Szerző: Temesvári Orsolya

Eltelt az első hét, íme, a beszámoló arról, hogyan sikerült elfogadni mindazt, amivel a jelenben szembesülök. Azt vártam, hogy ez valamiféle bemelegítő feladat lesz, de hamar rájöttem, sokkal többről van szó. Lássuk, mi történt!

A feladat

A belső szabadsághoz vezető utam első lépése az volt, hogy el kellett képzelnem, milyen lenne az, ha az aktuális élethelyzetemben ragadnék életem végéig, tehát semmi nem változna körülöttem. Ez már önmagában nehéznek bizonyult, hiszen teljesen biztos, hogy minden változni fog, ha nem is azonnal. A feladatban azonban volt még egy csavar. Miután elképzeltem, hogy milyen lenne, ha minden így maradna, ahogyan most van, fel kellett tennem magamnak azt a kérdést, el tudom-e ezt fogadni. Ha igen, remek, ha viszont nem, itt az ideje mélyebben magamba nézni!

A saját jelenem

Bevallom, először nem voltam biztos abban, hogy ennek a gyakorlatnak mi lehet a valódi célja és egyébként sem világos, mit jelent az elfogadás. Bíztam abban, hogy ez a feladat végére majd kiderül. Először tehát megnéztem, mi az aktuális jelen, amit - a gondolatkísérletem erejéig legalábbis - állandósítani próbálok.

    - Egy sérült gerinc, kerekesszék, bénultság. Legalábbis a trauma fizikai oldala szempontjából erről van szó.

    - Lelki oldalról pedig önsajnálat, értetlenkedés, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, néhány megtett lépés az                  önismeret felé és egy kis ébredező önmegvalósítás.

Tapasztalataim

Az első és legfontosabb tapasztalatom az, hogy rengeteget kellett gondolkodnom, tulajdonképpen milyen helyzetben is vagyok. Hogy lehet ez? Hiszen benne élek, hogy történhet meg, hogy nem veszem észre? Nagyon fáj leírni azt, ami következik, de muszáj. Ha egészen őszinte vagyok magammal, akkor rá kell jönnöm, hogy igazából nem vagyok benne egészen abban a helyzetben, amit a jelenemnek hívok. Tudatosan legalábbis semmiképpen, hiszen a mai napig nézegetem a képeket a baleset előtti önmagamról, illetve azon rágódom, mi lesz velem a jövőben, hogyan fogok élni, milyen terápiákat szeretnék elkezdeni. Folyamatosan azon tűnődöm, milyenné szeretnék válni, mit szeretnék megváltoztatni, közben pedig észre sem veszem, hogy az élet önmagában egy dinamikus, állandóan változó folyamat. Fel sem tűnik, hogy igazából minden pillanattal közelebb kerülök a célomhoz. Ez pedig azt eredményezi, hogy folyton csak elégedetlen vagyok a helyzetemmel.

Hogy fogadhatnám akkor ezt el? Csak úgy, most, nem is beszélve a gondolatkísérletről, miszerint életem végéig szól ez az aktuális állapot… Egyáltalán mit jelent az, hogy elfogadom a jelent? Sokáig úgy éreztem, az elfogadás azt jelenti, hogy feladom. Hogy nem akarok tovább küzdeni, nem akarok fejlődni. Egy interjúban egyszer el is meséltem, az elfogadás számomra akár azt is jelenthetné, hogy aláírom a halálos ítéletemet, hiszen nem akarok felépülni, jobb életet élni.

Tulajdonképpen ezen a héten, a gyakorlat elvégzése és a saját hangom hallgatása közben értettem meg, hogy az elfogadás nem ezt jelenti. Azt jelenti, hogy az aktuális helyzetünkre úgy tekintünk, mint kiindulópontra és a vágyott változást célként tűzzük ki önmagunk elé. Ezt akkor érhetjük el, ha az aktuális jelenből, mint ugródeszkáról elrugaszkodunk és lépésről lépésre haladunk előre. Mondanom sem kell, a hideg ráz attól a gondolattól, hogy az aktuális jelenben éljek életem végéig. Ez szerintem egyrészről jó, mert inspirál arra, hogy célokat tűzzek ki magam elé és merjek változtatni. Ugyanakkor be kellett vallanom magamnak, hogy bármennyire ellentmondásosnak is tűnik, a jelennel való megbékélés nélkül ez nem fog menni. Most, hogy ezt megértettem, ráléptem az elfogadás útjára és tudatosítottam magamban,  ahelyett, hogy aggodalmaskodom a múlt vagy a jövő miatt, inkább arra fókuszálok, mit alapozhatok meg a jelenben.

