Vajon hogyan dolgozza fel a hétköznapi stresszt, és azt a rengeteg hatást egy férfi amelyekkel napról napra szembetalálja magát egy maszkulin világban, ahol még mindig gyakori berögződés a “férfiak erősek, nem sírnak”, “lelkizni a lányok szoktak” mentalitás.

A TraumaAmbulancia Egyesület a férfiak mentális egészségének fontosságára először a “Férfiak hol sírnak?” című kerekasztal beszélgetésen hívta fel a figyelmet. Az esemény sikeressége, a téma iránti érdeklődés visszaigazolta, hogy valóban igény van az “erősebbik nem” lelki állapotáról, megküzdési módszereiről, és önismereti eszközeiről beszélni.

A férfiak mentális egészségéről Sárközi Alexandra, a TraumaAmbulancia Egyesület önkéntese beszélgetett. Vendégei Bárczi Attila tűzoltó és speciális búvár, akinek munkája során nap mint nap szembesülni kell tragédiákkal, gyakran találkozik érzelmileg megterhelő helyzetekkel, valamint Dr. Károlyi Antal elméleti fizikus, később bankár, jelenleg a SignCoders fejlesztő cég vezetője és startup befektető voltak. Bár Attila és Antal két nagyon különböző világban élik a hétköznapjaikat, munkájuk kicsit sem mondható hasonlónak, de egy dologban maximálisan egyetértettek: a férfiak mentális egészsége fontos. Első lépésként mindenki magán tud elkezdeni dolgozni. Antal visszaemlékezett egy tizenkét évvel korábbi képzésre, ahol hét másik vezetővel vett részt, és arról tanultak, hogy egy vezetőnek milyen felelőssége és eszközei vannak arra, hogy csapata tagjainak érzelmeivel foglalkozzon. Kiemelte, hogy volt egy társa az oktatáson, aki első alkalommal hangot adott kételyeinek; egészen pontosan nem értette, miért kell részt venni ezen a programon, hiszen ő biztos benne, hogy a kékgalléros munkatársaival nem fogja tudni alkalmazni ezeket az eszközöket és teljesen feleslegesnek érzi ezt a fajta megközelítését a csapattal való együttműködésnek. Majd ugyanez az ember három héttel később lelkesen tervezte, hogy az itt megtanultakat hogyan fogja használni, és ez mennyiben fogja könnyíteni az ő és csapata munkáját, új, jobb környezetet teremtve mindenkinek.

Azóta sok év telt el, és Antal elmondta, látható a pozitív fejlődés, az emberek nyitottsága, ugyanakkor még mindig messze vagyunk a céltól. Ahogy ő fogalmazott, az érzéseinkről beszélni egy fejleszthető készség, amit  - egy ideális világban - alanyi jogon kellene tanulni mindenkinek, már óvodás kortól. Attila a tűzoltóság “macsó” oldalára hívta fel a figyelmet. Elmesélte, hogy amikor valaki felszerel tűzoltónak, egy több száz kérdésből álló kérdőívet kell kitölteni. Például olyan kérdésekkel, hogy szeret-e verset olvasni, esetleg írni. Attila szeret, majd később megtudta, hogy ez alapján a tulajdonsága alapján lehet, nem feltétlenül alkalmas tűzoltónak. Ez tényleg így lenne? Ő úgy látja, hogy ha egy férfi tud beszélni az érzelmeiről, arról, ha neki valami éppen nehezebb, az nem gyengeség, hanem pont az ellenkezője. Ahogy ő fogalmazott: “vegyük le magunkról ezt a macsó álarcot, ahogy a sisakrostélyt is felhúzzuk!”

Mindketten úgy látják, hogy jelenleg az első és legfontosabb lépés a férfiak mentális egészségének ápolásával kapcsolatban az önképzés. Az, hogy magunkba nézzünk, magunkkal legyünk őszinték és ezzel tudjunk példát mutatni a többi “macsó” férfinak. 

Milyen gyakorlati eszközt használ két férfi vezető a csapatuk mentális egészségének megőrzésére?

