Lehetek boldog a traumám után?

TraumaAmbulancia


Stressz kisokos avagy mit tehetek magamért

Hernádi Judit önkéntes pszichológus írása

2022. március 20. - Katnnis

„Olyan stresszes vagyok.” „ Teljesen bestresszeztem ettől a helyzettől.” Magunk is sokat használjuk és a környezetünkből is gyakran hallhatjuk ezeket a mondatokat, melyeket különösen akkor használunk, mikor valamilyen diszkomfort érzet kerít minket hatalmába, aminek nem feltétlenül vagyunk tudatában a kiváltó okával. De valójában mit is értünk a stressz kifejezés alatt?

Stressznek nevezzük szervezetünknek azt a nem specifikus válaszát, melyet bármilyen, a külső környezetből érkező igénybevételre, vagy megterhelésre ad reakcióként. Selye Jánosnak – a téma világhírű magyar kutatójának – értelmezésében a stressz azon testi és lelki változások összessége, melyek a stresszorok hatására jönnek létre az ember szervezetében. Voltaképpen minden olyan alkalommal a pszichológiai stressz állapotába kerülhetünk, amikor úgy ítéljük meg, hogy az adott helyzet kezeléséhez, vagy a minket érő inger elviseléséhez nem áll rendelkezésünkre elegendő erőforrás. A stressz lényegében egyfajta alkalmazkodásra kényszerít minket, amely annál nagyobb mértékű, minél nagyobbnak érzékeljük a stressz intenzitását.

A szakirodalom stresszornak nevezi azokat a külső erőket, ingereket, melyek szervezetünkre gyakorolt hatása kellemetlen testi változásokban vagy lelki reakciókban nyilvánul meg. A  stresszorként kategorizált események közös jellemzői, hogy:

 

  • befolyásolhatatlanok, tehát zavarólag hatnak és bizonytalanság érzetet kelthetnek az egyénben;
  • nem lehet őket bejósolni, így nem lehet rájuk felkészülni;
  • az emberi képesség határait érintik, és mivel magában hordozzák a kudarc lehetőségét negatívan hatnak az énképre.

 stress_kep_3.jpg

Mivel mindannyian mások vagyunk, különbözünk személyiségünkben, vérmérsékletünkben, viselkedésünkben, ennek eredményeként különbözően élünk meg teljesen hasonló élethelyzeteket. Saját szubjektív kiértékelésünktől függően döntjük el tehát, hogy mit tartunk veszélyesnek vagy stresszkeltőnek, és mi az, amit nem. Amikor észlelünk egy eseményt, vagy egy minket érő ingert, először kognitív módon próbáljuk értelmezni annak ránk gyakorolt hatását. A kognitív kiértékelés folyamata során:

  • először észleljük a körülöttünk zajló eseményt, 
  • utána összevetjük az addigi életünk során korábban már megtapasztalt történésekkel, 
  • végül mindezek tükrében hozunk egy döntést, kialakítunk egy viselkedési stratégiát melynek segítségével kezelni tudjuk a fennálló új helyzetet.

Az egyén a saját maga által stresszesnek megélt helyzetekre általában az alábbi pszichés válaszreakciókat adhatja:

  • leggyakoribb válasz a szorongás, amely megrendítő események – természeti katasztrófák, támadások vagy háborús helyzet – megélése után is jelentkezhet reakcióként. Tipikus tünet a mindennapi élettől való elzárkózás, a társas környezet tagjaitól való elidegenedés, a traumás helyzet újraélése, alvászavar, vagy bűntudat érzése.
  • jellemző lehet még az agresszív viselkedés, és a depresszió.

Fontos megjegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a stressz okozza a betegségeket, sokkal inkább az, ahogyan arra reagálunk. A genetikai adottságaink, a személyiségünk, az stresszre való érzékenységünk szintje befolyásolja leginkább, hogy szervezetünk miként reagál egy rövid, vagy hosszú ideig fennálló stresszes helyzetre, és hogyan képes megküzdeni azzal.

A fentieket olvasva talán nem is gondolnánk, de a stresszorok által kifejtett hatások között vannak pozitívak is. Az eustressz, vagy más néven pozitív stressz jelensége olyan aktivitást válthat ki az egyénből, melyben általa fontosnak ítélt képességeit tudja kamatoztatni, így a helyzet egyfajta kihívásként is megélhető. Jó példa erre egy tehetséges úszó, aki a rajtkövön állva a verseny előtt nagyon izgatott. A helyzetet stresszesnek éli meg, de a vízben, úszás közben lehetősége van a legújabb, tökéletesre csiszolt gyorsúszó kartechnikát kipróbálni, ami hozzásegíti őt egy jó helyezés eléréséhez.

Az egész heti rohanás, a munkahelyen és otthon a családnak való megfelelés sok lehetőséget nyújt a stressz megtapasztalására, és egyúttal rengeteg energiát igényel a körülöttünk kialakuló élethelyzetek kezelése. Mint azt korábban tárgyaltuk, az egyén szubjektív észlelésének döntő szerepe van abban, hogy miként értékeli, mennyire stresszesnek ítéli a vele megtörtént eseményeket.

Az alábbiakban olyan technikákat gyűjtöttünk össze, melyek kipróbálása és mindennapi életünkbe való beépítése segítségünkre lehet a stresszintünk csökkentésében:

- ha olyan helyzetbe találjuk magunkat, melyet stresszesnek ítélünk meg, próbáljuk meg gondolatban átstrukturálni azt, megvizsgálni egy új nézőpontból, új lehetőségek után kutatva a megoldáshoz;

- a számunkra kellemetlennek ígérkező helyzetet igyekezzünk elkerülni például azzal, hogy saját nyugalmunk megőrzése érdekében megtanulunk nemet mondani;

- a feladatok és teendők feltorlódásának elkerülésében segítségünkre lehet az időgazdálkodás, és egy prioritási sorrend felállítása;

- az adott helyzettel kapcsolatban tisztázzuk saját szerepünket, elvárásainkat, és ha szükséges, ne szégyelljünk segítséget vagy tanácsot kérni; 

- a kedvelt szabadidős tevékenységek – sport, zenehallgatás, olvasás, relaxálás - rendszeres beiktatása hosszútávon bizonyítottan stressz csökkentő hatású.

