „köszönöd szépen, remekül vagy” a magad nehézségeivel… olyan dolgokkal kezdesz foglalkozni, olyan embereket ismersz meg, olyan élethelyzetekbe kerülsz, amelyek egyértelműen a baleseted hozadékai…..és jól érzed magadat. És igen, van egy pillanat (velem ez így történt), amikor bármennyire is nehéz megélni egy ilyen történést, mégis átjár a hála érzése. Nekem nem maradandó sérüléseim vannak, viszont a pszichológiában is ismert gyászév nálam is kitartott a maga hullámvölgyeivel. Emlékszem, a hálószobában voltam, amikor éreztem, meg kell állnom és hagynom kell, hogy a hála, amit érzek, átjárjon! Hálás voltam annak a személynek, aki bajt okozott nekem. A haragom és nehézségeim hova lettek?

Az elmúlt hetekben sok minden megváltozott körülöttem. Blogot írok, mármint hogy nem írom, hiszen látod, hogy nem látod. Pedig igazán sok a történés. Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, és annak ellenére hogy nyitott személyiségnek hiszem magam, meglep ez a nyitottság. Nem is gondoltam (persze reméltem és remélem is hiszen az egész elképzelésemhez elengedhetetlen hogy emberek szívesen, és megértően tudjanak egymás felé fordulni) hogy még mindig ennyire emberiek vagyunk. Ez egy pozitív megtapasztalás, már ezért megérte. Mondjuk azért nem állnék meg itt. Bizalmat látok, igyekszem felnőni hozzá. Alázattal próbálok fordulni a felmerülő feladatokhoz. A legjobbat szeretném az eddig elértekből kihozni, és bár néha rám tör az ijedtség, van itt már egy kritikus tömeg, akik engem, és az ügyemet lelkesen támogatják. Bátorítanak. Ez mindent más megvilágításba helyez. Ugyanis most már felelősséggel tartozom.