A férfiak egészségével foglalkozó Movember mozgalom itthon is már jó néhány éve közismert. De az biztos, hogy egy kezdeményezés önmagában kevés arra, hogy jelentős és hatásos mértékben felhívja a figyelmet a férfiak egészségügyi veszélyeztetettsége mellett a mentális egészségük fontosságára is.

Banga Gábor önkéntestársunk a tavalyi év egyik utolsó Community Resiliency Model (CRM)® tréningjén többek között ezért is fogalmazta meg, hogy milyen jó lenne egy kifejezetten férfiaknak szóló Traumaambulancia Est. A téma fontosságát egy 2020-as KSH statisztika is megdöbbentően jól illusztrálja. Magyarországon ugyanis az öngyilkosok 3/4-e férfi (közel 1300 fő évente), miközben a pszichológushoz járók csupán kb. 1/3-a tartozik az erősebbik nemhez.

Egy kerekasztal lovagjai

A kiinduló gondolatból végül március 27-én estére az Andrássy úti Magnet házban egy kerekasztal-beszélgetés formálódott "A fiúk hol sírnak?" címmel. Az esthez meghívott vendégként három eltérően izgalmas életutat bejáró, de a saját lelkivilágához is könnyen kapcsolódó férfi csatlakozott. Marosi Viktor rádiós műsorvezető, a Radiócafén futó Szabadesés c. műsor házigazdája. Dr. Károlyi Antal elméleti fizikus, később bankár, jelenleg a SignCoders fejlesztőcég vezetője és startup befektető, aki már csak olyan munkát végez, amit társadalmilag hasznosnak vél. Valamint Tóth Dániel pszichológus, 3 gyermek édesapja, aki a kütyük és a digitális világ szakértője, és A Pszichológus Pasi néven mindezekről Youtube csatornát vezet. A beszélgetés moderátora pedig az egyik ötletgazda, egyesületünk önkéntese, egyébként coach és buddhista tanító Banga Gábor volt.

Felmerült témák

Gábor mindjárt az elején leszögezte, hogy nem akarják megváltani a világot, inkább szeretnék személyes példákkal körbejárni és megvilágítani a téma sokrétűségét. Majd ezt követően feltette az egyik szerinte legfontosabb kérdést: „Hogy vagytok?”. Erre mindhárom résztvevő a maga őszinteségével és tapasztalatával válaszolt, azt is kifejtve, hogy már maga a kérdés önmagában milyen fontos.

A férfiminták nyomán továbbhaladva természetesen előkerült az apakép meghatározó szerepe is. Marosi Viktor például azt mesélte, hogy 5 évesen beléégett az a kép, ahogy az édesapja a homokzsákokat cipeli egy felújításnál, ezáltal a ‘do it yourself’ hozzáállás maradt meg benne. Anti azt tanulta gyerekkorában, hogy teljesíteni kell, húzni kell az igát, mint egy versenyló. Tóth Dániel a Csillagok háborúját említette, ahol Luke Skywalker, mint egy népmesei hős fiatalon útnak indul és győz.

Majd előjöttek olyan krízispontok is, melyekkel a középkorúság felé tartva találkoztak. A visszanézéskor megállapított hosszútávú eredménytelenség, a meghasonlás a velük történtekkel, vagy a tudatosan került negatív szülői minta is fontos mérföldkövek voltak az életükben.

Az életközepi válság hatására esetleg elveszett belső iránytűt nehéz észrevenni és megtalálni egyedül. Ehhez önmagukhoz és másokhoz való kapcsolódásukban kaptak értékes iránymutatást életük során. Barátok, jó minták, családi beszélgetések és akár szakemberek segítségével. A bevállalt nehézségek előre nem látható pozitív kimenetele is adott nézőpontváltást. Ám a túlélés még nem elég a fejlődéshez, ha egy nem önazonos dolgot erőltet magára valaki hosszútávon. 

Az nagyon nagy erőt ad, ha hiszel valamiben, ha tudod, hogy reggel mi rángat ki az ágyból. 

- Károlyi Antal 

Ezután azt a kérdést járták körbe, hogy a nehéz helyzetekben one-man-show-t játszanak, vagy inkább kérnek segítséget. Mivel mindhárom vendég azt felelte, hogy eleinte hosszabb-rövidebb ideig mindig egyedül próbálkoztak, csak azután kértek (ha kértek) segítséget, így ez talán egy férfiakra inkább jellemző viselkedési forma, ami egyáltalán nem biztos, hogy minden esetben a legjobb út.

Erőforrások

Ám az is kihangosításra került, hogy az érzékenység egy igazi szupererő, ha a gyengeséget férfiként képesek felvállalni, beleértve ebbe akár a sírást is.

