Ma reggel sok család életét forgatták fel az iskolákba eljuttatott fenyegető üzenetek. Írásunkban azt járjuk körül, mit érdemes tennünk a gyermekeink és saját magunk megnyugtatása érdekében…

2025. január 23-án több iskola kapott bombafenyegetéssel kapcsolatos üzenetet, amelynek következtében a tanítást meg kellett szakítani, hogy a hatóságok át tudják vizsgálni az intézmények épületét. Egy ilyen esemény tipikus krízishelyzetként definiálható, hiszen az érintettek egyik pillanatról a másikra egy, akár az életüket is veszélyeztető helyzetben találják magukat, nem igazán van hatásuk a körülmények alakulására, így megoldani sem tudják azt. Ezek az ingerek félelmet és a tehetetlenség érzését kelthetik, ugyanakkor az intézmények vezetőinek és a tanároknak gyorsan kell döntést hozni és intézkedni annak érdekében, hogy az épületek minél hamarabb kiürüljenek, és mindenki biztonságos helyre kerüljön. A helyzetre való gyors reagálás, a hatóságok bevonása, a szükséges intézkedések meghozatala közben nem igazán van idő és energia a helyzet kiváltotta mentális és lelki nehézségek kezelésére. Az alábbiakban néhány egyszerű javaslattal igyekszünk
segíteni az érintetteket a kialakult helyzettel való sikeres megküzdésben:

- Felnőttként is teljesen rendben van, ha megijedtünk, félünk, és elveszettnek érezzük magunkat, hiszen egy hirtelen bekövetkező, nagy érzelmi teherrel és sok bizonytalansággal járó esemény megterheli az idegrendszerünket. Ha van lehetőségünk rá, osszuk meg a körülöttünk lévőkkel érzéseinket, próbáljuk hangosan kimondva megfogalmazni, mire is lenne a legnagyobb szükségünk ebben a helyzetben. Ha magunknak és egymásnak is be tudjuk ismerni, hogy nehézségünk van a kialakult helyzet kezelésével kapcsolatban, szinte azonnal nagy tehertől és szorongató érzésektől sikerül megszabadulnunk.

- Vezetőként nagy teherként nehezedik az emberre, hiszen a helyzet kezelését leginkább a vezetőtől várják az érintettek. A megfelelő mértékű és mélységű információk átadása az érintetteknek kulcskérdés lehet a problémák sikeres kezelésében. A fenyegetést leíró körlevél tartalmát, az azzal kapcsolatos gondolatokat, saját érzelmi nehézségeket, dilemmákat érdemes emberileg és szakmailag közel álló kollégákkal/emberekkel megosztani, és közösen, csapatban végrehajtani az intézkedéseket. Lehetőség szerint ezt a gyerekeknek ne kommunikáljuk. Krízishelyzetben az emberek legtöbbször nem egy érzelemmentes, professzionális vezetőre vágynak, sokkal inkább tudnak kapcsolódni, és együttműködni egy, az érzéseit és gondolatait is megosztani tudó vezetővel. A helyzet kezelését követően érdemes időt szánni a megélt tapasztalatok, a felmerülő kérdések és javaslatok közös átbeszélésére.

- A gyerekek első körben nyilván örülnek annak, hogy megszakad a tanítás, de számukra a kialakult helyzettel való megküzdés sikeressége nagyban függ attól, milyen reakciókat látnak a körülöttük lévő felnőtteken. Felnőttként talán jobban átlátjuk, értjük ezeknek a helyzeteknek a kialakulását, de egy gyerek számára ez sokszor nem egyértelmű. Érdemes tehát elkerülni, hogy felnőtt tudásunk és tapasztalataink, esetleges korábbi rossz élményeink alapján vezérelt célzott kérdéseket szegezzünk a gyerekeknek. Érdemesebb megvárni, hogy a gyerek nyitott legyen, kérdezzen a kialakult helyzettel kapcsolatban, és jó, ha felnőttként képesek vagyunk a korának megfelelő szintű válaszokat megfogalmazni. Egy felnőtt is nyugodtan beismerheti, ha van olyan kérdés, amelyre nem tud válaszolni. A gyermek számára nem annyira maga az információ, sokkal inkább a felnőtt által sugallt metakommunikáció, érzelmi reakció tud megnyugtató lenni. Érdemes arra is odafigyelni, hogy ugyanúgy, ahogyan a felnőttek, a gyerekek is különböznek abban, hogyan dolgozzák fel magukban a helyzet keltette érzéseket, ennek kifejezését segíthetjük azzal, ha a bennünk lévő érzéseket megosztjuk. Figyeljük őket, és ha a
gyermek megszokott viselkedésétől extrém módon eltérő jeleket látunk, akkor mindenképp próbáljunk kapcsolódni hozzá, vagy kérjük ehhez szakember segítségét!