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

Számomra a TraumaAmbulancia új célokat is jelent

beszélgetés Temesvári Orsival

Temesvári Orsival balesete után találkoztunk. Önkéntes adománygyűjtő futóként egyik napról a másikra került át a segítő oldalról a segítségre szoruló oldalra. Küldetéstudatával, hozzáállásával valóban a baleseti sérültek példaképe. Tanulunk tőle, tanulunk egymástól nap mint nap. Büszkék vagyunk, hogy csapatunk tagja, sokat jelent az "együttgondolkodás". Nem véletlenül sodort össze bennünket az élet. Ismerjétek meg Orsit, a TraumaAmbulancia "Phoenix Girl"-jét!

 

„Választhatnám azt is, hogy nem érdekel, hogy mi lesz holnap, belesüppedek ebbe a kényelmetlen helyzetbe. De én mást akarok: fejlődni.” Ez áll Temesvári Orsi legutóbbi Facebook-bejegyzésében. Mint az a következő beszélgetésből kiderül, a fejlődés esélyét egyebek mellett a TraumaAmbulancia Egyesülettel való kapcsolatban találta meg.

temesvari_orsi_foto.jpg

Fotó: Temesvári Orsi

Hogyan bukkant fel az életedben a TraumaAmbulancia Egyesület?

A 2018-ban történt súlyos balesetemet és a közvetlen azután történeteket figyelemmel kísérő Suhanj Alapítvány közvetítésével ismertem meg az Egyesület alapítóját, Csillát. Bár kezdetben nem volt egyszerű utat találni hozzám, mégis a baleset után néhány hónappal létrejött a találkozás. Akkor még nem értettem, hogy ez miért lehet jó nekem, nem is voltam a tudatában annak, hogy engem trauma ért. Ezt a szót nem is használtam azelőtt. Valójában nem néztem szembe a történtekkel és az egész feldolgozást csak az utolsó momentumtól akartam kezdeni. Tehát azzal, hogy most ez van, akkor holnap mi lesz. A tagadást választottam, nem beszéltem az érzéseimről, nehezemre esett még magammal szemben is bármilyen formában megnyilvánulni.

A jelek szerint az első találkozás mégsem fulladt kudarcba…

A TraumaAmbulancia ma már többet jelent nekem, mint a feldolgozáshoz kapott segítség. Ez a kapcsolat új célt is jelent egyben. Rengeteget ad az, hogy tevékenykedhetek, hogy közösen dolgozunk, hogy bekapcsolódhattam ebbe a küldetésbe, számítanak az ötleteimre, értékelik a kreativitásomat. Mindeközben sokat tanulok az egyesület irányait meghatározó Csillától és Alexandrától, igazából olyanok nekem ők, mint a mentoraim. Amikor ezt nekik is elmondom, azonnal rávágják, hogy ez sokkal inkább partneri kapcsolat, mellérendelt szereplői vagyunk a nagy egésznek, amit az egyesületi munka jelent.

A kreativitásodról sokat elárul a blogod. Hogyan kezdtél neki az írásnak?

Két éve indítottam a blogom. Le vagy inkább magamból ki akartam írni a történteket. Aztán arra is gondoltam, hogy mindaz, ami velem történt és történik, talán másnak is tanulságos lehet. Szóval meg akartam osztani olyan dolgokat, amiket olvasva segítséget kapnak tőlem az emberek. Ezzel együtt egyre többet is olvastam pszichológiai témájú írásokat. Így aztán a blog önismereti téren és a feldolgozásban is szerepet játszik. Egyre több dolgot értek már az egészből.

Vannak olvasói visszajelzések?

Nem annyi, mint amennyit szeretnék, de ami hozzám eljut, mind nagyon pozitív. A legmegindítóbb az volt, amikor egy súlyos depresszióval küzdő lány írta meg, hogy nagyon szereti az írásaimat, és a legnehezebb napjain mindig ezeket olvassa, és így tudja átvészelni ezeket az időszakokat. Számomra ez csodálatos érzés. Segíthetek, miközben én magam nagyon nem szeretek segítséget kérni másoktól. Azt vallom, hogy ha akár csak egy embernek is segítenek a történeteim, már nem volt hiába, hogy belekezdtem.

Ez az, ami lényegében teljesen megegyezik a TraumaAmbulancia Egyesület filozófiájával. Tehát a segíteni és tenni akarás a közös nevező?

Nagyon fontos, amit tesz az egyesület. Sokan nem is tudják, hogy mit jelent a poszttraumás lét. Hogy ez egy olyan átmeneti lelki állapot, amin csak úgy tudsz túllépni, ha van segítséged. Az egyesület ezt a segítséget szeretné eljuttatni oda, ahol erre a legnagyobb szükség van. Az, hogy én ehhez hozzá tehetek bármit, és ilyen jó szándékú embereknek szükségük van rám, az számomra óriási ajándék. 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

 

TraumaAmbulancia kerekasztal beszélgetés: Mentális biztonság a munkahelyen - vállalti kríziskezelés civil szervezetekkel

Hosszú szünet után egy rendhagyó programmal kezdtük a szezont. Ebben a bizonytalan helyzetben mindenki számára aktuális témát jártunk körbe, tanultunk, gazdagodtunk ezúttal is. Hálásak vagyunk, hogy három kiváló szakember osztotta meg velünk tudását és tapasztalatait a mentális biztonságról, az egyén, a munkáltató lehetőségeiről válsághelyzet esetén, illetve a civil szervezetek szerepének fontosságáról. A beszélgetésről szóló összefoglalóban vendégeink megszólalásaiból idézünk.