Mi lesz jövő héten?

A kihívás második hetében azokkal a félelmekkel foglalkozom, amik, legyenek bármilyen aprók, megnehezítik a mindennapjaimat. Reményeim szerint megtanulom, hogy hogyan tehetem a mindennapi rutinom részévé azt, hogy ezeket a félelmeket azonosítom, tudatosítom és elengedem.

Alig várom, hogy beszámolhassak Nektek a tapasztalataimról, tartsatok velem!

 Szerző: Temesvári Orsolya

Az előző posztomban már olvashattatok arról, hogy vállaltam egy 11 hetes kihívást. A kihívásom célja az, hogy 11 különböző módszert kipróbáljak és eljussak oda, amit úgy hívunk, hogy belső szabadság.

Nagyon fontos, hogy ezeket a gyakorlatokat nem kampányszerűen szeretném végezni, hanem be szeretném őket építeni az életembe.  Félreértés ne essék, nem attól várom a csodát, hogy pár hétig foglalkozom ezzel a témával és megosztom veletek.  A cél valamiféle szemléletváltás, befelé fordulás. 

Szeretném, hogy olyan tartós eredményt érhessek el, amelyben a belső szabadság kiindulópont lesz. Mielőtt azonban belevágnék az egyes módszerek gyakorlásába, fontosnak tartom tisztázni, hogy mi is az a belső szabadság, amit szeretnék elérni   / megtalálni / megismerni. Nagyon sokan nagyon sokféle értelemben használták már ezt a kifejezést, ennek nagy részét talán nem is ismerem. Én Viktor Frankl Mégis mondj igent az életre c. művében találkoztam először ezzel a fogalommal. Hosszú ideig tartott megértenem (vagy inkább bevallanom magamnak), hogy a trauma elválaszthatatlan része, következménye a veszteség. Elveszíthetjük egészségünket, testi épségünket, mozgásképességünket, végtagunkat, szellemi képességeinket stb.  Valamit azonban soha nem veszíthetünk el: azt, hogy ehhez az új helyzethez, az adott körülményeinkhez, a veszteséghez hogyan viszonyulunk. A választás szabadsága tehát mindig, minden körülmények között velünk marad. Tulajdonképpen azt kell eldöntenünk minden egyes pillanatban, hogy a bennünket ért trauma áldozataivá válunk vagy az aktuális helyzetet kiindulópontként használva megyünk tovább.

Mit is jelent ez számomra?

Egyrészről azt, hogy világossá vált, hogy az önsajnálattal nem jutok sehova. Később azt is megértettem, hogy ha igazán szeretnék kezdeni valamit az életemmel, amit majdnem elveszítettem, akkor új szemléletmódra lesz szükségem. Értelmet kell találnom ennek a veszteségnek. Furcsán hangzik, tudom. Még én sem vagyok biztos benne, hogy ez mivel jár. De éppen ezért vágtam bele ebbe a kihívásba, hogy kiderítsem. Hogy megtaláljam a saját belső szabadságomat, ami nem más, mint hogy én magam döntöm el, hogy hogyan tekintek az életem további részére, annak milyen értelmet találok és mit adhatok ezzel másoknak. Ha maradunk a Frankl által megfogalmazott gondolatoknál, akkor azt mondhatom, hogy mindaz, ami bennem a traumám feldolgozása során lezajlik, amivé én ezáltal válok, saját döntéseim eredménye. Hiszen még ebben a helyzetben is eldönthetem, milyen ember szeretnék lenni.

Mit jelent ez a belső szabadság? Reményt a legnagyobb reménytelenségben. Erőt a kiszolgáltatottságban. Célokat egy életben, amiből látszólag minden elveszett.

Fogadd el a jelent!