- Pedagógusként is fontos feladat, hogy visszatérve az intézménybe, tegyük lehetővé a gyerekek számára, hogy kérdéseket tegyenek fel, és hogy akár egymással is beszéljenek a történtekről! Legoptimálisabb, ha az udvaron, tornaórán biztosítunk számukra szabad mozgásos tevékenységet, hiszen a feszültség levezetésének egyik legjobb és legegyszerűbb módja a testmozgás. 

Ha erre nincs lehetőség, akár közösen is ki lehet próbálni az alábbi gyakorlatokat:

Próbáljunk figyelni a légzésünkre, az egyenletes, normál belégzés után 3-4 alkalommal hosszabb kilégzést végezve normalizálódik a szívverés, ezzel együtt megélhetjük azt az érzést, hogy képesek vagyunk saját megnyugtatásunkra!

Bármilyen feszültség érzés van bennünk, izmainkat mindig lehet tovább feszíteni és az ebből való elengedés a megkönnyebbüléssel érzésével jár. Kezünk ökölbe szorítása és a szorítás elengedése, ennek 4-5 alkalommal történő elengedése el tud indítani minket a nyugalmi állapot eléréséhez.

Hernádi Judit
Krízistanácsadó szakpszichológus

Email: info@traumaambulancia.hu
Sajtó: salexandra76@gmail.com

Egy szülő, házastárs, testvér, barát elvesztése érzelmileg megterhelő esemény. Mivel a halál témakörét sokszor a szégyen és más kellemetlen érzések övezik, hajlamosak vagyunk azt tabuként kezelni. A halál az élet része, mindannyian megszületünk, élünk, és egyszer vége lesz az életünknek, de ennek nincs ideális időpontja. Azonban amikor találkozunk vele, azt egyfajta krízis állapotként éljük meg, amivel mindannyian szembesülünk életünk során, és általában nehezen küzdünk meg vele. Bármelyik életkorban, vagy élethelyzetben is kell végleg elköszönnünk az általunk szeretett személytől, a gyászunkat, ami egy belső folyamat kell megélnünk, feldolgoznunk. Természetesen nagy segítség, támasz tud lenni egy megtartó közeg, mint a család, ahol van lehetőség a nyílt kommunikációra, és az egyének egymástól eltérő gyászreakciójának, és veszteség feldolgozási ütemének tiszteletben tartására.

Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=msc7-FyGCsE&ab_channel=JUNO11

A Véletlenül írtam egy könyvet című film főhősnője kiskamasz korban van, író szeretne lenni, ezt a tehetségét öccsén próbálja tesztelni, esti mesék formájában. Édesapjukkal és egy nyuszival élik sokszor kalandos életüket, a gyerekek édesanyja sajnos már meghalt. A film központi cselekményét Nina írói szárnypróbálkozásai, a szomszéd írónővel alakuló baráti kapcsolata, az iskolai barátok és kamasz szerelmek, anyukájával kapcsolatos emlékek keresése, és a gyászból magára találó apa új párkapcsolatának alakulása adják.