A koronavírus-járvány márciusi berobbanása óta szeptember 8-án este első alkalommal rendezett kerekasztal-beszélgetést a TraumaAmbulancia Egyesület. A viszontagságos időszakot követően, ahhoz illeszkedve az esemény témája a munkahelyi mentális biztonság, a vállalati kríziskezelés, illetve a cégek és a civil szervezetek közötti együttműködés volt. A vonatkozó kérdéseket, problémákat Kovács Anitával, a Hospice Alapítvány jószolgálati nagykövetével és korábbi programigazgatójával, Seres Nikolettával, a Telenor belső kommunikációs vezetőjével, trénerrel, illetve Végh József pszichológussal, coach-csal és szervezetfejlesztő trénerrel jártuk körbe. A COVID-19-pandémia nem csupán az egészségügyre rakott példátlan terhet, az otthoni munkavégzés és tanulás, a bezártság, a korlátozások, a fenyegetettség érzete, illetve az esetleges anyagi gondok miatt az átlagember élete is a feje tetejére állt. Egy ilyen helyzetben a munkaadók feladata is a dolgozók mentális egészségének megőrzése. Szerencsére a TraumaAmbulancia tapasztalata is az, hogy egyre több vállalat számára fontos szempont a munkavállalók fizikai és mentális egészségének védelme. Az este fő kérdései voltak, hogy mit kezdhet a dolgozó és munkaadója egy ilyen helyzetben, hogyan küzdhetünk meg a krízissel, illetve mi következhet a világjárvány után.

_dsc4157.jpg

Balról: Sárközi ALexandra, Végh József, Kovács Anita és Seres Nikoletta

Nem mindegy, hogyan értelmezzük a helyzetet

A pandémia korábban nem tapasztalt helyzet elé állította a társadalmat, és komoly alkalmazkodóképességet követel mindnyájunktól. A cégek és a munkavállalók számára az egyik legkomolyabb kihívást az otthoni munkavégzés megszervezése jelentette, a helyzetre pedig különböző megoldások születtek.

Seres Nikoletta tapasztalatai alapján sok vállalatnál sikerült a munkavégzést teljesen otthonra költöztetni, míg más helyeken a korlátozások idején is bejártak a dolgozók. Meglátása szerint a munkavállalóknak az az optimális, ha maguk választhatnak, hol tudják hatékonyabban végezni feladataikat: például lehet, hogy egy veszélyeztetett kollégának a többi ember elkerülése nyújthatja a legnagyobb biztonságot, mások számára viszont éppen az otthoni körülmények kényelmetlenek. Seres Nikoletta úgy véli, a helyzet megoldásának kulcsa az alkalmazkodás mellett a rugalmasság.

Végh József hozzátette, minden helyzetet, így a mostani pandémia nehézségeit is, magunk értelmezünk. A szakértő példaként egy szakítást hozott fel: egy kapcsolatot követően igen különböző eredményekkel járhat, ha az ember teljes összeomlással, vagy bánattal, mégis reménykedéssel folytatja életét. „Rajtunk áll, hogy az adott élethelyzetnek milyen értelmezést adunk, és az nagyon nem mindegy” – állapította meg, hozzátéve, hogy a nehézségből ily módon akár lehetőséget is teremthetünk. „Ha jelentkezem a dísz-zászlóaljhoz, nem mindegy, hogy azt mondják, „hülye vagy, Jóska, túl kicsi vagy hozzá”, vagy azt, hogy „nagyszerű, pont ilyen embereket keresünk a harckocsizókhoz”” – mondta. Hasonló módon az is sorsdöntő lehet, hogy valakit kirúgnak, vagy illő módon elköszönnek tőle, a külső támogatás pedig nagyban hat arra, hogy az ember miként éli meg az ilyen szituációkat. A pszichológus hozzátette: a vélt vagy valós erőforrásaink mind befolyásolják a helyzetek értelmezését, a megküzdés során pedig kulcsfontosságú, hogy a megoldást elszenvedjük, vagy éppen magunk generáljuk. Végh József szerint a mostanihoz hasonló krízishelyzetben az átfogó és átlátható kommunikáció elengedhetetlen. Az információátadás nem csupán a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatást jelenti, a munkahelyek feladata is, hogy minden korábbinál pontosabban kommunikáljanak dolgozóikkal. A probléma az, hogy a megfelelő kommunikáció elmaradása bizonytalanságot okozhat az emberben. A pszichológus úgy véli, hogy a jelenlegi szituáció egyik legnagyobb kihívása éppen ez, hiszen az ismeretlen miatti bizonytalanság stresszhez vezethet. Mint kiemelte, ez nemcsak az egyén számára jelent problémát, hanem akár súlyos gazdasági következményekkel is járhat: egy nemrég bemutatott tanulmány szerint a munkahelyi stressz évente annyi gazdasági kiesést okoz, mint a 4-es metró megépítésének költsége.