Az első feladat a jelen elfogadásával kapcsolatos. Ugyanis anélkül, hogy elfogadnám a trauma okozta új helyzetet, nem fogok tudni továbblépni. A gyakorlat részleteiről majd a következő bejegyzésben írok részletesen, de annyit elöljáróban szeretnék elmesélni, hogy én nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy az elfogadás a feladással egyenlő. Fel sem merült bennem, hogy éppen a jelen helyzet elfogadásával alakíthatom poszttraumás állapotomat ugródeszkává.

Ennek az új megértésnek a birtokában vágok neki az első feladatnak, már alig várom! Egy hét múlva jövök a részletekkel. Ha van kedvetek, addig osszátok meg, hogy számotokra mit jelent a belső szabadság. Kíváncsian várjuk a véleményeteket.

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Szerző: Temesvári Orsolya

Az elmúlt héten többet foglalkoztam a TraumaAmbulanciával kapcsolatos projektekkel, mint az elmúlt fél évben összesen. Ez egyrészről azt jelenti, hogy rengeteg izgalmas témával, tartalommal és meglepetéssel készülünk az elkövetkezendő hónapokban. Másrészről pedig azt, hogy a közelmúltban megszerzett tapasztalataim és tudásom alapján egy izgalmas kihívást szeretnék
teljesíteni, amelynek részleteiről a TraumaAmbulancia blogján fogok beszámolni.
Az ihletadóm dr. Buda László: A belső szabadsághoz vezető út 11 lépése című munkája.

Miről van szó?

Nos, legegyszerűbben talán úgy tudom megfogalmazni, hogy egy trauma (baleset) hatására a másodperc töredéke alatt egy teljesen új élethelyzetbe kerültem. Ez a helyzet szerencsére nem csak nehézségeket és félelmeket, hanem az önismeret és a feldolgozás lehetőségét is magával hozta. A közelmúltban rengeteget olvastam arról, hogy hogyan kellene, lehetne vagy hogyan érdemes feldolgozni egy traumát. Azt már korábban is sejtettem, hogy ez nem úgy történik majd, mint ahogyan lezavartam egy egyetemi vizsgaidőszakot vagy lezártam egy projektet a munkahelyemen. A traumafeldolgozás, legalábbis a személyes tapasztalataim és az aktuális álláspontom alapján, egy hosszú, akár életre szóló folyamat (is lehet). Szerencsére ma már rengeteg könyv, blogbejegyzés, terápiás lehetőség áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy elinduljunk és remélhetőleg sikeresen végig is menjünk a trauma feldolgozásának egyes lépésein. Ezzel kapcsolatban azonban két nagyon érdekes kérdés merült fel bennem.

 - Az egyik a módszertan problémája. Nagyon sokan nem tudjuk, hogy mégis hogyan érdemes nekiállni ennek az egésznek, így emiatt sokszor az első bizonytalan reakció után inkább abba is hagyjuk. Éppen emiatt kapta a „Hogyan csináljam?” címet ez a sorozat. Az a célom, hogy a kihívás végén az saját tapasztalataimon alapuló választ adhassak erre a kérdésre.

 - Nagyon szorosan kapcsolódik a módszertan problémájához a második jelenség. Elgondolkodtam azon, hogy mi lehet az oka, hogy nagy lelkesen elolvasok végtelen traumafeldolgozással vagy önismerettel kapcsolatos könyvet, végighallgatom az összes kapcsolódó podcast adást, blogot írok, de még mindig nem történik semmi. 

Hol akad el a folyamat? 

Nagyon egyszerű: bennem. Mert kihagyok egy nagyon fontos lépést; a gyakorlást. Megértettem ugyanis, hogy a traumák feldolgozásához belső változásra lesz szükség. Ezt a változást azonban gondolkodással, megértéssel, intellektuális fejlődéssel nem érhetem el, vagy ha el is érem, a változás valószínűleg nem lesz tartós. A valódi feldolgozás, elengedés motorja éppen az érzelmi átélés. Ezt pedig kifejezetten gyakorlással érhetjük el.

Álláspontom szerint a gyakorlás válasz lehet az első kérdésre is, vagyis arra, hogy mégis hogyan érdemes nekiállni. Ezt fogom tenni én is. Lássuk, hogy hogyan!