A gyerekek minden életkorban –a maguk módján – kíváncsiak a világ működésére, szeretnék megérteni, hogy mi miért, hogyan is történik körülöttük. A szülő elvesztésének „élménye” sajátos reakciókat válthat ki, a kezdeti tagadástól a dühön, félelmen, lehangoltságon keresztül a zavarodottságig. Az ilyen esetekben a gyermek életében jelen lévő felnőttnek, felnőtteknek óriási szerepük van, hiszen a biztonságot, megértést és elfogadást ők tudják leginkább közvetíteni a gyermek felé. A film főhőse, Nina ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen édesapja, a nagynénje, az idős szomszéd barátnője és az edzője is stabil, jelentős felnőttként támogatja őt törekvéseiben. A felnőttek gyászában is ugyanúgy megjelenik a tagadás, a fájdalom, a kétségbeesés. Ezen érzésekkel való megküzdés mellett nekik fontos feladatuk a gyermek biztonságérzetének megteremtése, a család összetartása, a mindennapi életvitel folytatása. 

A film különösen finoman és érzékenyen, ugyanakkor a valóságot sem tagadva mutatja meg a gyászban való érintettség esendőségét. Megható volt, amikor felvillantak Nina apukájának nehézségei, hiszen feleségének, szülőtársának, szövetségesének elvesztése szemmel láthatóan mélyre vitte őt. Szerencsére azonban megtalálta a gyermekeiben, a munkájában, a közös emlékek felidézésében, és nem utolsó sorban az alakuló párkapcsolatában azokat a kapaszkodókat, melyek segítségével képes volt nem csak túlélni, hanem mindannyiunk számára élményeket teremtve megélni a mindennapokat. Szülőként egy tragikus élethelyzetben hajlamosak vagyunk megfeledkezni a saját igényeinkről, hiszen igyekszünk a gyerekek jóllétére fókuszálni. Azonban ahhoz, hogy a szülői, munkahelyi és egyéb szerepeinkben helyt tudjunk állni, szükség van arra, hogy mentálisan rendben legyünk. A gyászban az egyik legnehezebb dolog, hogy meg tudjuk-e engedni magunknak a fájdalom, a félelem, a rossz érzések megélését. Szülőként mutathatjuk-e magunkat esendőnek, kétségbeesettnek, elveszettnek a gyerekeink, az ismerőseink és a világ előtt? Le tudunk-e lassítani, hátra tudunk-e lépni annyira, hogy képesek legyünk önmagunkhoz kapcsolódni, és megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mire is lenne a leginkább szükségünk?

Pszichológusként a mindennapi munkám része, hogy síró emberekkel dolgozom. Számomra természetes, megható, és megtisztelő, mikor egy kliens eléggé biztonságban érzi magát az általam teremtett térben ahhoz, hogy a legmélyebb érzéseit is kimutassa. A saját felnőtt életszerepeimben viszont kevésbé van meg a lehetőség arra, hogy ezt a fajta érzékenységet felvállaljam. Nagyon mély személyes élményem, hogy a film nehéz és megindító pillanataiban át tudtam adni magam a szomorúságnak, és megengedtem magamnak, hogy a saját gyászélményem hatását újraélve sírjak egy jót. Szerencsére a dramaturgia nem hagyta, hogy ez a hangulat elhatalmasodjon rajtam, mivel jó érzékkel és ritmussal változtak a megható és vicces jelenetek a vásznon. 

Ha olyan kliens fordul hozzám, akinek nehézségei vannak az érzelmek megélésével és kifejezésével kapcsolatban, meg szoktam osztani velük a saját, jól bevált gyakorlatomat. Arra az esetre, ha egy ideig belém szorul a sírás, feszítenek az érzések, és jót tenne őket szabadjára engedni, van egy-két film a tarsolyomban. Az évek alatt kitapasztaltam, melyek azok a történetek, azon belül konkrét jelenetek, amiket meglátva, meghallva, meg tudom könnyíteni magam számára az érzelmek megélését, és jól ki tudom sírni magam. Mostantól a Véletlenül írtam egy könyvet is felkerül erre a listára…