_dsc4118.jpg

Végh József

 

Megváltozhat az emberek hozzáállása

A pandémia mindnyájunk életében komoly változásokat hozott. Könnyen elképzelhető, hogy ezek egy része – remélhetőleg csak a pozitívumok – hosszú távon, a koronavírus legyőzése után is velünk maradnak. Kovács Anita szerint a civilek társadalmi szempontból eleve hiánypótló munkát végeznek, a COVID-19-járvány viszont látszólag felerősíti értéküket – igaz, ezzel párhuzamosan, a nehéz gazdasági helyzet miatt a társadalom egyre kevesebb anyagi támogatást tud biztosítani. Mint mondta, az utóbbi időkben olyan cégek is elkezdtek tárgyalni velük, akik korábban nem mutattak komolyabb érdeklődést. Most úgy tűnik, a veszteségkezelés a vállalatok számára is egyre meghatározóbb kérdéssé válik. Hozzátette: az elmúlt időszakban már olyan sok lett a megkeresés, hogy kezdenek emberhiánnyal küzdeni. Kovács Anita úgy látja, hogy a koronavírus miatt a civilek és a cégek kapcsolata jelentősen átalakulhat, véleménye szerint hosszú távon a megoldást az jelentheti, ha a civilek is felajánlanak valamit az őket finanszírozó vállalatoknak. „Kölcsönösség kell, nem pedig az eddigi, egyirányú támogatás” – tette hozzá. Elképzelhető, hogy ezen a téren éppen a világjárvány hozhat el jelentős változást.

_dsc4147.jpg

Kovács Anita

A pandémia azonban egyéb módon is hathat mindennapjainkra. Seres Nikoletta felelevenítette, hogy cégüknél a nehéz gazdasági helyzet miatt egy vállalati alap terve született meg, amelybe önkéntes alapon lehet adományokat tenni. Sőt, az otthon tanulás időszakában a kollégák még a munkatársak és gyermekeik digitális eszközökkel való ellátottságát is igyekeztek belülről szerveződve megoldani. Végh József hozzátette, mindez nem meglepő, hiszen az ember társas lény, ha pedig baj van, még inkább összetartunk, mivel ez tud identitást biztosítani számunkra.

Bár a mostani helyzet kiket fizikai, kiket mentális, kiket anyagi alapon veszélyeztet, úgy tűnik, a járvány bizonyos pozitív folyamatokat is beindított. Abban biztosak lehetünk, ahogy az emberiség az eddigi, úgy ezen a krízisen is túljut majd, az élet folytatódik, de biztosan nem lesz olyan, mint előtte. Kérdéses, hogy a most tapasztalható változások a pandémia után meddig tarthatnak ki. 

A fotókat köszönjük Ribet Matteonak!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

Gondolat teszi a túlélőt

Temesvári Orsi írása

Temesvári Orsi. Mondhatnánk, hogy "tessék megjegyezni a nevet", de az az érzésünk, hogy felhívás nélkül is nagyon sokan tudni fogják ki ő, egyre többen ismerni fogják őt. Mert Orsit érdemes megismerni, érdemes olvasni írásait, érdemes meghallgatni! A balesete után találkoztunk vele, még a kórházi ágyon. Önkéntes adománygyűjtő futóként egyik napról a másikra került át a segítő oldalról a segítségre szoruló oldalra. Küldetéstudatával, hozzáállásával a nem csak a baleseti sérültek példaképe. Orsitól tanulunk mi is és nagyon jó, hogy velünk van. Ha elolvassátok írását, érteni fogjátok, miről beszélünk.

Nemrégiben olvastam Paul Chr. Donders Reziliencia című könyvét az érzelmi rugalmasságról. Azóta is motoszkál bennem a következő gondolat: 

“Lehetünk persze egy-egy konkrét esemény áldozatai, de az élet áldozatai sohasem.”

Számomra ütős, elgondolkodtató és megszívlelendő üzenet ez. Traumák áldozatainak, traumából felépülő túlélőknek és persze a környezetüknek. Mindannyiunknak.

blog_orsi_gondolat_teszi_a_tulelot_foto.png

Azt hiszem, senki nem kerülheti el a traumákat. Trauma az, ha elveszítjük családtagjainkat vagy barátainkat, ha baleset ér minket, de az is, ha elbocsátanak minket a munkahelyünkről. Kinek kisebb, kinek nagyobb trauma jut. Nekem is jutott, egy nagyobbacska. A mai napig a fülemben cseng Édesapám mondata, miszerint elsőbbségünk csak akkor van, ha megadják, hiába gyalogátkelő vagy zöld lámpa. Nos, egyszer nem adták meg. Nem tagadom, hogy értek veszteségek - ilyen például egy nyaki gerinccsigolyám és a gerincvelőm épsége. Elismerem, hogy nagy ára van az elmúlt két év lelki fejlődésének, amit a balesetem katalizált. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatért mindig hálás tudok lenni. Egyvalamiben azonban biztos vagyok: a saját döntésemen múlt, hogy nem lettem áldozat. Lelki értelemben semmiképpen. Sokszor kérdezik tőlem, hogy hogy tudok mosolyogni akkor is, amikor látszólag a legnagyobb reménytelenség közepette telnek a mindennapjaim. Erre sokáig nem tudtam válaszolni. Azt sem mertem bevallani magamnak, hogy egy ideig igenis sokszor gondoltam arra, hogy mennyivel könnyebb lett volna, ha az úttesten maradok. Sőt, szuicid gondolatokkal is küszködtem. Ez is része a bulinak, viszont én itt nem éreztem jól magam.

Lassanként szedegettem össze az ütközés által összetört lelkem darabjait, ahogyan az orvosok tették a törött csigolyám szilánkjaival. Közben ráébredtem arra, hogy én dönthetem el hogy a balesetem áldozata vagy túlélője leszek. A túlélővé válás hoz szükséges lelki erő ugyanis mindenkiben benne van. Hiszen ez nem adottság, hanem gondolkodásmód kérdése. A túlélés világnézet.

