Vajon hogyan dolgozza fel a hétköznapi stresszt, és azt a rengeteg hatást egy férfi amelyekkel napról napra szembetalálja magát egy maszkulin világban, ahol még mindig gyakori berögződés a “férfiak erősek, nem sírnak”, “lelkizni a lányok szoktak” mentalitás.
A TraumaAmbulancia Egyesület a férfiak mentális egészségének fontosságára először a “Férfiak hol sírnak?” című kerekasztal beszélgetésen hívta fel a figyelmet. Az esemény sikeressége, a téma iránti érdeklődés visszaigazolta, hogy valóban igény van az “erősebbik nem” lelki állapotáról, megküzdési módszereiről, és önismereti eszközeiről beszélni.
Nem sokkal később a HR Feszt, Health színpadára is felkerült a téma. A 6000+ fő vendéget megmozgató rendezvény szervezői is úgy gondolták, hogy a férfiak mentális egészségéről beszélgetni kell, helyet kell adni a lehetőségnek, hogy lebontsuk a férfiak köré épített falakat, annak érdekében, hogy egy egészségesebb életet élhessenek.
Rengeteg figyelemfelkeltő kampány van, ahol a férfiak fizikai egészségére hívják fel a figyelmet. Következő lépés, hogy tudatosítsuk, a fizikai jóllét mellett energiát kell szánni, és időt kell fektetni a mentális egészség fenntartásába is.
A férfiak mentális egészségéről Sárközi Alexandra, a TraumaAmbulancia Egyesület önkéntese beszélgetett. Vendégei Bárczi Attila tűzoltó és speciális búvár, akinek munkája során nap mint nap szembesülni kell tragédiákkal, gyakran találkozik érzelmileg megterhelő helyzetekkel, valamint Dr. Károlyi Antal elméleti fizikus, később bankár, jelenleg a SignCoders fejlesztő cég vezetője és startup befektető voltak. Bár Attila és Antal két nagyon különböző világban élik a hétköznapjaikat, munkájuk kicsit sem mondható hasonlónak, de egy dologban maximálisan egyetértettek: a férfiak mentális egészsége fontos. Első lépésként mindenki magán tud elkezdeni dolgozni. Antal visszaemlékezett egy tizenkét évvel korábbi képzésre, ahol hét másik vezetővel vett részt, és arról tanultak, hogy egy vezetőnek milyen felelőssége és eszközei vannak arra, hogy csapata tagjainak érzelmeivel foglalkozzon. Kiemelte, hogy volt egy társa az oktatáson, aki első alkalommal hangot adott kételyeinek; egészen pontosan nem értette, miért kell részt venni ezen a programon, hiszen ő biztos benne, hogy a kékgalléros munkatársaival nem fogja tudni alkalmazni ezeket az eszközöket és teljesen feleslegesnek érzi ezt a fajta megközelítését a csapattal való együttműködésnek. Majd ugyanez az ember három héttel később lelkesen tervezte, hogy az itt megtanultakat hogyan fogja használni, és ez mennyiben fogja könnyíteni az ő és csapata munkáját, új, jobb környezetet teremtve mindenkinek.
Azóta sok év telt el, és Antal elmondta, látható a pozitív fejlődés, az emberek nyitottsága, ugyanakkor még mindig messze vagyunk a céltól. Ahogy ő fogalmazott, az érzéseinkről beszélni egy fejleszthető készség, amit - egy ideális világban - alanyi jogon kellene tanulni mindenkinek, már óvodás kortól. Attila a tűzoltóság “macsó” oldalára hívta fel a figyelmet. Elmesélte, hogy amikor valaki felszerel tűzoltónak, egy több száz kérdésből álló kérdőívet kell kitölteni. Például olyan kérdésekkel, hogy szeret-e verset olvasni, esetleg írni. Attila szeret, majd később megtudta, hogy ez alapján a tulajdonsága alapján lehet, nem feltétlenül alkalmas tűzoltónak. Ez tényleg így lenne? Ő úgy látja, hogy ha egy férfi tud beszélni az érzelmeiről, arról, ha neki valami éppen nehezebb, az nem gyengeség, hanem pont az ellenkezője. Ahogy ő fogalmazott: “vegyük le magunkról ezt a macsó álarcot, ahogy a sisakrostélyt is felhúzzuk!”
Mindketten úgy látják, hogy jelenleg az első és legfontosabb lépés a férfiak mentális egészségének ápolásával kapcsolatban az önképzés. Az, hogy magunkba nézzünk, magunkkal legyünk őszinték és ezzel tudjunk példát mutatni a többi “macsó” férfinak.
Milyen gyakorlati eszközt használ két férfi vezető a csapatuk mentális egészségének megőrzésére?
A két teljesen eltérő közegben dolgozó Attila és Antal is egy eszközt emelt ki, ami közös a beszélgetést.
Mindkét vezető a legfontosabbnak azt látja, hogy példát mutatva megteremtse azt a lehetőséget csapata tagjainak, hogy lehessen beszélgetni arról ki, hogy van, hogyan érzi magát egy adott napon, vagy egy adott szituációban. Elmesélték, hogy ez nem az egyik percről megy a másikra.
Antal a heti meetingeken vezette be, hogy kezdésként tartanak egy “hogy vagy?” kört. Ez a kör hetekig pár perc alatt lement, mindenki letudta annyival, hogy “jól”. Majd szépen lassan, rájöttek az emberek, hogy ez nem egy felszínes kérdés, hogy tényleg érdekli a többieket, hogy kivel mi van éppen. Sőt, ezek a beszélgetések az empátiát is növelik a csapaton belül: például, ha egyik kollégánál beteg volt a gyerek, és elmesélte, hogy előző este nem tudott aludni, a csapat többi tagja aznap tudta, hogy nem terheli őt feleslegesen. Ez a szokás mára már annyira kedves a csapatnak, hogy harminc perc után kezdenek a munkáról beszélgetni, mégsem érzik úgy, hogy haszontalan és felesleges időtöltés lenne.
Attila ugyanezt emelte ki. A tűzoltóságon egy 24 órás műszak alatt, a vezető felelőssége kialakítani azt az érzékenységet, hogy lássa mi történik a csapattal érzelmileg, mentálisan, és megteremteni azt a közeget, ahol a férfi mer beszélni az érzéseiről, példát mutatni, hogy ez nem gyengeség.
Visszaemlékezett a TraumaAmbulancia Egyesületnél a Hableány katasztrófa után készített mélyinterjújára, kiemelte, hogy a mai napig hordozza ennek a beszélgetésnek a pozitívumait, hiszen ezen a beszélgetésen felszínre kerültek olyan dolgok, amelyekről nem tudott.
Ők már régóta tudják, hogy a férfiak sírhatnak, és az érzelmekről való beszélgetés nem a gyengeség jele, És ebben példát is mutatnak.
K.D. önkéntesünk írása
Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839