Hernádi Judit

Krízistanácsadó szakpszichológus

TraumaAmbulancia Egyesület önkéntese

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839

Hernádi Judit önkéntes pszichológus
Krízistanácsadó szakpszichológus

A múlt szombat éjjel bekövetkezett verőcei hajóbaleset megrázó története nap mint nap téma a sajtóban, sokakat megérint és foglalkoztat egy ilyen tragédia. A TraumaAmbulancia Egyesület létrejöttét éppen egy baleset utáni trauma inspirálta, és egyik fontos küldetésünk, hogy segítsünk a balesetben érintetteknek, a hozzátartozóknak is abban, hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet. Beszélni kell erről is!
A segítő szakma talán egyik legnehezebb területe, amikor traumatikus életesemények közvetlen vagy közvetett résztvevőit támogatjuk. Értesülni arról, hogy egy szerettünket baleset ért, várni és reménykedni a végsőkig abban, hogy ő lesz a kivétel, aki szerencsésen megússza, borzasztóan kétségbeejtő és pszichésen rendkívül megterhelő állapot.
Életünk során számos nehéz helyzettel szembesülünk. Az ezekkel való megküzdés erőfeszítéseket igényel mindannyiunktól. Stressznek nevezzük szervezetünknek azt a nem specifikus válaszát, amelyet bármilyen, a külső környezetből érkező igénybevételre vagy megterhelésre ad reakcióként. Sokszor tudattalanul is a pszichológiai stressz állapotába kerülünk, amikor úgy ítéljük meg, hogy az adott helyzet kezeléséhez, vagy a minket érő inger
elviseléséhez nem áll rendelkezésünkre elegendő erőforrás. Ilyenkor az történik, hogy a környezetből eredő külső ingereknek, a stresszoroknak hatása kellemetlen testi változásokban vagy lelki reakciókban nyilvánul meg. Ez azért történik, mert nem tudunk felkészülni ezekre a hatásokra és nem tudjuk kontrollálni sem. Úgy éljük meg, hogy képességeink határát feszegetik, a kudarc átélésének lehetőségét hordozzák magukban, így negatívan hatnak az énképünkre. Szerencsére ilyenkor szervezetünk az adott helyzet megoldására összpontosítva fokozott készültségi állapotba kapcsol, elősegítve az azzal való sikeres megküzdést, így az ilyen veszélyek kezelésére evolúciósan kialakult, többé-kevésbé jól működő válaszokat tudunk adni.
Trauma pszichológiai értelemben véve azt az állapotot jelenti, amikor olyan váratlan és heves lefolyású esemény elszenvedője, szemtanúja lesz valaki, ami halálos fenyegetettséggel, súlyos sérüléssel jár; a fizikai vagy pszichés integritás elvesztésén túl intenzív félelmi, szorongásos vagy tehetetlenség érzéssel járó reakciót vált ki.

Kép: Shutterstock

A verőcei hajótragédia esetével összevetve a trauma legfontosabb pszichés tényezői a következők:
− szokásos élethelyzetektől való extrém eltérés/olyan élmény, esemény, amely meghaladja a mindennapiság szintjét – ritkán éljük meg, hogy szerettünk balesetet él át;
− a világ megbízhatóságában való hit összeomlása – az életünk kiszámíthatósága és az alapvető biztonságérzetünk kérdőjeleződik meg ilyen esetekben;
− kiszolgáltatottság és fenyegetettség érzése/tehetetlenség, a helyzet felett való kontroll elvesztése – amikor nem vagyunk urai a történéseknek, nincs hatásunk az események bekövetkeztére és végkimenetelére;
− az áldozat/érintett világról kialakított képe összeomlik – összeomlik az az elképzelésünk, hogy a világ alapvetően jó és igazságos;
− az én, a kapcsolatok és a világ egység-élménye szétesik – testi és lelki működésünk egysége  időleges  megszűnik.