Itt viszont már nem csak egyetlen traumáról van szó. Egy életről. Egy túlélő poszttraumás életéről. Amiből bármi lehet. Teher, kín és küszködés. De lehet siker, kiteljesedés és boldogság. Ha van miért.

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Tanuljunk túlélni karantén idején – avagy erősítsük lelki állóképességünket együtt!

10. Lelki edzettség

Kedves Mindenki! Úgy tűnik, a karantén időszak utolsó napjait éljük Budapesten is, lassan beindul újra az élet, de nem lehet tudni, mikor lesz újra „IGAZI” életünk. Nem kérdés, hogy továbbra is szükség lesz az erőnkre, a lelki edzettségre, a rugalmas alkalmazkodóképességre…talán jobban, mint eddig bármikor!

keepcalm_csillaszandra.png

A TraumaAmbulancia Egyesület alapítóinak, önkénteseinek küldetése, hogy saját példáik révén átadják azt a tapasztalatot, amely arról szól, hogy a traumatikus eseményeknek (például egy balesetnek vagy bármilyen krízisnek) nemcsak negatív, hanem pozitív következményei is lehetnek. Saját módszereinket, eszközeinket szívesen megmutatjuk, hogy esélyt teremtsünk, minél több lelkileg edzett, változásokat jól tűrő, azokból építkezni tudó ember legyen a világban. 

A TraumaAmbulancia „Karantén-túlélő” sorozatának végéhez értünk. Ugyan az előző részben összegeztem tapasztalatainkat, de zárásként bemutatom nektek a lelkileg edzett (reziliens) ember ismérveit….ha már heteken át a lelkünket gyúrtuk, erősítettük, lássuk, hol tartunk! 

Dr. Rose Aghdami (brit pszichológus és coach) szerint a következők a reziliens, lelkileg edzett ember ismérvei. A mi tapasztalataink ugyanezt igazolják, ezek azok a felismerések, amelyeket az átélt traumáink megerősítettek: 

aki reziliens, az

tud segítséget kérni

tudja, hogy mások felé is gondoskodással tartozik

rugalmas, elfogadó, optimista – Nem önző, hanem tiszteli önmagát!

arra összpontosít, amire neki van befolyása! ha olyanra próbálunk, amire nincs, akkor frusztráltság, szorongás lesz a vége

Rose FUEL modellje megmutatja, mivel „táplálhatjuk” rezilienciánkat: 

Flexibilitás a kulcs, vagyis a rugalmasság.

Use resources and support, vagyis az erőforrások és támogatók hasznosítása, mind az, amire szükség van.

Energise! Vagyis tegyél többet, és ne kevesebbet! Töltsd fel magad energiával!

Locus – vagyis az a hely benned legbelül, amely a kontrollt gyakorolja feletted és a folyamat felett. Te irányítod az életed vagy hagyod, hogy a külső körülmények határozzák azt meg.

Az erő legyen veletek! – de mi is itt leszünk.

Tanuljunk túlélni karantén idején – avagy erősítsük lelki állóképességünket együtt!

7. Az erő benned van!

„A megrázkódtatás után meglepő módon, mintegy varázsütésre, új képességek bontakoznak ki. …A legnagyobb nyomorúság … úgy látszik, rendelkezik olyan hatalommal, hogy a még meg nem szállt, a megérésre nagy nyugalommal váró rejtett diszpozíciókat hirtelen felébresszen és működésbe hozzon”

(Ferenczi Sándor magyar orvos, pszichoanalitikus 1873 – 1933)

Kedves karanténlakó sorstársaink! A TraumaAmbulancia Egyesületnél mindannyian tudjuk, mindenkiben megvan az erő, hogy a lelki állóképességét fejlessze, és ne csak megküzdjön a krízisekkel, hanem építkezzen azokból! Erre mi magunk vagyunk a bizonyíték; saját példáink által, tapasztalatainkat felhasználva, elhivatottan igyekszünk segíteni … akár karantén idején is! Minél több embernek szeretnénk megtanítani, hogy lehet a negatív változásokból építkezni, azokat előnyünkre fordítani, határozott döntéseket hozni, megerősödni, többé válni a krízisek által. Ezért is kezdtünk ebbe a lelki állóképesség fejlesztő sorozatba.

A TraumaAmbulancia rendezvényein számos olyan ember megfordult, akik különböző életveszélyes baleseteket követően nemcsak, hogy megküzdöttek a fizikai és lelki traumákkal, nemcsak túlélők lettek, hanem pozitívan alakult életük, győztesként kerültek ki a történetből. Nemcsak balesetet átélt, hanem nagy veszteségeket, nehézségeket megélt emberek is beszámolnak arról, hogy az események hatására sok mindent tanultak magukról, és azt tapasztalták, hogy kapcsolataik megerősödtek, ők maguk kevésbé lettek sebezhetőek és jobban bíztak magukban.

A kihívások, megpróbáltatások, traumák a mindennapjaink részei. Hogyan kezeljük ezeket az akadályokat, nehézségeket? 

_a_megrazkodtatas_utan_meglepo_modon_mintegy_varazsutesre_uj_kepessegek_bontakoznak_ki_a_legnagyobb_nyomorusag_ugy_latszik_hogy_rendelkezik_olyan_hatalommal_hogy_a_meg_meg_nem_szallt_a_megeresre_nagy_nyug.png

Szembenézünk, megküzdünk velük, még akár a javunkra, saját fejlődésünkre is fordítva a helyzetet vagy úgy teszünk, mintha ott se lennénk, hátha megússzuk – vagy akár összeroppanunk a nagy teher alatt? A mesékben a sárkány legyőzésére is két lehetséges út van – a hős lefejezi, megöli, vagy néhány váratlan esetben megbarátkozik vele, megszelídíti, és a szolgálatába állítja.