A két teljesen eltérő közegben dolgozó Attila és Antal is egy eszközt emelt ki, ami közös a beszélgetést.
Mindkét vezető a legfontosabbnak azt látja, hogy példát mutatva megteremtse azt a lehetőséget csapata tagjainak, hogy lehessen beszélgetni arról ki, hogy van, hogyan érzi magát egy adott napon, vagy egy adott szituációban. Elmesélték, hogy ez nem az egyik percről megy a másikra.
Antal a heti meetingeken vezette be, hogy kezdésként tartanak egy “hogy vagy?” kört. Ez a kör hetekig pár perc alatt lement, mindenki letudta annyival, hogy “jól”. Majd szépen lassan, rájöttek az emberek, hogy ez nem egy felszínes kérdés, hogy tényleg érdekli a többieket, hogy kivel mi van éppen. Sőt, ezek a beszélgetések az empátiát is növelik a csapaton belül: például, ha egyik kollégánál beteg volt a gyerek, és elmesélte, hogy előző este nem tudott aludni, a csapat többi tagja aznap tudta, hogy nem terheli őt feleslegesen. Ez a szokás mára már annyira kedves a csapatnak, hogy harminc perc után kezdenek a munkáról beszélgetni, mégsem érzik úgy, hogy haszontalan és felesleges időtöltés lenne.

Attila ugyanezt emelte ki. A tűzoltóságon egy 24 órás műszak alatt, a vezető felelőssége kialakítani azt az érzékenységet, hogy lássa mi történik a csapattal érzelmileg, mentálisan, és megteremteni azt a közeget, ahol a férfi mer beszélni az érzéseiről, példát mutatni, hogy ez nem gyengeség.

Visszaemlékezett a TraumaAmbulancia Egyesületnél a Hableány katasztrófa után készített mélyinterjújára, kiemelte, hogy a mai napig hordozza ennek a beszélgetésnek a pozitívumait, hiszen ezen a beszélgetésen felszínre kerültek olyan dolgok, amelyekről nem tudott. 

Ők már régóta tudják, hogy a férfiak sírhatnak, és az érzelmekről való beszélgetés nem a gyengeség jele, És ebben példát is mutatnak.

K.D. önkéntesünk írása

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839

Az október 29-i nem mindennapi est volt a TraumaAmbulancia történetében: egyrészt jubileumi, 30. alkalomról volt szó, másrészt két igen izgalmas vendéggel, Végh József pszichológussal, túsztárgyalóval és Bárczi Attila speciális búvárral beszélgethettünk.

Mit jelent a baleset fogalma egy szakembernek? Milyen egy balesetet megtapasztalni egy hivatásos szemszögéből, és hogyan lehet feldolgozni a látottakat? Egyáltalán van módszer rá, hogy a mentőket, tűzoltókat lelkileg is felkészítsék a megterhelő munkára? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jártunk körül Végh József és Bárczi Attila segítségével. Attila 2005-ben sportbúvárként csöppent bele a tűzoltóbúvárok világába. Felszerelését követően a baleset kifejezés egészen átfogalmazódott benne: ma már inkább káresetnek nevezi azt, amit a civilek többsége balesetnek hív, a baleset szót pedig meghagyta a személyes, otthoni, kisebb incidenseknek, így téve különbséget munkája és magánélete között. Hivatása természetesen egyéb módon is hatott rá. Míg az első pár bevetése után még nehéz volt számára, hogy elkülönítse a munkáját az otthoni eseményektől, idővel megtanulta kettéválasztani a két világot.

Mindez nem könnyű feladat egy szakmabelinek, hiszen a hivatásosok lelki felkészítésére nem fektetnek kellő hangsúlyt. Végh József szerint ennek több oka is van: a pénz, a megfelelő számú és képzettségű szakemberek, illetve a felismerés hiánya. A pszichológia megítélése még napjainkban sem tökéletes, sokan egyenesen ódzkodnak attól, hogy szakemberhez forduljanak. Ezen az állásponton van Attila is, aki maga is megtapasztalja, hogy a kétévente kötelező szűrést leszámítva (részben saját döntés, részben külső okok miatt) ritkán vannak érintkezésben pszichológusokkal.