Néha le kell menni a gödör aljára, és azt megnyalni. A világ nélkülem is megy tovább, ezen el lehet csodálkozni, de tulajdonképpen nagyon is megnyugtató.

- Marosi Viktor

Végül Gábor azt firtatta, hogy a meghívott vendégek miből nyernek erőt, miben látják azt az elegedhetetlen hozzávalót életükhöz, ami segíti mindennapi működésüket. Ilyen erőforrás a szerelem, a szakmai motiváció, vagy egy szellemi tér, ahol rendszeresen eszmét cserélhetnek, ötletelhetnek, inspirálódhatnak. De akár olyan filmek ismétlődő nézése is, melyekben heroikus küzdelmek után minden jóra fordul, vagy akár a számítógépes játékokkal való tudatos kikapcsolódás.

Kíváncsi női kérdések

Az est vége felé a közönség soraiból is kérdezhettünk, így fel is merült egy többeket mozgató kérdés. Nőként mit tehetünk a fiúgyermekekért, illetve a férfiakért, hogy lelkileg is egészséges és érett személyiségek legyenek?

Erre elsőként az est folyamán egy korábban elhangzott szakmai meglátást hoztak vissza, ami számos szülőre komoly felelősségként hat:

A mai fiatalabb korosztályt az internet kínálta információdömping és készválasz gyárak nevelik. Egy szülő átlagosan 10 percet tölt a gyerekével, és ők emiatt gyakorlatilag az internetről tájékozódnak. Ott keresnek példát, nem találnak saját célokat, csak amit a média behekkel nekik.

- Tóth Dániel

Illetve apaként abban mindhárman egyetértettek, hogy a legfőbb cél kialakítani egy olyan őszinte párbeszédet és ehhez szükséges kapcsolatot, ami még a legrosszabb helyzetben is mentsvár lehet, hogy merjen a fiúgyerek segítséget kérni. A mai 30-35 éves férfiaknál az segít kilépni az érzelmi dagonyából, ha segítséget kapnak abban, hogy áttörjék a negatív hiedelmeket és megfogalmazzák, mi az, ami inspirálja, motiválja őket akár a korai éveiből, és ehhez vállalják önként a nehézséget, ami a fejlődéshez szükséges.

Csak abbahagyták, de még nem értek a végére

A közel két órás, humorban és tanulságokban gazdag kerekasztal-beszélgetés szuper időtöltés és fantasztikus este volt. Ugyanakkor az is érezhető, hogy még számos kérdés és témakör van, amiről a férfiak a mentális egészség kapcsán bőven tudnának mit mondani. Így azt az ígéretet kaptuk, hogy valamilyen formában még biztosan lesz folytatása a most induló kezdeményezésnek.

Következő lépésként pedig hamarosan az est során készített hangfelvételt fogják majd podcast formájában elérhetővé tenni, hogy az is átélhesse a hallottakat, aki ezúttal nem tudott jelen lenni.

Megtiszteltetés, hogy a TraumaAmbulancia idei utolsó CRM (Közösségi Reziliencia Modell) workshopjáról írhatok élménybeszámolót, ahová tréner hallgatóként, és az egyesület önkénteseként jutottam el. Fontos számomra a traumatudatos szakmai elköteleződés ezért folyamatosan keresem azokat a módszereket, melyek „felhasználóbarát” ugyanakkor hatékony megoldást kínálnak a stresszkezelés, traumaoldás területein. 

Az eseményt Temesvári Orsolya reziliencia szakértő és Banga Gábor trauma-szenzitív coach, - vagyis a TraumaAmbulancia trénerei - azzal az aktuális szándékkal indították, hogy „a rohanós, ünnepre készülődő hetek kapcsán kapaszkodót adhat a CMR eszközrendszere és egy kicsit segíthet a nehéz pillanatokban magunkra figyelni és megnyugodni, ha nagyon nagy a feszültség.”

A tréning ismét a Hotel Mediterran különtermében került megrendezésre. Kellemes, barátságos és biztonságos környezetben, vegyesen ültünk körben magánemberekként és szakemberekként is. 

Gábor első kérdése az volt felénk, hogy mióta megérkeztünk a helyszínre mennyire vagyunk kapcsolódásban a saját testünkkel? Figyeltük-e? Mennyire tudatosan? 

Banga Gábor és Temesvári Orsolya 

Hát bevallom, egyből arra gondoltam: nemigazán… eltartott egy darabig, míg tudatosan „megérkeztem” és elmúlt az esetleges késés félelme miatti idegesség. A testem a gyomromban jelzett, de ezt még Gábor kérdésekor se vettem észre, csak utólag.

