Október végén keresett meg Miskei Anikó, a TramaAmbulancia önkéntes pszichológusa. Elmondta, hogy olvasták megérintő és erőt adó történetemet, miszerint 5 évvel ezelőtt életveszélyes autóbalesetet szenvedtem. 10 nap kóma, féloldali bénulás, több gócú agyvérzés….. A mesterséges altatásból már nem tudtak felébreszteni. Az orvosok nem sok esélyt láttak a gyógyulásomra, és arra, hogy valaha teljes értékű életet élhetek. Én azonban másképp döntöttem. Újra tanultam járni, rendesen beszélni, és minden olyan dolgot, ami a mindennapokban másoknak természetesnek tűnt. Új emberré váltam, és MINDEN megváltozott az életemben. Becsülöm az életet, és ma már a kisbabámmal a szívem alatt tudom és érzem, hogy nagyon vigyáznak rám „odafönn” az Égiek.

Anikó elmondta, a TraumaAmbulancia célja, hogy olyan szervezetet hozzanak létre, amely a balesetet elszenvedetteknek és hozzátartozóiknak nyújt segítséget. Havonta tartanak egy estet, ahová meghívnak egy balesetben érintett vendéget. A következő alkalomra, egy kerekasztal beszélgetésre nagy szeretettel meghívtak engem is, örömmel mondtam igent.

A beszélgetést a „Lelki Egészség Éjszakája” rendezvény keretein tartották. Bár, a balesetem óta számos riporton, interjún vettem részt, mégis örömteli és kíváncsi izgalommal vártam az estét. Végre megismerhettem személyesen Miskei Anikó pszichológust, Krausz Csillát a TraumaAmbulancia megálmodóját és létrehozóját, Sárközi Alexandrát, az est háziasszonyát, moderátorát. Mindegyikükkel volt alkalmam már beszélni a rendezvény előtt, kedvességük és közvetlen, nyitott, empatikus hozzáállásuk nagyon elragadó volt számomra.

A kerekasztal beszélgetésre még meghívott vendég volt a katasztrófavédelemtől Kisdi Máté tűzoltó szóvivő, aki egyébként gyakorlott tűzoltó, valamint Dr. Dubóczki Zsolt orvos, aki helikopteres mentősként is dolgozik. A beszélgetés során volt alkalmam bemutatkozni, elmondani a velem történteket, a tapasztalataimat, és különösen jól esett, hogy bátran vállalhattam a véleményemet, miszerint, ha annak idején kapok én és a családom ilyen szakszerű lelki segítséget, támogatást, talán sok helyzet érthetőbbé és kezelhetőbbé vált volna.

Rendkívül fontosnak tartom az emberek közötti kommunikációt, az értő figyelmet, az empatikus hozzáállást, mindazt, ami főleg egy ilyen traumatikus helyzetben elengedhetetlen. Annak idején sokszor éreztem úgy, hogy magam vagyok, nem értenek meg mások, nem tudom elmondani, kifejezni ami belül, a lelkemben zajlik, és erre csak rátett, hogy bár a testi gyógyulásom érdekében megkaptam mindent, amire szükségem volt, a lelkem közben roskadozott a sok kíntól, dübörögtek a kérdések bennem. Nekem akkor szerencsém volt, hogy a konduktorom személyében a saját pszichológusomra találtam, de a kórház után magamra maradtam én is, és a családom is. Kemény helyzet mindkét oldalon: feldolgozni egy traumát, elfogadni, hogy megváltoztál külsőleg, hogy nem vagy képes bizonyos dolgokra (szerencsére nem fogadtam el, nem nyugodtam bele), és a család részéről mindezeken átsegíteni. Az este során végig úgy éreztem, szinte tapintani lehetett a csendet a teremben, pedig teltház volt. Talán a téma komolysága, a megrendítő szavak, mondatok váltották ki ezt a feszült figyelmet, sokszor csak a csodás fotósnak, Völgyes Vali gépének a kattogása szűrődött be, de mintha egy kis burokban lett volna akkor a terem.

A beszélgetés után napokig azon gondolkodtam, hogy bárcsak annak idején lett volna ilyen, vagy hasonló támogatás számunkra, hogy mindenki lehetőséget kapott volna a lelki gyógyulásra. Én magam mentem utána, és treníroztam magamat, a „csakazértis” mottómnak élve nem hagytam el magamat. De mennyivel könnyebb lett volna, ha akkor ott vannak Csilláék ezzel a remek csapattal!

Érdekes volt a másik segítő oldalt is meghallgatni, hogy egy tűzoltó és egy mentőhelikopteres orvos milyen sorsokkal, esetekkel találkozik a munkája során, és milyen technikákat alkalmaznak, hogy ne cipeljék tovább a lelkükben ezt a sok terhet.

Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen az esten, hogy csodálatos embereket ismerhettem meg, és külön hálás vagyok, hogy a balesetről és az azt követő küzdelmes, de annál csodálatosabb felépülésről szóló „Halj meg, hogy élni tudj” című könyvemet is volt alkalmam népszerűsíteni, dedikálni.

Azt gondolom, az ilyen kezdeményezésekre mondják, hogy ez „odafentről” is támogatva van.

Igen. Jó emberek, jó ügyért, egymásért és másokért- kézen fogva teszik a dolgukat!

Minden tiszteletem az övék!

Eszter

Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! Az, hogy ezt az írást olvasod, az az én poszttraumás növekedésem egyik hozadéka, és büszke vagyok rá! Engedd hogy segíthessünk!

https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Fotó: Völgyes Valéria