Egy mindennapi szituáció akár több, egymástól nagyon különböző érzelmi állapotot is ki tud váltani attól függően, mik az automatikus feltételezéseink. Mi történik velem? Tehetetlen, kiszolgáltatott leszek vagy megtalálom a továbblépés lehetőségét. Gondolkodási módunk, hiedelmeink meghatározzák, hogyan fogunk megélni egy helyzetet.

A hatásra való reakción felül egy nagyon fontos dolog történik – túllépünk a feldolgozáson, „túlélésen”, és tanulunk, fejlődünk, egy magasabb fejlődési szintre lépünk a trauma feldolgozásának eredményeként. Beépítjük magunkba, működésünkbe a tapasztalatainkat, és tovább is fejlesztjük azt, valami számunkra is váratlan, pozitív, előre mutató kiutat találva az egyébként szorongató helyzetből. Mindannyian találkozunk életünk folyamán sikerekkel és bukásokkal, örömmel és fájdalommal, győzelemmel és veszteséggel. Ha a lelki állóképesség edzett, vagy fejlődik, egy nagyon fontos átalakulás történik. Az áldozatból túlélő lesz, a bukás sikerré válik, a megpróbáltatást kihívásként éljük meg, és a tehetetlenség helyett erő, alkotó energia tölt el bennünket. A „túléléshez” elengedhetetlen magadat megismerni, pozitívan tekinteni önmagadra: Bízz a megérzéseidben és abban, hogy képes vagy leküzdeni a nehézségeket!

Hogyan kezdj neki? Ilyen egyszerűen:

Gondolj vissza olyan kihívásokra, amikor sikeresen vetted az akadályokat, annak ellenére, hogy egy nehéz szituációval álltál szemben! Írj le három olyan történést, helyzetet az életetekből, amelyet nehézségként éltél meg! Rá fogsz döbbenni, hogy mindig „volt megoldás”, túljutottál a nehézségeken.  Krízishelyzetben, megoldáscentrikusan kell gondolkodni! Lehet olyan, amikor egy rövid önsajnálat belefér, de utána egyből a megoldás eléréséhez szükséges kérdéseket kell feltenni magunknak! Például: Hol állok most? Hová tartok? Hogy jutok el oda a legjobban? Ki tud nekem segíteni? Próbáljátok ki ezt a módszert, nekünk bevált!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

 

Tanuljunk túlélni karantén idején – avagy erősítsük lelki állóképességünket együtt!

9. Figyelj magadra! – avagy, mire tanított a karantén?

Szerző: Sárközi Alexandra

Kedves Mindenki! – már nem is merem leírni, hogy karanténlakó sorstársak, hiszen az ország nagy részén már beindult az élet….hétfőtől Pest megye is „szabadul”, talán a budapestieknek sem kell sokáig kényszerből otthon kuksolni, de azt is tudom, van olyan, aki inkább még otthon marad és nem érzi kényszernek sem. Sokan sokféleképpen álltunk és állunk ehhez a helyzethez, de az biztos, hogy mindannyian tanultunk valamit belőle. A krízishelyzet megoldása érdekében sokszor túl kellett lépni komfortzónánkon, el kellett fogadnunk sok mindent, ami lehet, hogy nagyon nehezünkre esett vagy szenvedéssel járt, de rájöttünk, hogy képesek vagyunk rá…megcsináltuk….fejlődtünk általa.

_az_elet_a_folyamatos_fejlodesrol_szol_ugy_is_mondhatnank_az_elet_mertekegysege_a_valtozas_iain_menzies_banks.png

Az utóbbi negyven nap alatt megosztott támogató módszereinkkel igyekeztünk segíteni (nemcsak magunknak, hanem másoknak is) túlélni a karantént és kihozni belőle a legjobbat. Ha minden igaz, és jól csináltuk, a lelki állóképességünk (rezilienciánk) is fejlődött. Ha követsz bennünket, már gyakorlod, hogy figyelsz magadra, megéled érzéseidet, törődsz magaddal, elhiszed, hogy az erő benned van és át tudsz lendülni a nehézségeken. Kiváló előkészület az újraindításra!  Egy olyan rendkívüli időszakot sikerült túlélni, amelyet érdemes értékelni, átvenni a tanulságokat, átgondolni mit tanultunk és mit fogunk máshogy csinálni ezután! 

Vegyük át tehát az elmúlt 50-60 nap tanulságait és nézzük meg, mihez kezdünk velük! 

Íme, a feladat: gondold át, mik azok a dolgok, amelyeknek köszönhetően megerősödtél ebben az időszakban! Mik azok a tapasztalatok, amelyeket megtanultál? Mik azok, amelyeket a jövőben is „magaddal viszel” és „használni fogsz?

Ráadásként: mi az a karantén időszakban, amely miatt nagyon büszke vagy magadra? 

Mi is összeszedtünk néhány tanulságot: tudatosabban fogunk vásárolni, a higiéniára, tisztaságra jobban figyelünk, szorosabb (odafigyelőbb) kapcsolatot ápolunk szeretteinkkel, még empatikusabbak lettünk, kreativitásunk fejlődött a négy fal között, jobban megismertük önmagunkat…..tudatosabbak lettünk….és még büszkék is vagyunk magunkra! 

Mindannyian gazdagodtunk, erősebbek lettünk….sőt, az eddigiekből is új erőt merítünk és indulhatunk! 

Most ti jöttök! „Akarommondani” tartsatok velünk, új erővel!

 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Tanuljunk túlélni karantén idején – avagy erősítsük lelki állóképességünket együtt!