Majd Orsi segített fókuszálnunk arra, hogyan vehetjük észre a testérzeteinket, élményszerű, testtudatos feladatokon keresztül megtapasztalhattuk idegrendszerünk működésének és testünk jelzéseinek kapcsolódását. 

Banga Gábor és Temesvári Orsolya

A perspektívaváltások útján az ismerős gyógyulási mérföldkövek mellett haladtam el gondolatban, érzésekben és testérzetekben: Először reflex-szerűen a konvencionális kérdést tettem fel magamnak: Mi a baj velem? Aztán a trauma (PTSD, CPTSD) informált kérdést: Mi történt velem? Végül a reziliencia informált kérdést: Mik az erősségeim? 

Sorban tudtam kapcsolódni a gyógyulás stádiumaihoz és a 6 készségből álló eszköztárhoz is, melyek közül a számomra legmeglepőbb működő erőforrásom az egyik a gyakorlatban az volt, hogy a harminc éve hiányzó nagymamámat öleltem meg képzeletben. Ettől nagy intenzitású forróságot éreztem a mellkasomban, amit még háromnegyed óra múlva is éreztem, ahogy azt az élő örömöt is a szívemben, amikor még élt. Például ezzel a gyakorlattal gyorsan visszakerülhet az ember a beszédesen elnevezett oké-zónájába másnéven a természetes idegrendszeri egyensúlyába.

Fotó: Jakó Eszter

A workshop befejeztével Gábor kifejezte, hogy nem titkolt kívánsága a következő évre az, hogy minél több férfi társa a csatlakozásával segítsen a közösségi szintre emelésben! Mivel a férfiak részvétele is nagyon fontos, ezért arra bátorítja férfi társait, hogy minél többen csatlakozzanak a TraumaAmbulancia által szervezett jövőbeni  CRM tréningekhez!

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839

Egyik ismerősöm fb-bejegyzésében olvastam a minap: „Sok mindenen aggódtam életemben. A nagy részük meg sem történt.” (Mark Twain) Ez a frappáns mondat elgondolkodtatott: akkor tehát feleslegesen aggódunk sok mindenen?

Nagynéném jut eszembe, aki mindjárt 90 éves, és a magas vérnyomáson kívül csak néha fáj itt-ott, de miután 40 éves korában volt egy vastagbélgyulladása, és hallotta, hogy ennek nyomán kialakulhat vastagbélrák, egész életében ettől rettegett. Feleslegesen tette hosszú éveken, sőt évtizedeken át? Részben igen, minden bizonnyal túlzott mértékben aggódott, bár azt kétségtelenül jól tette, hogy  rendszeresen elment kontrollvizsgálatokra, mert ugye jobb félni, mint megijedni...
Heidegger német filozófus szerint  a szorongás a létbevetett ember alapállapota, s emlékeztet arra, hogy nem vagyunk tökéletesek. Hát igen, rengeteg mindenen szoktunk szorongani. (Olvastam valahol, hogy csak a pszichopaták nem tudnak szorongani.)

Nagynéném kapcsán arra gondoltam, érdemes lett volna a béltükrözésen túl öntükrözésre járnia. Bocsánat, ezt mindannyiunkra értem, hogy hasznos az önismeret útján elindulni, akkor is, ha nem könnyű ez az út és lassan lehet rajta haladni. (Még az is lehet, sőt valószínű, hogy ennek eredményeképpen némiképp csökkent volna a szorongása.)

Forrás: Pixabay

Al Ghaoui Hesnánál olvastam, hogy neki nagyon sokat segített az a gondolat, hogy a szorongás és a félelem közötti különbséget úgy is elképzelhetjük, hogy a szorongás a félelem megszorozva a fantáziával. Én azóta a szorongást egy jó nagy lufinak képzelem el, míg a félelemnek van egy egyenes nyila és célpontja. Ha lufi, akkor ki is pukkaszthatjuk, és akkor volt, nincs - mármint a szorongás. Később azt is mondja Hesna, hogy amikor észreveszi, hogy szorong,  mindig próbál különbséget tenni a két érzés között, és igyekszik megtalálni a fantázia gyökerét, hogy tudja,  miből táplálkozik a szorongás.

És így ismét eljutottunk az önismeret fontosságához.

