Évekkel ezelőtt, nagyon megütötte a fülemet dr. Csernus Imre egyik gondolata, amelyben a férfi és női magazinokat hasonlította össze. Azt mondta: nézzük meg ezeket az újságokat. A nőkében divat, utazás, főzés, testápolás, sport, anyaság, társadalom, érzékenyítés, fogyatékosság, változó kor, karrier, továbbtanulás, színek, illatok, a világ idegen tájai..., a férfiaknak szóló anyagokban pedig: pénz, karrier, nők, vadászat, horgászat, és ennyi. Bizonyára túloz, sőt, amióta szöget ütött a fejemben, ezt a gondolatot én is karácsonyfa módjára díszítem azóta is, tovább gondolom ágait, fényeit, csúcsdíszét -- ha van egyáltalán --, és azon töröm a fejemet, hogyan változtathatnánk ezen. Önkéntesünk véleménye.

Mert az nem úgy van, hogy egy nő lelke, érdeklődése, gondolkodása, érzelmei, élete viharai bonyolultak, míg egy férfié egyenesek, akár a szög, néhány utcája -- vagyis abból következően kevés számú zsákutcája -- van csupán, sosem csúszik le a kívánt vagy vágyott útvonalról, és ha megjelenne a magazinjában akárcsak egy a fent említett "nőknek szóló" témák közül, következő hónapban már azt vizslatná a benzinkúton, hogy vajon melyik egyszerűbb újságot választhatná ehelyett az elkorcsosult helyett, amiért legnagyobb szerencsétlenségére négy héttel azelőtt egy vagyont fizetett, aztán a munka-magánélet egyensúly, és más selyemmajomságok elvették a helyet a bikinis nők elől, szóval inkább visszavált a fapadosra. A biztonságosra. A vadászósra-halászósra (és ennek humanoid megközelítéseire, hiszen egy szombat esti buliba is ilyen céllal érkezünk -- ugyebár). Ez másként van, pontosabban: lehetne másként, csakhogy ez a jelenség úgy épült be a társadalmunk életébe, mint az épített örökségünk darabjai. A nők hosszú idő óta engedik meg maguknak a közösség -- vagy a magány -- erejét, amikor nehézségeket vagy éppen akkor zajló, borzasztó nehéz és fájdalmas feladatot (mint egy szülés vagy a gyermekágy) teljesítenek. A bábák, a dúlák, a komatálat hozó legjobb barátnők mind erről szólnak -- a bennünk zajló folyamatok megerősítéséről, a közösségről, amelynek szüksége van ránk, és amelyre nekünk szükségünk van, hogy minden belső erőnket összeszedjük --, míg a féfiak már a barlangrajzok idejében is a fizikai erejük megsokszorozása érdekében kapaszkodtak össze. A kifelé mutatott erő megsokszorozásáért. Ahogyan haladt velünk előre az idő a történelemben (lám, már abból is eltelt százezer év, hogy kutyánk van -- ami elkezdte csököttebbé tenni a hallásunkat, mert hallott ő helyettünk is, amíg aludtunk vagy vadásztunk). Azok a képességek erősödtek, amelyeket használtunk. Amelyeket meg nem, azok halványulni kezdtek. Ezt egyébként ismerjük a folyton olvasó/keresztrejtvényt fejtő nagyszüleink példájából, és abból is, amikor értük aggódva kölyökkutyát ajándékozunk nekik a születésnapjukra -- jól esik a friss levegő, a napi kétszeri sétával olajozott ízületek pedig makacsul mosolyognak az ortopédusokra, hogy "nem kell ide protézis, köszönöm". És bár először talán felháborodva reagáltak, hogy "azonnal vigyétek innen", a kis négylábú jövevény csökkentette a magányt, észrevétlenül kötelezte őket folyamatos testmozgásra, es nevettette meg őket a legképtelenebb helyzetekben is. Egyszóval: testi-lelki testőrük lett.