8. Erősítsd energiaháztartásodat!

_mindannyiunk_egy_haz_negy_szobaval_egy_testivel_egy_szellemivel_egy_erzelmivel_es_egy_spiritualissal_ha_nem_megyunk_be_minden_nap_mindegyik_szobaba-_marpedig_kell_hogy_gondoskodjunk_a_benti_friss_levegorol.png

Kedves karanténlakó sorstársaink! Megosztottunk veletek néhány módszert és gondolatot arról, mi hogyan erősítjük lelki állóképességünket a négy fal között (is), de ahhoz, hogy igazán erősen és egészségesen tevékenykedhessünk, célszerű pontosan megismerni saját energiaháztartásunkat! Az energiaszintünk életünk alakulását is meghatározza, hiszen, ha fel vagyunk töltődve, minden „simán megy”, semmi nem probléma. Ha megismerjük energiaháztartásunkat és okosan gazdálkodunk, annyit tudunk kivenni a „rendszerből”, amennyit megbízhatóan újra tudunk tölteni. Bár nem mindig tudjuk irányítani az energiaromboló tevékenységeinket, sokat tehetünk azért, hogy kellő mennyiségű energiatartalékunk legyen a fiókban.Nézzük, hogy áll a te energiahordód vagy akkumulátorod (tetszés szerint elnevezheted)! 

Mit teszel meg annak érdekében, hogy magasabb szinten legyenek az energiáid és ezáltal szebb, jobb, egészségesebb, elégedettebb, sikeresebb, vidámabb, örömtelibb, boldogabb és teljesebb legyél? Ha ismered szükségleteidet, építeni tudsz magadnak és magadban energiafeltöltő-állomásokat, illetve korlátaidat is pontosabban megismerheted, és tudsz vigyázni rájuk. Itt az idő, hogy megtanulj vigyázni magadra! 

Először is, rajzold le, hány százalékon áll a „töltöttséged” pillanatnyilag!

Teljesítőképességünk testi, szellemi, érzelmi és lelki rugalmasságból áll. Legfontosabb kérdés, hogy mi juttat erőhöz és mi foszt meg tőle! Nézzük tehát: milyen tevékenységek, helyzetek, események töltenek fel? Mi tesz erőssé, magabiztossá? Inkább többet tegyél, mint kevesebbet! Töltsd fel magadat! 

Gondold végig testi, érzelmi szinten, tudati szinten és a lélek szintjén egyaránt: mitől töltődsz? 

…..egy tál friss eper….egy jó alvástól….beszélgetés olyan emberekkel, akik pozitív hatással vannak rád…..kerékpározás….„énidő”…..zene…..tánc…jóga….annyi mindent lehetne felsorolni!

Nem kérdés, hogy ezekből kell minél többet betárazni, hogy szükség esetén legyen honnan meríteni! 

És most lássuk, mi miatt merülsz le, mi gyengíti az energiaszintedet, mik a terhelő energiarablók? 

…tisztázatlan kapcsolatok…..veszekedések….elismerés hiánya…elfojtott érzelmek….csalódottság…kihasználtság érzése….sajnos, ezen az oldalon is van miből szemezgetni. 

Végül vegyük át, hogy milyen intézkedésekkel erősítheted hosszú távon és tartósan az energiaháztartásodat?  Határozz meg kicsi, reális lépéseket, amelyek gyarapítják az energiafeltöltőket és fokozatosan visszaszorítják az energiarablókat!                                                                                                                                                         Ha már látod, mi viszi az energiádat, lépésről-lépésre elkezdheted a megoldásokat kidolgozni rá! Válassz egy olyan területet, amely fontos neked és tűzz ki reális, megvalósítható célokat! Például, ha az otthoni állandó rendetlenség a napi stressz egyik forrása, válassz egy szekrényt vagy fiókot, és minden héten egyet rakj rendbe! Amikor ezt a heti feladatot már rutinszerűen kezeled, válaszd ki a következő stresszforrást és kezd el kiiktatni az életedből! Minél tudatosabban irányítjuk magunkat, és kiegyensúlyozzuk energiaháztartásunkat, annál inkább megerősítjük magunkat a válságos időkre. Sajnos, mint tudjuk, ez éppen aktuális, úgyhogy „töltődésre fel”! 

 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/



Tanuljunk túlélni karantén idején – avagy erősítsük lelki állóképességünket együtt!

6. Haladj a céljaid felé

„Sokan el sem hiszik, mennyi mindent elérhetünk azzal, ha egy-egy kudarc után újra és újra nekifutunk a célnak.” (Nick Vujicic)

Kedves Karanténlakó Sorstársaink! Úgy tűnik, lassan elkezdhetünk gondolkodni azon, hogyan térünk vissza az ÉLETbe! Sőt, vidéken már nemcsak gondolkodni lehet róla, hanem visszatérni. Mi, itt Budapesten még mélázhatunk egy kicsit a „hogyan tovább” kérdésén, de reméljük, nem sokáig! Egymás között beszélgetve egyértelmű, sokat tanultunk ebből az időszakból: például olyan dolgokat értékelni, amelyeket eddig észre sem vettünk, egymásra odafigyelni…. ráadásként türelmesebbek is lettünk és még sorolhatnám. 

haladj_a_celjaid_fele.png

Miért (is) jó, hogy ennyit tanultunk? Mert az újrakezdésnél mindez segíteni fog! Ugyanis, ha eddig nem akartál gondolkodni a jövőn, most eljött az idő! Rá kell hangolódni az újrakezdésre! Vegyünk együtt lendületet, jöhetnek a célok, amelyek felé indulunk, amint nyílik a „karantén kapuja”! Akarom mondani, nem is kell megvárni a „kapunyitást”, máris indulhat a megvalósítás. Itt „jön képbe” az a „tudás”, amit a karantén ideje alatt magadra szedtél, erősödtél, megküzdöttél a négy fal közötti mindennapokkal. Hidd el, segíteni fog!