Azt is el szeretném mondani, hogy nekem úgy tűnik, mintha a szorongás, aggódás, félelem  szavak használata korfüggő lenne.
A félelmet már egy kisgyerek is jól ismeri, bár még nem tudja megfogalmazni az érzéseit.  Azt hiszem, a szorongás szót egyáltalán nem is használja. Félek a sötéttől – mondja. Én például nagyon sokáig nem mertem, nem tudtam egyedül elaludni. Van egy kedvenc versem erről, egy csodálatos svéd gyerekvers:

NÉHA CSONTVÁZRÓL ÁLMODOK

Néha csontvázról álmodok,

csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
– Csak álom volt –
mondja anya.

Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

Ingrid Sjöstrand

Megmondom őszintén, a mai napig el-elgondolkodom ezeken a sorokon: akkor hát mi is van belül? Nem árt tisztában lenni ezzel. Iskolásként sokat izgultam. Feleléstől, dolgozattól, és emlékszem, nem igazán tudtam megnyugtatni magam, nem voltak jó eszközeim erre. Férjem egy-egy zenekari fellépése előtt izgulni szokott, de ez jóleső izgulás, sokszor hozzá is teszi: alig várom!
Grecsó Krisztián Vera című könyvében a főhős kislány (10 éves) úgy nevezi a szorongást: szomorú izgulás. Milyen találó, nagyon megfogott ez a megfogalmazás! Sajnos azt hiszem, én ezt jól ismerem.
Amikor édesanya lettem, az aggódás érzésével kerültem közelebbi kapcsolatba. Mélyen emlékszem, hogy legkisebb gyermekünk születése előtt arra gondoltam: tudatosan arra fogjuk nevelni őt, azt fogjuk átadni neki, hogy a világ egy gyönyörű hely, élni szép és jó. (Szerintem akkor, 19 éve még azt is hozzátettem: és biztonságos, de akkor még  nem dúlt a közelünkben ez a borzalmas háború.)

Ahogy idősödünk, eddig ismeretlen, új élethelyzetekkel kerülhetünk szembe, amik félelemmel és szorongással töltenek el. Félünk a haláltól, a  betegségektől, a kiszolgáltatottságtól. Jó esetben életünk során gyarapodott az önismeretünk és az  eszköztárunk, hogy ezekkel a helyzetekkel szeretettel és önmagunk iránti türelemmel, szeretteink és barátaink segítségével  megbirkózzunk.

Csatlakozz közösségünkhöz, értesülj programjainkról:

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839

Egy 10 országban 3400 fő megkérdezésével elvégzett idei kutatás adatai izgalmas és egyben fontos képet mutatnak a stresszkezelésünk általános állapotáról. A válaszadók majdnem 70%-a ugyanis azt mondta, hogy mentális jóllétüket leginkább a saját főnökük és vezetőjük befolyásolja. A visszajelzések alapján a párok és házastársak is “csak” ugyanekkora hatással vannak, míg az orvosokkal (51%) és pszichológusokkal (41%) folytatott folyamatok eredménye ezeknél kevesebb.

Egyesületünk estjein is több beszélgetés során felmerült már a vezetők szerepe és felelőssége a stresszkezelés kapcsán. Így a feladat- vagy emberközpontú vezetőknek egyaránt igyekeztünk minél több hasznos tanácsot összegyűjteni, amivel erősíthető a saját és a közvetlenül velük együtt dolgozók lelki ellenállóképessége. 

A vezető sokszor láthatatlan ereje

Egy csapat első embereként talán az egyik legfontosabb szempont, hogy tisztában legyünk a saját hatásunkkal mások jóllétét illetően. Elsőre nem is gondolnánk, hogy az emberek milyen mértékben képesek mikroszkóp alatt megfigyelni és kielemezni vezetői tevékenységünket, legyen szó terhelhetőségről, delegációs képességről, a felelős döntések meghozataláról vagy csak a kommunikációs stílusról egy-egy kényesebb helyzet során.

Mindeközben minden munkavállaló egyben egy szociális lény is, aki természetes ösztönként vágyik a vezetői visszajelzésre. Vagyis amikor a csapattagok érzik, hogy látják, hallják, megértik és megbecsülik őket, az nagyban hozzájárul mentális egészségükhöz. Persze ennek az ellenkezője szintén igaz. Kellő felettesi figyelem nélkül - még ha több száz fős irodában is ülnek heti több napot - a beosztottak idővel az elmagányosodás vagy az imposztor szindróma jeleit tapasztalhatják magukon.

Ne feledjük tehát, hogy mekkora erőt birtoklunk a szervezetben, ám kezeljük azt kellő felelősséggel és alázattal!