Pedig a megfelelő lelki segítségre nagy szükség van. Attila és társai elsősorban maguk próbálják átbeszélni a megrázóbb szituációkat, de persze így is akadnak nehezen feldolgozható esetek. Attila számára ezek főként gyermekekhez kötődnek, hiszen apaként egészen másként áll az ilyen helyzetekhez. A Hableány katasztrófáját követő mentés során szintén megterhelő volt látni az övtáskákat és fényképezőgépeket. „Hiába a rutin, furcsa érzés volt belegondolni, hogy turistaként jöttek ide, meg akarták nézni a várost, és hogy végül mi történt velük” – mondta a búvár.

Végh József úgy véli, hogy az esetenkénti foglalkozás nem elég, rendszeres beszélgetésekre, komoly felkészítésre, sőt a felvétel előtt átfogó szűrésre van szükség. A kulcs természetesen a pszichológus esetében is a szakértelem: át kell programozni a rá bízott ember agyát, hiszen az eltanult szokások sokszor gátat képeznek a szakmai munkában. „Ha a rendőrt szidalmazzák, akkor nem őt, hanem az egyenruhát szidalmazzák, ezt kell megértetni” – mondta, hozzátéve, hogy hasonló módon egy katasztrófavédelminek is meg kell tanulnia, hogy milyen esetben mit tehet meg, és mit nem. „A legnagyobb baj, ha a mentőt is menteni kell” – emelte ki.

Az utólagos feldolgozás is elengedhetetlen, az embernek fel kell fedeznie, hogy hogyan tud újra a szakmájához és az életéhez kapcsolódni. A cél az, hogy a kontraszt nélküli sötétségből eljusson ismét a színekhez.

Attila egyik élménye épp ezen színtelenséghez köthető. Egy aquaworldös, kifejezetten megrázó balesetet követően azt tapasztalta, hogy a világ valahogy tompább lett, és legnagyobb meglepetésére egyik társa is hasonlóról számolt be. Aznap éjszaka hosszan beszélgettek, és ez sokat segített az eset feldolgozásában, mégis úgy tűnik, hogy hosszú távon más megoldásra is szükség van. Nem véletlen, hogy a leszerelést követően sok tűzoltó megbetegedik.

A nehézségek ellenére mindketten élvezik a munkájukat, hiszen kihívást okoz, az embereknek való segítségnyújtás pedig felemelő érzés. Az általuk látott esetek hatására az életet is megtanulták jobban értékelni, és rájöttek, hogy immár intenzívebben élik meg az életük pillanatait.

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Baleseti sorstársközösség: https://www.facebook.com/search/top/?q=baleseti%20sorst%C3%A1rsk%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g&epa=SEARCH_BOX

Az estek helyszíne a Budapesti Mediterrán Hotel, köszönjük a lehetőséget!

A legutóbbi TraumaAmbulancia esten kezdtünk el beszélgetni arról, melyek azok a dolgok, amelyek a mindennapokban, az új élet kialakítása során leginkább foglalkoztatják a balesetek következtében mozgáskorlátozottá vált vagy kerekesszékbe kényszerült embereket. Melyek azok a témák, amelyeket érdemes megvilágítani az ő szemszögükből, hogy minél többeknek leessen a tantusz, és elkezdődjön az igazi akadálymentesítés. Káró Regina súlyos balesetet követően kezdett új életet, eddigi tapasztalatai alapján vetette papírra gondolatait.

Azt tapasztalom, hogy nem foglalkozunk érdemben a gondolkodásmód akadálymentesítésével. Hajlamosak vagyunk kerülni a témát, pedig lenne miről beszélni.