"Ne sírj fiam -- dögölj meg 15 évvel korábban" -- mondja Vekerdy Tamás arra a rémes beidegződésre, hogy "nehogy már anyámasszonykatonáját nevelj abból a fiúgyerekből. Elestél, felkelsz, nem sírsz. Ilyen egyszerű" -- már gyakoroltad is az őskor óta elvárt magatartási formát. Kifelé erős. Befelé meg... kit érdekel?! "Velem sem törődtek." "Ha elestem a kismotorral, apám még meg is vert, hogy felelőtlen voltam." Ismerősek ezek a mondatok? Fekete dobozt gyártanak a lélekből, amely őriz minden információt, de csak a gép lezuhanását követően tudhatjuk meg belőle: milyen eseménysor játszódott le legbelül, és olyankor már visszafordíthatatlan folyamat szemtanúi vagyunk. Valahogy úgy alakult, hogy a nők számos esetben öntudatlanul is vigyáznak önmagukra, míg a férfiak sokszor öntudatlanul nem. Pedig az elmosódó határok világát éljük, amelyben matematikusok kapnak orvosi Nobel-díjat, a tőzsdekrachokat követő helyrereállítási folyamatokban atomfizikusok segédkeznek a pénzpiacokon, a hazai kortárs krimi koronázatlan királynője pedig egy jogásznő.

 Forrás: Muzeumiblog.

Ahogyan egyre összetettebbé vált a világunk, úgy a lelkünk is lekövette azt, a nőké, a férfiaké, a gyerekeké, a nonbinárisaké. A határok nélkül utazó munkaerő, tőke, információ és kihívások világában találtuk magunkat, ahol gyakorlatilag minden kérdésre új válaszokat adtunk, alig néhány évtized leforgása alatt. Ez olyan szédítő tempó, hogy ha földrajzi értelemben vett utazásról beszélnénk, utána ki kéne aludnunk magunkat. De a lelkünk ilyet nem tud, ezért ugyanúgy folyamatos olajozásra van szüksége, mint az autó alkatrészeinek vagy a csípőízületeinknek. Ha ez elmarad, abban ugyanúgy tönkre lehet menni, mint egy motornak az olaj-, vagy egy testrésznek a mozgáshiányban. De mit kezdjünk azzal, hogy a két nem az önmagára való vigyázásban elment egymás mellett? Hogy tapasztalatok és felmérések garmadája mutatja: a férfiak ugyanúgy nem vigyáznak önmagukra, ahogyan gyerekkorukban azok rájuk, akik "nem akartak belőlük anyámasszonykatonáját", ezért hamar leállították bennük a könnyeket, s velük együtt mindent, ami a lelki folyamatokat, az érzelmek megélését, azok -- elsősorban önmaguk előtti -- vállalását illeti, ezzel egyidőben pedig pokoli nehézzé tették a mentális egészség megőrzését a fiúk, legények, férfiak számára.

A TraumaAmbulancia Egyesület vállalása nem kevesebb, mint hogy hozzuk közel a lelki egészséget a férfiakhoz. Azokhoz, akik egy merev lemez (nem merevlemez) szilárdságának látszatát őrzik nap mint nap -- van, hogy csak a magabiztosság álarcát magukra öltve -- míg nem addig keményednek, amíg előjelek nélkül, visszafordíthatatlan következményekkel törnek össze legbelül, megnehezítve ezzel a saját életüket. Mennyivel könnyebb lenne bevallani, hogy gyomorgörccsel jár valaki dolgozni, és váltani bátran, megszenvedni a váltás és a rugalmasságért vívott küzdelem rázóköveit, mint gyomorfekély diagnózist kapni! Mennyivel könnyebb lehetne kimondani, amit érzünk, mint krónikusan köhögni éveken át! Mennyivel könnyebb volna megbocsátani önmagunknak egy régi hibát, mint övsömörre cipőt húzni!