A saját jóllét fontossága

Az a vezető, aki képes önmaga testi és lelki egészségére figyelni, nagyobb valószínűséggel fordul empátiával a csapattagjai felé is. Ez persze nem kis dolog, hiszen magasabb szinten még több elvárásnak kell megfelelnünk, feltehetően még több e-mailre és megkeresésre válaszolni, miközben mindenki munkaideje elvileg csak 8 órából áll. A jóllétünk megteremtéséhez tehát elengedhetetlen a hatékonyság és a megfelelő időmenedzsment is. A kiemelkedő produktivitás viszont csak akkor nem vezet kiégéshez, ha a hétköznapok során képesek vagyunk tudatosan rövid mikro-szüneteket tartani. Ilyenkor, ha tehetjük szánjuk arra a pihenőnket, hogy újra egyensúlyi állapotba hozzuk magunkat egy rövid testmozgással, sétával vagy a Community Resiliency Model (CRM)® egyik vagy másik eszközével. Bár a vezetői szerep rendkívül szerteágazó, de önmagában a saját jóllétünkre való tudatos törekvéssel már nagy hatást érhetünk el a környezetünkben is.

3 megközelítés, amivel vezetőként biztosan támogathatjuk a csapatot

Szerencsére számos további lehetőségünk van, amelyek bevezetésével vagy következetes alkalmazásával szintén sokat tehetünk a csapatunk erősítése érdekében. Íme néhány a tapasztalatunk alapján kiemelten fontos irány.

A kötődés és kapcsolódás növelése: 

Indítsunk el vagy bátorítsunk minél több olyan kezdeményezést, amely lehetőséget biztosít a munka kapcsán, esetleg az azon kívüli szociális élethez. Ezek lehetnek például egyszerű esettanulmányok és tapasztalatmegosztások a már befejezett projektek kapcsán (retrók). De szervezhetünk csapat szintű CSR tevékenységet, közös sporteseményt, pikniket vagy a csapatunk sikereit értékelő ünnepléseket. Ezek az alkalmak természetesen akkor igazán jók, ha vezetőként tényleg jelen tudunk lenni. Ráadásul ilyenkor a nem megszokott szerepben kapcsolódhatunk egymáshoz és új oldaláról ismerhetjük meg a másikat. 

A bevonódás lehetőségének megteremtése:

Ígérni sok mindent lehet, de vezetőként a nap végén a tetteinkkel bizonyítunk. Ezért nem elég csak beszélni arról, hogy mennyire értékeljük a csapattagok véleményét, szakértelmüket és nézőpontjukat. Ha valóban szeretnénk elérni, hogy úgy érezzék fontosak és számítunk rájuk, akkor ne csak adjunk, de kérjünk is tőlük visszajelzést. A feedback vonatkozhat a közös munkára, a csapatra, de akár saját működésünkre. És persze az sem árt, ha a valóban hasznos visszacsatolások idővel megjelennek a szervezet mindennapjaiban.

Ha ugyanis a beosztottnak van lehetősége hatással lenni a munkahelyére, az minden esetben erősíti a saját önbecsülését és jólétét is. Hiszen a valahová tartozás élménye növeli a legjobban a biztonságérzetet, ami minden csoport egyik elsődleges igénye. Ezért érdemes bátorítanunk a munkavállalókat az előremutató ötleteik megosztására, tudásuk megcsillogtatására és az új kezdeményezések kipróbálására.

Támogatás és fejlesztés:

A fentiek mellett a motiváció tüze lehet az egyik legerősebb pajzs a stresszes helyzetekben, hiszen a tenni akarás segít könnyebben átlendülni a nehéz helyzeteken. Vezetőként ezt úgy tarthatjuk életben másokban, ha teret biztosítunk a tanulásra és fejlődésre. Ehhez érdemes közösen kialakítani az egyéni fejlesztési terveket, amihez elengedhetelen, hogy megkérdezzük beosztottainkat, mit szeretnének a jelenlegi és a következő szerepükben. Lesz, aki a ranglétrán lépdelne felfelé, lesz, aki más területeken próbálná ki magát.

De ezek megteremtése mellett, arra is ügyeljünk, hogy olyan új, a mai változó világban fontos képességeket is elsajátítsanak, mint például a pénzügyi tudatosság, vagy az egyéni mentális jóllétüket könnyedén erősítő reziliencia workshopra.

Az elmúlt években egy cseppet sem lett egyszerűbb a vezetők szerepe. Egyesületünk szakemberei azonban az egyéni folyamatok mellett számos vállalati kihívásban is képeseket a szervezetek segítségére lenni. 

További tippekért érdemes követni közösségi média felületeinket vagy közvetlenül megkeresni bennünket az info@traumaambulancia.hu címen!

A cikkben bemutatott statisztikák forrása: https://www.ukg.com/resources/article/mental-health-work-managers-and-money