Stressz reakcióinkkal szemben traumatikus reakciókról akkor beszélhetünk, ha az érintett személy megküzdési próbálkozásai nem járnak eredménnyel, az önvédelmi rendszer kimerül, és a szervezet működésének általános egyensúlya felborul. Megváltozik az ideg –és hormonális rendszer működése, szubjektív élmények és a viselkedés zavarai is előfordulhatnak. Jellemző még az érzelmi, fizikai és gondolati elárasztottság, amely
szélsőséges mértékű fájdalom, zavarodottság és tehetetlenség megélését is eredményezi.
A TraumaAmbulancia Egyesületnél küldetésünknek tekintjük, hogy támogatást nyújtsunk egyéni-, csoportos-, és társadalmi szinten a traumatudatos szemléletmód kialakításában, amelynek segítségével eredményesebbé válhat a traumatikus életeseményeket elszenvedők és hozzátartozói lelki felépülése. Nemcsak szakemberként, hanem családtagként, barátként, közeli és távoli ismerősként is sokat tehetünk egymásért, ha az alábbiakra oda tudunk figyelni egy traumatikus életesemény bekövetkezésekor:
- Az érintettek az átélt élmény hatására megkérdőjelezhetik addigi életvitelüket, emberi kapcsolataikat, amely könnyen elszigeteltséghez vezethet. Ezért is fontos, hogy ha ilyen reakciót észlelünk, azt igyekezzünk ne magunkra venni, inkább próbáljunk megértők lenni!
- Az érintettek én-integritás sérülésének jele lehet a mindent átható szégyen érzése a történtekkel kapcsolatban, amit tovább erősíthet, a külvilág kevésbé empatikus hozzáállása.
- Az érintettekben megjelenthet a bűntudat érzése is, amelyet erősíthet az az elgondolás, hogy lett volna lehetőség az esemény elkerülésére, a katasztrófa bekövetkezésének megakadályozására. Ebben az esetben is fontos a megértő és támogató hozzáállás.
- Amikor az érintettek úgy érzik, hogy az általuk megtapasztalt élmények kimondhatatlanok, gyakran annak a vágya áll a háttérben, hogy ha nem mondom ki, letagadom, talán meg sem történt. Fontos, hogy adjunk időt, mindenki más tempóban tudja feldolgozni a vele történteket!
- Az érintettek traumáinak feldolgozását nehezítheti a társadalmi elutasítottság, az áldozathibáztatás vagy a dezinformációk terjesztése. Lehetőség szerint igyekezzünk tekintettel lenni az érintettek szükségleteire, igényeire – bánjunk úgy másokkal, ahogyan mi is elvárnánk, hogy velünk bánjanak!

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839

A rohanó hétköznapokat megélve család és munka mellett sokszor nehéznek tűnhet helyet találni  napirendünkben a már meglévő teendőinktől eltérő időtöltésnek. Ennek ellenére érdemes fontolóra venni, hogy belevágjunk az önkénteskedés valamilyen formájába - főképp, ha egy ideje úgy érezzük, szeretnénk kilépni kicsit a komfortzónánkból oly módon, hogy közben valami jót is cselekszünk. Az önkéntesség gyakorlása arra is nagyszerű lehetőséget ad, hogy új ismeretségekre, barátságokra tegyünk szert, akik hozzánk hasonló érdeklődési körrel, vagy átélt élménnyel rendelkeznek.

Mivel a pszichológusi hivatás is a segítő szakmák közé tartozik, nem áll messze a pszichológusoktól sem, hogy pályájuk egy részén – vagy akár hosszabb időn keresztül is – önkéntes munkában vesznek részt. Ennek a gondolkodásmódnak a fontosságát már az egyetemi évek alatt igyekeztük minél inkább magunkba szívni, így nekem is volt már néhány tapasztalatom ezen a téren. 