De nem. Mert az a kemény, akit, ha megkocogtatunk, kőporos lesz a kezünk. Vagy mégsem? Tartsanak velünk egy utazásra, a férfilélek mélyére! Vigyázzunk a férfiakra, hogy egyszer majd ők is vigyázhassanak önmagukra. És hogy magasabb minőségben vigyázzanak mindenkire, aki nekik fontos. Ja, hogy azt nem mutatják ki? Hát, hozzák el őket november 16-án, és ünnepeljék a lelki egészség hónapját egy új élet kezdetével!

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839

Rögtön a rövid és gyors válasszal kezdem: meglepően sokat. Újra. 

A 2015-ben megjelent Agymanók című animációs film idei folytatása ugyanis a tinédzsereknek és felnőtteknek egyaránt igyekszik segíteni a saját és a másik generáció komplexebb érzelmeinek a megértésében.

Alapból ritka, hogy egy hollywood-i animációs filmben nemcsak szimpla nézőként, de szülőként és segítő szakemberként egyaránt számos értéket látok. A hazai mozikban június közepétől megtekinthető Agymanók 2-nek ez sikerült. Sőt, a megnézése után még hosszú napokig foglalkoztatott. Ezért is örültem, hogy az amerikai Berkeley Egyetem szervezésében egy bő 1 órás élő online beszélgetésen vehettem részt, ahol a készítők és az őket tanácsaikkal ellátó pszichológusok meséltek a szakmai szempontokról és tudományos háttérről.
Innentől szándékaim szerint csak minimális spoilerekkel és főként az érzelemszabályozásra fókuszáló elemzés következik, szóval bárki elolvashatja és utána rohanhat is a moziba. ;-)

Egy 3 éves folyamat eredménye

Bármilyen végeredményt látva, valószínűleg ritkán gondolunk bele, hogy mennyi energia és erőfeszítés van egy adott munkában. Igaz ez az Agymanók 2-re is, amihez a Disney-nél egy 500 fős stáb már a Covid időszak közepén hozzákezdett. Az akkori általános, globális közhangulatból kiindulva adott is volt, hogy az új érzelmeknek helyet adó második részben a szorongás kerüljön előtérbe, amit mi magyarul egy Feszkó nevű kicsit túlparázó, túlpörgő és stresszes karakter formájában ismerhetünk meg. 

A készítőknek emellett még három fontos célja volt: a főszereplő lány Riley pubertáskorba lépésén keresztül mutassák meg a tinédzserek egyre káoszosabb érzelemvilágát, úgy hogy közben mégis minden korosztálynak legyen benne tanulság. Emellett a rendelkezésre álló 96 percben a sokunkban élő, belső “Légy tökéletes!” parancs mögötti perfekcionizmus mozgatórugóit, annak a céljaink eléréséhez nyújtott előnyeit, de sokszor káros hatásait ismerjük meg jobban.

A sokrétű történetmesélés

A második rész egyik fontos szintlépése a komplexitás felé, hogy sokkal arányosabban igyekszik párhuzamosan bemutatni nekünk a Fejhadiszálláson és a lány tudatában történő eseményeket, az ezek által Riley-ból kiváltódó tetteket, valamint a környezete erre adott reakcióit. A másik konfliktusforrást pedig az adja, hogy a jól ismert öt érzelem mellé (Derű, Bánat, Harag, Undor és Majré) újabb négy csatlakozik (a már említett Feszkó, valamint Ciki, Uncsi és Irigység).
Mindkét új megközelítésnek fontos üzenete van a szakértők szerint.
Hiszen ahogy a tizenévesek egyre többször hagyják hátra a biztonságos szülői közeget és alakítják ki saját szociális közegüket a barátaikkal, úgy találják szembe magukat egyre több, egyedül megoldandó kihívással. A gyermeki magány pedig egy többször visszatérő állapot a filmben, ahogy Riley elzárva vagy eltávolodva érzi magát másoktól. De ennek a gyakori használata abszolút tudatos, hiszen a szülőkről való leválás természetes velejárója. Az is érdekes és szándékos, hogy a már 9 közül továbbra is egyedül csak Derű az elsőre pozitívnak tekinthető érzelem. Ennek a célja pedig az első rész egyik fő üzenetének isméltelt megerősítése, hogy bizony minden érzelem alapvetően szükséges és természetes, melyeket felismerni, megnevezni és elfogadni érdemes, mint sem küzdeni velük és ellenük.

