Dzsino és Szantál

A húszas évei elején az ember tele van kételyekkel és kérdésekkel, de egy dologban biztos, hogy meg fogja váltani a világot. A tervek, próbálkozások után ismét jönnek az aggályok, fenntartások. Én egy biztos helyre tudtam ilyenkor menekülni: A KUTYÁmhoz (mindig csupa nagybetűvel). Nem értettem akkor még ezt a különös köteléket, viszont azt tudtam, hogy ezt meg kell mutassam másoknak, illetve tovább kell valahogy adnom. Mivel akkor már önkéntesként dolgoztam egy alapítványnál, jött a gyors felismerés. Bizony úgy lenne jobb csinálni, ha bevonhatnám Bejgli nevű kutyámat is. Abban az időben fogalmam sem volt róla, hogy Magyarországon hat féle segítőkutya típust különböztetünk meg (terápiás, vakvezető, rohamjelző, személyi segítő, mozgássérült-segítő és hallássérült-segítő kutyákat), leginkább én is csak a vakvezető kutyákkal találkoztam a mindennapok során.