A TraumaAmbulancia csapatával egy ismerős ajánlása alapján találkoztam először, és Csilla történetét elolvasva nagyon megtetszett az az önzetlen segítőkész hozzáállás, amit a baleseti traumát szenvedőknek nyújtanak különböző online felületeken, és eseményeken keresztül. Pszichológusi munkám során magam is sokszor tapasztalom, hogy a traumák feldolgozását nagyban segíti a támogató hozzátartozói, baráti és társadalmi hozzáállás. Ebből a szempontból a TraumaAmbulancia törekvései úttörőnek számítanak, hiszen szinte elsőként hívták fel a figyelmet a balesetet szenvedett emberek lelki problémáival való foglalkozás fontosságára. Mikor megsérülünk, az orvosi vagy kórházi ellátás során segítséget kapunk fizikai állapotunk javításában, azonban a megrázkódtatások okozta lelki sebeink gyógyítása nem igazán kerül előtérbe. Sokszor a balesetet követően, a teljes fizikai felépülés érzetének birtokában a legváratlanabb helyzetekben törnek elő azok a nyomasztó emlékképek, melyek traumatikus élménnyé teszik a velünk történteket, megnyújtva ezzel a gyógyulás folyamatát. Ezért is közvetít nagyon fontos üzentet a TraumaAmbulancia: mely szerint a baleset bekövetkezte után azonnal foglalkozni kell az érintett személy lelki és mentális állapotával, hiszen így megelőzhetővé, lecsökkenthetővé válik akár a PTSD kialakulásának esélye is.

A TA önkéntes csapatában rengeteg remek szakember található, akik az élet különböző területén szakmájukat professzionálisan képviselve tevékenykednek, de éreztek magukban erőt és motivációt arra, hogy ezt a tudást és tapasztalatot egy igazán hasznos ügy érdekében kamatoztassák. Az egyesület által szervezett rendezvények, munkamegbeszélések és közös szabadidős programok isaz elfogadás, megértés, és egymás támogatásának jegyében telnek, híven tükrözve ezzel a küldetésben megfogalmazott gondolatokat. 

Nagyon felemelő érzés egy olyan csapat tagjának lenni, amelyben mindenki a saját tudásának legjavát nyújtva ugyanazért a közös célnak az eléréséért dolgozik, hogy megkönnyítsük a balesetet szenvedett embertársaink felépülését, lelki egyensúlyának elérését. Ezen túlmenően pedig küldetésként határoztuk meg, hogy részt vállaljunk Traumatudatos gondolkodás meghonosításában. 

Ha kíváncsi vagy még több információra, vagy közelebbről is megnéznéd egyesületünk működését, csatlakozz Te is a TraumaAmbulancia önkéntes csapatához. 

Hernádi Judit

Önkéntes pszichológus - TA

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

„Olyan stresszes vagyok.” „ Teljesen bestresszeztem ettől a helyzettől.” Magunk is sokat használjuk és a környezetünkből is gyakran hallhatjuk ezeket a mondatokat, melyeket különösen akkor használunk, mikor valamilyen diszkomfort érzet kerít minket hatalmába, aminek nem feltétlenül vagyunk tudatában a kiváltó okával. De valójában mit is értünk a stressz kifejezés alatt?

Stressznek nevezzük szervezetünknek azt a nem specifikus válaszát, melyet bármilyen, a külső környezetből érkező igénybevételre, vagy megterhelésre ad reakcióként. Selye Jánosnak – a téma világhírű magyar kutatójának – értelmezésében a stressz azon testi és lelki változások összessége, melyek a stresszorok hatására jönnek létre az ember szervezetében. Voltaképpen minden olyan alkalommal a pszichológiai stressz állapotába kerülhetünk, amikor úgy ítéljük meg, hogy az adott helyzet kezeléséhez, vagy a minket érő inger elviseléséhez nem áll rendelkezésünkre elegendő erőforrás. A stressz lényegében egyfajta alkalmazkodásra kényszerít minket, amely annál nagyobb mértékű, minél nagyobbnak érzékeljük a stressz intenzitását.

A szakirodalom stresszornak nevezi azokat a külső erőket, ingereket, melyek szervezetünkre gyakorolt hatása kellemetlen testi változásokban vagy lelki reakciókban nyilvánul meg. A  stresszorként kategorizált események közös jellemzői, hogy:

• befolyásolhatatlanok, tehát zavarólag hatnak és bizonytalanság érzetet kelthetnek az egyénben;

• nem lehet őket bejósolni, így nem lehet rájuk felkészülni;

• az emberi képesség határait érintik, és mivel magában hordozzák a kudarc lehetőségét negatívan hatnak az énképre.

