Az elmúlt egy évben több olyan balesetet átélt emberrel volt szerencsém találkozni, akik arra a kérdésre, hogy „kérnék-e vissza a baleset előtti életüket”, nagy őszinteséggel és tiszta szívvel azt válaszolták: nem kérnék vissza. Tudom, hogy ez nem mindenkivel van így, és valaki számára teljesen elképzelhetetlen, hogy egy autóbalesetben elveszted a lábadat, és rá két évre „köszönöd szépen, remekül vagy” a magad nehézségeivel… olyan dolgokkal kezdesz foglalkozni, olyan embereket ismersz meg, olyan élethelyzetekbe kerülsz, amelyek egyértelműen a baleseted hozadékai…..és jól érzed magadat. És igen, van egy pillanat (velem ez így történt), amikor bármennyire is nehéz megélni egy ilyen történést, mégis átjár a hála érzése. Nekem nem maradandó sérüléseim vannak, viszont a pszichológiában is ismert gyászév nálam is kitartott a maga hullámvölgyeivel. Emlékszem, a hálószobában voltam, amikor éreztem, meg kell állnom és hagynom kell, hogy a hála, amit érzek, átjárjon! Hálás voltam annak a személynek, aki bajt okozott nekem. A haragom és nehézségeim hova lettek?
Milyen harag? Hiszen én már másnap, a kórházi ágyon megbocsátottam az ellenem vétkezőknek. Ja, hogy egyikük köszönte szépen, és hallani sem akart egy közös feldolgozásról??!! Közös feldolgozás? Mi van? Besenyőék jutnak eszembe…. Noooorrmááális?? …. Tudom, van, aki engem ezért „ufónak” néz. Nem az ítélkezésmentességről és a megbocsátásra való képességünkről vagyunk híresek mi, magyarok, de én bizakodom! Talán ebben a kérdésben még gyerekcipőben jár a társadalom, nem mi tehetünk róla, de tehetünk azért, hogy a kinőtt cipőnket nagyobbra váltsuk. Tízből kilencen azt kérdezték tőlem a baleset után, hogy „de, ugye már nem a barátaid”? Azt hiszem, ez az a mondat az, ami nem hagyott nyugodni. Miért van az, hogy egy véletlen baleset után számomra kedves emberek rögtön így reagálnak? Ez rendben van? …….szerintem, nagyon nincs rendben.
Na jó, most azt gondolod, „ez a nő hibbant”…… meg egyébként is amúgy semmi bajom, mit polemizálgatok itt?! Tudd, hogy körülbelül negyvenezer embert ér baleset egy évben! Naponta több mint száz eset. A környezetét is nagyon megterheli egy ilyen esemény. Emberileg, anyagilag, minden szempontból. Családok, barátságok törnek ketté. Úgy gondolom, az ember alapvetően úgy működik, hogy élete történéseiben megtalálja a miértre a választ, ha hajlandó az ehhez szükséges munkát elvégezni. Én bíztatlak, mert hiszem, hogy van válasz a miértre, sőt, elég konkrét is, de meg kell érte dolgozni! Ezt is láttam azokon a csodás embereken, akikkel azóta sors összehozott. És igen, ahogy a TraumaAmbulancia jelmondata is hangzik: „Lehetsz boldog a baleseted után!”
Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! Az, hogy ezt az írást most olvasod, az az én poszttraumás növedékem egyik hozadéka, és büszke vagyok rá! Engedd, hogy segítsünk!
Weblap: https://traumaambulancia.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/
Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/