Forrás: Getty images

Sokszor csak a fizikai akadálymentesítéssel vagyunk elfoglalva. Azonban az is elgondolkodtató, hogy a törvényekben milyen szépen és világosan le van írva minden szabály az épületek akadálymentesítésére, azonban a menedzserek és az építővállalatok mindig találnak kiskaput. Nagyobb figyelmet kellene fordítani a helyes kivitelezésre! Lehetne például segédanyagokat használni, hogy a kivitelezők is értsék mit is jelent az akadálymentesítés, hogy értsék mire is van szükség. Biztos vagyok benne, hogy lenne önkéntes kerekesszékes, aki szívesen tesztelné az épülő létesítményeket.

Pozitív előrelépésnek tartom, hogy egyre több TV csatorna műsoraiba hívnak testileg megváltozott képességű embereket, és azt is, hogy egyre több az ilyen blogger és influencer is. Fontosnak tartom, hogy a közmédiában is megjelenjenek különböző testi fogyatékossággal élő emberek. Mert nem kevesebbek, csak mások! Az ilyen megjelenések felnyithatják az emberek szemét, hogy „Miért ne?”! Miért ne mehetne akár egy kerekesszékes fesztiválra? Miért ne mehetne színházba? Miért kell spórolni a kerekesszékes jegyek darabszámával a Budapest Arénában? Miért kell a kerekesszékes helyeknek az első sorban lenni a moziban? Jó lenne elérni azt is, hogy a mozgássérülteknek fenntartott mosdókat csak a rászorulók használják, ne kelljen zárva tartani őket!

A képen balról Regina az egyik TraumaAmbulancia Esten

Folytathatnám a felsorolást, de rájöttem, hogy elsőként az emberek fejében kellene átrendezni a dolgokat. Hogy például ne féljenek hirdetni, reklámozni az akadálymentesítést! Ha egy étterem szerencsés helyen van, tehát megközelíthető akadálymentesen, ráadásul még bent is elvégezte az akadálymentesítést, akkor azt minimum jelezni kellene valahogy! Ne legyünk meglepődve, ha egy kerekesszékes vagy mozgássérült elmenne egy szállodába, vagy ha egy menő autóval mozgássérült parkolóhelyet használ! Ne felejtsük el azt sem, hogy nem minden sérülés annyira látványos, mint egy kerekesszék! Ne ítéljünk előre! Annyi különböző sérülés létezik: látványostól a kevésbé látványosig. Az akadálymentesítéssel megkönnyíthetjük sok segédeszközzel élő ember életét, a babakocsisokét és az idősekét is!

 Mindemellett tudom, hogy akadálymentesíteni nem olcsó mulatság egy olyan épületnél, amelynek az építkezési folyamata közben nem fordítottak figyelmet az akadálymentes kialakításra. Nagy kiadás utána korrigálni. Azonban léteznek olcsóbb megoldások is. Ezek sem mind egyszerűek, de ha a szándék megvan, megoldás is lesz. Mindehhez azonban, hangsúlyozom, először az embereket kellene „kezelésbe venni” és a hozzáállásukon változtatni! Nem kellene állandóan meglepődni, ha egy mozgássérült szeretne teljes életet élni! Különös tekintettel azokra, akiknek az élete fiatal vagy felnőtt korban változott meg. Vissza lehetne adni a mozgássérülteknek a társadalomba vetett hitét, azzal, hogy nyitunk arra, hogy biztosítsuk egy megváltozott testi adottságokkal élőnek is a lehetőséget….a lehetőséget, hogy választhasson!

Az internet, a televízió és az újságok valóságos „traumacunamit” zúdítanak ránk a közlekedési balesetekről és más felkavaró eseményekről szóló híradásokkal. A Médiatanács egyik kutatásából kiderült, hogy a vizsgált hírműsorokban a balesetek, tragédiák témakörén belül a közlekedési szerencsétlenségek álltak az első helyen. Egészséges-e ha túl sok negatív hírt olvasunk?