Mivel mindannyian mások vagyunk, különbözünk személyiségünkben, vérmérsékletünkben, viselkedésünkben, ennek eredményeként különbözően élünk meg teljesen hasonló élethelyzeteket. Saját szubjektív kiértékelésünktől függően döntjük el tehát, hogy mit tartunk veszélyesnek vagy stresszkeltőnek, és mi az, amit nem. Amikor észlelünk egy eseményt, vagy egy minket érő ingert, először kognitív módon próbáljuk értelmezni annak ránk gyakorolt hatását. A kognitív kiértékelés folyamata során:

• először észleljük a körülöttünk zajló eseményt, 
• utána összevetjük az addigi életünk során korábban már megtapasztalt történésekkel, 
• végül mindezek tükrében hozunk egy döntést, kialakítunk egy viselkedési stratégiát melynek segítségével kezelni tudjuk a fennálló új helyzetet.

Az egyén a saját maga által stresszesnek megélt helyzetekre általában az alábbi pszichés válaszreakciókat adhatja:

• leggyakoribb válasz a szorongás, amely megrendítő események – természeti katasztrófák, támadások vagy háborús helyzet – megélése után is jelentkezhet reakcióként. Tipikus tünet a mindennapi élettől való elzárkózás, a társas környezet tagjaitól való elidegenedés, a traumás helyzet újraélése, alvászavar, vagy bűntudat érzése.
• jellemző lehet még az agresszív viselkedés, és a depresszió.

Fontos megjegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a stressz okozza a betegségeket, sokkal inkább az, ahogyan arra reagálunk. A genetikai adottságaink, a személyiségünk, az stresszre való érzékenységünk szintje befolyásolja leginkább, hogy szervezetünk miként reagál egy rövid, vagy hosszú ideig fennálló stresszes helyzetre, és hogyan képes megküzdeni azzal.

A fentieket olvasva talán nem is gondolnánk, de a stresszorok által kifejtett hatások között vannak pozitívak is. Az eustressz, vagy más néven pozitív stressz jelensége olyan aktivitást válthat ki az egyénből, melyben általa fontosnak ítélt képességeit tudja kamatoztatni, így a helyzet egyfajta kihívásként is megélhető. Jó példa erre egy tehetséges úszó, aki a rajtkövön állva a verseny előtt nagyon izgatott. A helyzetet stresszesnek éli meg, de a vízben, úszás közben lehetősége van a legújabb, tökéletesre csiszolt gyorsúszó kartechnikát kipróbálni, ami hozzásegíti őt egy jó helyezés eléréséhez.

Az egész heti rohanás, a munkahelyen és otthon a családnak való megfelelés sok lehetőséget nyújt a stressz megtapasztalására, és egyúttal rengeteg energiát igényel a körülöttünk kialakuló élethelyzetek kezelése. Mint azt korábban tárgyaltuk, az egyén szubjektív észlelésének döntő szerepe van abban, hogy miként értékeli, mennyire stresszesnek ítéli a vele megtörtént eseményeket.

Az alábbiakban olyan technikákat gyűjtöttünk össze, melyek kipróbálása és mindennapi életünkbe való beépítése segítségünkre lehet a stresszintünk csökkentésében:

- ha olyan helyzetbe találjuk magunkat, melyet stresszesnek ítélünk meg, próbáljuk meg gondolatban átstrukturálni azt, megvizsgálni egy új nézőpontból, új lehetőségek után kutatva a megoldáshoz;

- a számunkra kellemetlennek ígérkező helyzetet igyekezzünk elkerülni például azzal, hogy saját nyugalmunk megőrzése érdekében megtanulunk nemet mondani;

- a feladatok és teendők feltorlódásának elkerülésében segítségünkre lehet az időgazdálkodás, és egy prioritási sorrend felállítása;

- az adott helyzettel kapcsolatban tisztázzuk saját szerepünket, elvárásainkat, és ha szükséges, ne szégyelljünk segítséget vagy tanácsot kérni; 

- a kedvelt szabadidős tevékenységek – sport, zenehallgatás, olvasás, relaxálás - rendszeres beiktatása hosszútávon bizonyítottan stressz csökkentő hatású.