Az elmúlt év során egyre többet foglalkoztatott a szabadság kérdése, a balesetem ugyanis számos fizikai korláttal állít(ott) szembe. Megértettem, hogy a szabadságot önmagamban kell keresnem. Ebben a pillanatban az is világossá vált, hogy a traumám feldolgozásának módszere a belső szabadságom felkutatása lesz. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy egy rejtélyes műszer segítségével belenézek a testembe és megkeresem a szabadságot. A belső szabadság megtalálása egy hosszú folyamat, amit a szakirodalomban található tudás megszerzésén túl sokféle gyakorlattal kell támogatni.

A kihívás tehát adott: a belső szabadságom felderítése 11 módszer segítségével. Terveim szerint hetente fogok megismerkedni egy-egy módszerrel, amelyeket a tervek szerint tartósan beépítek a mindennapjaimba, figyelembe véve persze azt, hogy valószínűleg nem mindegyik lesz hatásos, sőt. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan, ami egyáltalán nem fog működni, vagy egyszerűen csak kellemetlen lesz, amíg más módszerek akár néhány alkalom után látványos hatást érnek el.

A különféle módszerekkel kapcsolatos tapasztalataimról, a gyakorlással kapcsolatos élményeiről a TraumaAmbulancia blogján fogok beszámolni. Egy reményeim szerint izgalmas, tanulságos, de minden bizonnyal nehéz és kihívásokkal teli utazásra hívlak. Tarts velem, épüljünk, tapasztaljuk és gyógyuljunk együtt! Bízom benne, hogy az itt megosztott tapasztalataim inspirálóak lesznek számodra! Ha belevágnál, de segítségre van szükséged vagy kérdésed van, keress minket az alábbi elérhetőségeken!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Temesvári Orsival balesete után találkoztunk. Önkéntes adománygyűjtő futóként egyik napról a másikra került át a segítő oldalról a segítségre szoruló oldalra. Küldetéstudatával, hozzáállásával valóban a baleseti sérültek példaképe. Tanulunk tőle, tanulunk egymástól nap mint nap. Büszkék vagyunk, hogy csapatunk tagja, sokat jelent az "együttgondolkodás". Nem véletlenül sodort össze bennünket az élet. Ismerjétek meg Orsit, a TraumaAmbulancia "Phoenix Girl"-jét!

„Választhatnám azt is, hogy nem érdekel, hogy mi lesz holnap, belesüppedek ebbe a kényelmetlen helyzetbe. De én mást akarok: fejlődni.” Ez áll Temesvári Orsi legutóbbi Facebook-bejegyzésében. Mint az a következő beszélgetésből kiderül, a fejlődés esélyét egyebek mellett a TraumaAmbulancia Egyesülettel való kapcsolatban találta meg.

Fotó: Temesvári Orsi

Hogyan bukkant fel az életedben a TraumaAmbulancia Egyesület?

A 2018-ban történt súlyos balesetemet és a közvetlen azután történeteket figyelemmel kísérő Suhanj Alapítvány közvetítésével ismertem meg az Egyesület alapítóját, Csillát. Bár kezdetben nem volt egyszerű utat találni hozzám, mégis a baleset után néhány hónappal létrejött a találkozás. Akkor még nem értettem, hogy ez miért lehet jó nekem, nem is voltam a tudatában annak, hogy engem trauma ért. Ezt a szót nem is használtam azelőtt. Valójában nem néztem szembe a történtekkel és az egész feldolgozást csak az utolsó momentumtól akartam kezdeni. Tehát azzal, hogy most ez van, akkor holnap mi lesz. A tagadást választottam, nem beszéltem az érzéseimről, nehezemre esett még magammal szemben is bármilyen formában megnyilvánulni.

A jelek szerint az első találkozás mégsem fulladt kudarcba…

A TraumaAmbulancia ma már többet jelent nekem, mint a feldolgozáshoz kapott segítség. Ez a kapcsolat új célt is jelent egyben. Rengeteget ad az, hogy tevékenykedhetek, hogy közösen dolgozunk, hogy bekapcsolódhattam ebbe a küldetésbe, számítanak az ötleteimre, értékelik a kreativitásomat. Mindeközben sokat tanulok az egyesület irányait meghatározó Csillától és Alexandrától, igazából olyanok nekem ők, mint a mentoraim. Amikor ezt nekik is elmondom, azonnal rávágják, hogy ez sokkal inkább partneri kapcsolat, mellérendelt szereplői vagyunk a nagy egésznek, amit az egyesületi munka jelent.