Oké, de mi a fő tanulság?

Az Agymanók 2 újra egy folyamatos érzelmi hullámvasút. Így ahogy azt a szakemberek is többször kihangsúlyozták a beszélgetésben, a lényeg pont a distressz felismerése és elfogadása. Hiszen ma már sajnos a gyerekek is egyre nagyobb érzelmi nyomás alatt vannak, gyakran valódi érzelmi káosz az ő napjuk is. Annak bemutatása, hogy ez univerzális, mindenkivel megesik és ezzel az állapottal nincsenek egyedül, már önmagában felszabadító tud lenni. De persze a cselekmény során akad több elgondolkodtató üzenet és néhány módszer is. Például hogy az önelfogadás és hála miként segíthet normalizálni az érzelmeink megélését. Ám tanácsadó pszichológusok szerint talán ennél is jobb megoldás, hogy legyen bátorságunk kimondani és megosztani másokkal azokat a bonyolult, sokszor nehéz érzéseinket, amelyekkel egy adott pillanatban még nem tudunk mit kezdeni. Mert jobb érzés megnevezve kívül tudni őket, mint belül harcolni velük. Az animációs film eredeti angol címe is erre utal: Inside out.

Ráadásul, ha az egyesületünk szemüvegén keresztül nézem az Agymanók 2-t, akkor a fő konfliktus feloldásának pillanatakor még egy kis Community Resiliency Model (CRM)® promóciót is láthatunk. A főszereplő Riley ugyanis két általunk is rendszeresen bemutatott és tanított grounding módszerrel lesz úrrá a pánikrohamán. Ezek persze nem kizárólag CRM® specifikus gyakorlatok, de a megjelenítésük is azt mutatja hogy nemre vagy korra való határok nélkül bárki könnyedén elsajátíthatja őket a saját jólléte és oké zónájába való visszatalálás érdekében.

Változások a film után

A szakemberek és készítők egyaránt beszámoltak róla, hogy mennyi visszajelzést kaptak arról, hogy a film hatására a szülőknek megváltozott a kapcsolatuk a gyerekeikkel. A családi asztalnál beszélgetések kezdődtek az érzelemvilágról, megélésekről, közeledni és kapcsolódni tudtak egymáshoz. A film családokra tett hatását pedig én is csak megerősíteni tudom. Azóta otthon mi is olykor egy-egy nehezebben kezelhető pillanatban azt kérjük a gyerekektől, hogy nevezzék meg, most vajon melyik érzelem vette át az irányítást. Vagy csak közös játék gyanánt megpróbálunk visszaemlékezni és összegyűjteni, hogy kinél mikor ült Harag, Feszkó vagy Uncsi a parancsnoki székbe. A készítők még egy érdekes tapasztalatról számoltak be. A tényleges premier előtt már egy évvel tartottak tesztvetítéseket, gyerekeknek és szülőknek, külön-külön és együtt is. Majd a film után megkérdezték a véleményüket. És miközben a tinédzserek abszolút tudtak azonosulni a történet egészével és a megjelenített nehéz érzésekkel, addig a szülők nagyon nagy arányban azt gondolták, hogy mindez túl sok lesz a gyerekeknek és nehezen tudják majd kezelni a látottakat.

Hogy mindez mit üzen nekünk? Hogy bízzunk bátrabban a gyerekeink rugalmasságában,  teherbíró képességükben, mert lehet hogy reziliensebbek, mint mi. Ha pedig mégis támogatásra van szükségük, legyünk ott nekik, úgy ahogy igénylik. Például az Agymanók 2 közös megnézésével. ;-)

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma
FB zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/218949758599839