Hogyan kezd? Ahogy mi! reméljük, neked is beválik a módszer! (Emlékszel, volt szó már az írás erejéről?! Szóval….papírt, ceruzát/tollat készíts elő!) Először is nézd meg, mi az, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani, elérni a karantén befejezése után? Mi a célod? Mik a céljaid? (magánélet, munka, önfejlesztés területén, reális célokban gondolkodj!) Most gondold át, melyek azok a képességeid, amelyek segítenek majd a célod/céljaid megvalósításában! Vedd át, melyek azok a lépések, amelyeket már most megtehetsz, hogy pozitív hatással legyél a jövődre, célod elérésére! Érdemes azt is megnézni, vannak-e olyan dolgok körülötted, benned, amelyeket el kell engedni ahhoz, hogy el tudj indulni a cél felé és pozitívan nézz a jövőbe!

Ráadásként: képzeld el, hogy elérted a célodat! Sokunknak céljainkat úgy sikerült megvalósítani, hogy „szemünk előtt lebeg” a kép a „célbaérésről”, szinte látjuk a lépéseket, ahogy egyre közelebb jutunk…és egyszer csak ott vagyunk! Működik, saját tapasztalatból mondjuk. 

Kész? Átgondoltad? Célok megvannak? Akkor nincs más dolgod, mint elindulni feléjük, ráhangolódva az újrakezdésre! Nincs megállás, lépegetni kell a cél felé! Már az is nagy dolog, ha minden nap akár egy kisebb dolgot megteszel azért, hogy a kitűzött cél felé mozduljon életed! Indulás! 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Tanuljunk túlélni karantén idején – avagy erősítsük lelki állóképességünket együtt!

5. Segíts másoknak!

Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni." (Szepes Mária)

A TraumaAmbulancia Egyesületnél mindannyian önkéntesként dolgozunk, így nap mint nap tapasztaljuk, hogy „ha másokon segítesz, te is jobban érzed magadat.” Önzetlenség ide vagy oda, százszorosan térül meg az a kis energia, amit odafigyelésre, empátiára fordítasz. Egy különleges (sőt, akár szürreálisnak is mondható) helyzetben vagyunk. Az is érezhető, hogy felerősödött a szolidaritás az emberekben, példaértékű összefogások alakulnak országszerte. Sokan segítenek időseknek, nehéz helyzetbe került embertársainknak.  Talán az egyik legnagyobb pozitív hozadéka a koronavírus miatti leállásnak, hogy megtanulunk összefogni, jobban odafigyelünk egymásra, támogatjuk egymást. Ez az empatikus hozzáállás a jövőben is sokat fog jelenteni.

_egy_ember_soha_nem_maganyos_ha_erdekli_egy_masik_ember_sorsa_segiteni_mindig_lehet_mindig_lehet_egy_kicsivel_tobbet_adni_szepes_maria.png

Biztosan mindenkinek van elképzelése arról, hogyan érdemes segíteni, mégis összeszedtünk néhány olyan ötletet, amelyek kézenfekvőnek tűnnek, de nem biztos, hogy mindenkinek eszébe jut.

Korábban emlegettük már a hálaadás gyakorlatát. Ha másokra is tudsz koncentrálni, odafigyelsz rájuk, könnyebben megtapasztalhatod a hála érzését. Sőt, segít a perspektíva váltásban is: ha nehezen találsz olyan dolgot, amiért hálás lehetsz, keress a környezetedben olyan embereket, akik nálad rosszabb helyzetben vannak. Kínáld fel neki a segítségedet, utána könnyebben megtalálod majd, mi mindenért lehetsz hálás, és közben jót is teszel valakivel.

Az idősek közül sokan a magánytól tartanak, és különösen nehéz nekik otthon maradni. Támogatást jelent, ha gyakrabban beszélsz telefonon vagy online idős hozzátartozóiddal, ismerőseiddel. Ha társasházban élsz, felajánlhatod idős lakótársaidnak, hogy beszerzed számukra, amire szükségük van.

Nem csak az idősek lehetnek magányosak. Sokan elszigetelve érezhetik magukat egyedül, hiszen akkor is nehéz megbírkózni lelki bajainkkal, ha baráti programokon, különböző lazulós eseményeken veszünk részt….most könnyebben eluralkodhat az egyedül élőkön a magány érzése. Egy telefon, egy videóhívás, az odafigyelés, támogatás sokat jelenthet a hasonló helyzetben lévőknek.

Vannak, akik nem maradhatnak otthon: például egészségügyi dolgozók, eladók, gyógyszerészek, akiknek a munkavégzés is kockázatot jelent és stresszel jár. Nekik minden támogatásra szükség van, és a legtöbbet a járványügyi intézkedések betartásával teheted, hogy megóvd őket. Ezzel nemcsak őket, hanem családtagjaidat is véded.

Rengeteg embernek megszűnt a munkája, veszélybe került a megélhetése. Már az is sokat jelent, ha figyelsz rájuk, elérhető vagy érintett barátaid, ismerőseid számára, akik beszélgetni szeretnének.

Számtalan gyűjtés, terhek könnyítését célzó kezdeményezés indult mostanában. Érdemes ezeket figyelni, ha anyagilag nem is tudunk mindenkit támogatni, legalább a figyelemfelhívást továbbítsuk, hogy minél több segítő szándékú embert elérjen!

Tudom, ezek kézenfekvő megoldások, és a karantén ideje alatt már „szembe jött” veletek néhány hasonló írás, de ha most akár egyetlen új gondolat vagy hasznos információ eljutott bárkihez, már megérte billentyűzetet ragadni.

Nem vagyunk egyedül, figyeljünk egymásra!

 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

süti beállítások módosítása