Van, amikor két ember egy álmot álmodik, külön-külön. És amikor találkoznak, akkor közösen haladhatnak egy úton tovább. Ez történt akkor, amikor megkerestem Krausz Csillát, hogy interjút készítsek vele és megírjam a történetét. Benne nem sokkal korábban született meg a TraumaAmbulancia, melynek víziója:
„Hatékony és empatikus segítségnyújtás a baleset összes érintettjének – a közösség erejével”.
Bárki életébe éppoly váratlanul robbanhat be egy baleset, ahogy Csilla életében robbant fel egy szempillantás alatt a palack egy nyári délutánon. Ilyenkor tervek, álmok, remények és kapcsolatok vannak próbatétel elé állítva, akár csak Csilla lángba borult teste és lelke volt, mikor csontjáig hatolt a korábban nem tapasztalt, elviselhetetlen fájdalom.
Az egész egy kellemes, nyári, baráti összejövetelnek indult. Lágy szellő, hűs limonádé, íncsiklandozó illatok és kellemes társaság. Akkor még nem sejtette, hogy élete egy teljesen új és váratlan fordulatot vesz. Aztán egy-két rosszul megválasztott mozdulat és Csilla a földön feküdt lángba borult testtel. Férje elképesztő jelenlétének köszönhetően arcát azonnal sikerült megmenteni a lángok fogságából és egy-két perccel később a teste többi részét is eloltotta. Csilla egy tizednyi másodpercre azt hitte, megúszta és ennyi. Majd lecsapott rá az a kimondhatatlan, elviselhetetlen fájdalom, ami meg sem közelítik azt, amit gyermeke világrahozatalakor átélt. A többiek lélekjelenlétüket elvesztve, dermedten követték le a történéseket. Hisz hogy is lehetne felkészülni egy ilyen váratlan eseményre. Ahol ráadásul minden egyes megtett és kihagyott mozdulat meghatározhatja a balesetet elszenvedett későbbi életét.
Miközben bevitte a mentő Csillát a kórházba, a párja miatti aggodalmon túl csak az járt a fejében, hogy mikor szabadulhat meg ettől a fájdalomtól, mikor altatják el végre. 1 nap altatás után felébresztették, de 4 napot kellett eltöltenie az intenzíven. Steril körülmények között, egy elkerített "dobozban", ahova az orvosok is csak szkafanderben mehettek be. Senki nem szólt hozzá, teljes izolációban teltek a napok. Naponta 1 órát tölthettek bent a számára fontos hozzátartozók. De mindez csekély vigasz, amikor az egyetlen, amire vágyunk, a társunk megnyugtató ölelése és közelsége. Arról nem sok információt kapott, hogy mi fog vele történni. És nehéz is ezekben a napokban bármit is mondani. Hiszen figyelni kell, merre indult el a folyamat. Megáll-e sejtek roncsolódása és elindul a gyógyulás vagy éppen tovább folytatódik és műtétre van szükség.
Ahogy Csilla fogalmaz, "olcsón megúszta". Testének viszonylag kis felülete égett meg. Már a kórházban is rohamtempóban gyógyult az égett bőrfelület. Rendkívül odafigyelt minden utasításra és betartotta azokat. Megfelelően étkezett, speciális krémeket használt és nyár lévén el kellett kerülnie, hogy a bőrét közvetlen napfény érje. Ma már egyedül a bal karján lévő, tulipán alakú elváltozás jelzi a vele történteket fizikai szinten. De mint minden traumának, nem csak testi, hanem lelki vonatkozásai vannak. És ez utóbbi sokkal keményebb diónak bizonyult, még ebben az esetben is.
Csilla szerencsés, mert egy rendkívül nyitott és támogató közeg veszi körbe. Ő ösztönösen ráérzett arra, amit sokan figyelembe sem vesznek, hogy bár ő égett meg, de ezt a traumát nem csak ő szenvedte el, hanem mindenki, aki jelen volt. A balesetek szemtanúi épp úgy traumatizálódhatnak, mint azok, akik elszenvedik vagy épp okozzák azokat.
Mikor hazaért a kórházból, szembesült azzal, hogy a lelki feldolgozáshoz több idő fog kelleni. Ugyanis amikor férje közölte, hogy menjenek el vásárolni, riadalom töltötte el. Idővel megjelentek a tipikus poszttraumás stressz szindróma tünetei, amikor a baleset képei váratlanul betörtek a gondolatokba. Csilla elkezdte keresni, hogy mit lehet tudni az ilyen baleset utáni időszak lelki hátteréről, de nagyon kevés információt talált. Végül több módot is talált, ami segítette őt abban, hogy lelkileg is feldolgozza a történteket és visszanyerje az életét.
Csilla történetének igazán szívmelengető aspektusa, hogy a történtekre elkezdett lehetőségként tekinteni. Nem csak hogy a krízis elmúltával visszatért a korábbi viselkedési szintjéhez, de meg is haladta ezt. Ezt a jelenséget a pszichológia kivirulásnak nevezi. A poszttraumás növekedés során Csillánál is pozitív változások jelentek meg az életében. Ugyanis felismerte, hogy milyen fontos lenne lelki támogatást nyújtani a balesetet szenvedettek számára. Ezért létrehozta a TraumaAmbulanciat, mely ezt a támogatást hivatott megadni balesetben traumatizáltak számára. Jelenleg az Ambulancia hivatalos keretekbe való rendezése, a szakértői csapat felállítása és a program kidolgozás, valamint a kísérleti program elindítása zajlik. A cikk 2017 februárban íródott, azóta is együtt haladunk az úton.
Fotó: Völgyesi Valéria