A kreativitásodról sokat elárul a blogod. Hogyan kezdtél neki az írásnak?

Két éve indítottam a blogom. Le vagy inkább magamból ki akartam írni a történteket. Aztán arra is gondoltam, hogy mindaz, ami velem történt és történik, talán másnak is tanulságos lehet. Szóval meg akartam osztani olyan dolgokat, amiket olvasva segítséget kapnak tőlem az emberek. Ezzel együtt egyre többet is olvastam pszichológiai témájú írásokat. Így aztán a blog önismereti téren és a feldolgozásban is szerepet játszik. Egyre több dolgot értek már az egészből.

Vannak olvasói visszajelzések?

Nem annyi, mint amennyit szeretnék, de ami hozzám eljut, mind nagyon pozitív. A legmegindítóbb az volt, amikor egy súlyos depresszióval küzdő lány írta meg, hogy nagyon szereti az írásaimat, és a legnehezebb napjain mindig ezeket olvassa, és így tudja átvészelni ezeket az időszakokat. Számomra ez csodálatos érzés. Segíthetek, miközben én magam nagyon nem szeretek segítséget kérni másoktól. Azt vallom, hogy ha akár csak egy embernek is segítenek a történeteim, már nem volt hiába, hogy belekezdtem.

Ez az, ami lényegében teljesen megegyezik a TraumaAmbulancia Egyesület filozófiájával. Tehát a segíteni és tenni akarás a közös nevező?

Nagyon fontos, amit tesz az egyesület. Sokan nem is tudják, hogy mit jelent a poszttraumás lét. Hogy ez egy olyan átmeneti lelki állapot, amin csak úgy tudsz túllépni, ha van segítséged. Az egyesület ezt a segítséget szeretné eljuttatni oda, ahol erre a legnagyobb szükség van. Az, hogy én ehhez hozzá tehetek bármit, és ilyen jó szándékú embereknek szükségük van rám, az számomra óriási ajándék. 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Hosszú szünet után egy rendhagyó programmal kezdtük a szezont. Ebben a bizonytalan helyzetben mindenki számára aktuális témát jártunk körbe, tanultunk, gazdagodtunk ezúttal is. Hálásak vagyunk, hogy három kiváló szakember osztotta meg velünk tudását és tapasztalatait a mentális biztonságról, az egyén, a munkáltató lehetőségeiről válsághelyzet esetén, illetve a civil szervezetek szerepének fontosságáról. A beszélgetésről szóló összefoglalóban vendégeink megszólalásaiból idézünk.

A koronavírus-járvány márciusi berobbanása óta szeptember 8-án este első alkalommal rendezett kerekasztal-beszélgetést a TraumaAmbulancia Egyesület. A viszontagságos időszakot követően, ahhoz illeszkedve az esemény témája a munkahelyi mentális biztonság, a vállalati kríziskezelés, illetve a cégek és a civil szervezetek közötti együttműködés volt. A vonatkozó kérdéseket, problémákat Kovács Anitával, a Hospice Alapítvány jószolgálati nagykövetével és korábbi programigazgatójával, Seres Nikolettával, a Telenor belső kommunikációs vezetőjével, trénerrel, illetve Végh József pszichológussal, coach-csal és szervezetfejlesztő trénerrel jártuk körbe. A COVID-19-pandémia nem csupán az egészségügyre rakott példátlan terhet, az otthoni munkavégzés és tanulás, a bezártság, a korlátozások, a fenyegetettség érzete, illetve az esetleges anyagi gondok miatt az átlagember élete is a feje tetejére állt. Egy ilyen helyzetben a munkaadók feladata is a dolgozók mentális egészségének megőrzése. Szerencsére a TraumaAmbulancia tapasztalata is az, hogy egyre több vállalat számára fontos szempont a munkavállalók fizikai és mentális egészségének védelme. Az este fő kérdései voltak, hogy mit kezdhet a dolgozó és munkaadója egy ilyen helyzetben, hogyan küzdhetünk meg a krízissel, illetve mi következhet a világjárvány után.

Balról: Sárközi ALexandra, Végh József, Kovács Anita és Seres Nikoletta

Nem mindegy, hogyan értelmezzük a helyzetet

A pandémia korábban nem tapasztalt helyzet elé állította a társadalmat, és komoly alkalmazkodóképességet követel mindnyájunktól. A cégek és a munkavállalók számára az egyik legkomolyabb kihívást az otthoni munkavégzés megszervezése jelentette, a helyzetre pedig különböző megoldások születtek.