Csak néhány cím a napokban megjelent közlekedési baleseteket közlő híradásokból: „Súlyos baleset: autóbusszal ütközött a motoros. Ketten meghaltak az M3-ason. Felborult egy autó. Fák közé csapódott egy autó. Karambol történt a 31-esen, hárman megsérültek…” Az interneten csak egy kattintás és azonnal olvassuk, sőt a fotókon látjuk a tragédiát. Sokaknak ez sem elég, a közösségi oldalakon számos balesetes információs csoport működik több ezer taggal, ahol megosztják egymással az éppen látott tragikus karambolt vagy balesetről szóló hírt.

Kép: bocawatch.org

A televízióból, rádióból áradó „katasztrófa cunami” információi általában egy blokkba szerkesztve ömlenek ránk és azt az érzetet keltik a nézőben, hallgatóban, hogy a híradók többnyire csak az élet szörnyűségeiről, borzalmairól tudósítanak. Pedig ha bekukkantunk a balesetes hírek mögé és átlátunk az információ pillanatnyi borzongást keltő hatásán, akkor még akár egy hőstörténet is felvillanhat előttünk. Gondoljunk csak a TraumaAmbulancia esteken bemutatkozó hétköznapi hősök életére, akik bebizonyították, hogy a traumából növekedni is lehet. A negatív hírek mellett lehet, hogy több hőstörténetet kellene fogyasztani?

Te felhívnád a 112-es segélyhívó telefonszámot, ha elfelejtetted a PIN kódodat? Biztos, hogy a 112-t hívnád segítségül a bedöglött bojlered megjavításához? Ugye, elég abszurd, már-már megdöbbentő, hogy ilyen és ehhez hasonló esetekhez hívják indokolatlanul a segélyhívó központot. Magyarországon 5 millió segélyhívásból 4 millió fals hívás. Ez az arány az elmúlt öt évben nem változott!

Fotó: HVG 

A rendőrség, a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem sokkoló kisfilmmel kampányol azért, hogy visszaszorítsák a 112-es segélyhívó telefonszámra beérkező intézkedést nem igénylő hívások számát. A film főszereplője Janklovics Péter üzeni: elromlott bojler esetén anyádat hívd, ne a 112-t. És akkor még finoman fogalmazott…

Ime a kisfilm: https://www.youtube.com/watch?v=Em2V9u3y_QQ&t=2s

A groteszknek tűnő videót megnézve értetlenül fogtam a fejem: Ezt nem hiszem el. Tényleg itt tartunk? És mi állhat a jelenség hátterében? Tudatlanság? Információhiány? Szándékos rosszindulat? Viccelődés? Bármi is legyen az oka az indokolatlan hívások jelentős számának, nagyon nem jól van ez így, hiszen emberi életeket veszélyeztetnek a fals megkeresésekkel. A kampányfilm célja az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy csak életveszély esetén hívják a 112-t. Az élet számos területén egyre fontosabb a tudatosság. Úgy látszik, hogy a segélyhívás sem kivétel…sokkolva kell tudatosítani az emberekben, hogy mások életét veszélyeztetik az indokolatlan hívásokkal.

Itt részleteket hallgathatsz meg a fals hívásokból: https://www.youtube.com/watch?v=jeJLhNI6IHI

Ugyan még csak néhány hónap múlva (február 11-én) lesz az európai segélyhívó napja, úgy gondolom, hogy kifejezetten hasznos nem csak ezen a napon népszerűsíteni a segélyhívószám tudatos használatát.

Mikor kell hívni a 112-t?

Hívd a segélyhívó központot a mentők, tűzoltók vagy rendőrök beavatkozását igénylő esetekben, például ha súlyos közlekedési baleset tanúja vagy, lángokban álló épületet látsz, vagy betörést észlelsz. Véletlenül se hívd a központot, ha forgalmi információkat szeretnél megtudni, az aktuális időjárási viszonyokra vagy kíváncsi. Az indokolatlan hívások túlterhelik a rendszert, ezzel veszélybe sodródnak azok, akiknek valóban segítségre lenne szükségük. Figyeljünk oda egymásra! Legyél tudatos segélyhívó!

 Fotó: police.hu

A 112-ről bővebb információ a http://www.112.hu/112_EU  oldalon található.

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/Poszttrauma