Seres Nikoletta tapasztalatai alapján sok vállalatnál sikerült a munkavégzést teljesen otthonra költöztetni, míg más helyeken a korlátozások idején is bejártak a dolgozók. Meglátása szerint a munkavállalóknak az az optimális, ha maguk választhatnak, hol tudják hatékonyabban végezni feladataikat: például lehet, hogy egy veszélyeztetett kollégának a többi ember elkerülése nyújthatja a legnagyobb biztonságot, mások számára viszont éppen az otthoni körülmények kényelmetlenek. Seres Nikoletta úgy véli, a helyzet megoldásának kulcsa az alkalmazkodás mellett a rugalmasság.

Végh József hozzátette, minden helyzetet, így a mostani pandémia nehézségeit is, magunk értelmezünk. A szakértő példaként egy szakítást hozott fel: egy kapcsolatot követően igen különböző eredményekkel járhat, ha az ember teljes összeomlással, vagy bánattal, mégis reménykedéssel folytatja életét. „Rajtunk áll, hogy az adott élethelyzetnek milyen értelmezést adunk, és az nagyon nem mindegy” – állapította meg, hozzátéve, hogy a nehézségből ily módon akár lehetőséget is teremthetünk. „Ha jelentkezem a dísz-zászlóaljhoz, nem mindegy, hogy azt mondják, „hülye vagy, Jóska, túl kicsi vagy hozzá”, vagy azt, hogy „nagyszerű, pont ilyen embereket keresünk a harckocsizókhoz”” – mondta. Hasonló módon az is sorsdöntő lehet, hogy valakit kirúgnak, vagy illő módon elköszönnek tőle, a külső támogatás pedig nagyban hat arra, hogy az ember miként éli meg az ilyen szituációkat. A pszichológus hozzátette: a vélt vagy valós erőforrásaink mind befolyásolják a helyzetek értelmezését, a megküzdés során pedig kulcsfontosságú, hogy a megoldást elszenvedjük, vagy éppen magunk generáljuk. Végh József szerint a mostanihoz hasonló krízishelyzetben az átfogó és átlátható kommunikáció elengedhetetlen. Az információátadás nem csupán a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatást jelenti, a munkahelyek feladata is, hogy minden korábbinál pontosabban kommunikáljanak dolgozóikkal. A probléma az, hogy a megfelelő kommunikáció elmaradása bizonytalanságot okozhat az emberben. A pszichológus úgy véli, hogy a jelenlegi szituáció egyik legnagyobb kihívása éppen ez, hiszen az ismeretlen miatti bizonytalanság stresszhez vezethet. Mint kiemelte, ez nemcsak az egyén számára jelent problémát, hanem akár súlyos gazdasági következményekkel is járhat: egy nemrég bemutatott tanulmány szerint a munkahelyi stressz évente annyi gazdasági kiesést okoz, mint a 4-es metró megépítésének költsége.

Végh József

Megváltozhat az emberek hozzáállása

A pandémia mindnyájunk életében komoly változásokat hozott. Könnyen elképzelhető, hogy ezek egy része – remélhetőleg csak a pozitívumok – hosszú távon, a koronavírus legyőzése után is velünk maradnak. Kovács Anita szerint a civilek társadalmi szempontból eleve hiánypótló munkát végeznek, a COVID-19-járvány viszont látszólag felerősíti értéküket – igaz, ezzel párhuzamosan, a nehéz gazdasági helyzet miatt a társadalom egyre kevesebb anyagi támogatást tud biztosítani. Mint mondta, az utóbbi időkben olyan cégek is elkezdtek tárgyalni velük, akik korábban nem mutattak komolyabb érdeklődést. Most úgy tűnik, a veszteségkezelés a vállalatok számára is egyre meghatározóbb kérdéssé válik. Hozzátette: az elmúlt időszakban már olyan sok lett a megkeresés, hogy kezdenek emberhiánnyal küzdeni. Kovács Anita úgy látja, hogy a koronavírus miatt a civilek és a cégek kapcsolata jelentősen átalakulhat, véleménye szerint hosszú távon a megoldást az jelentheti, ha a civilek is felajánlanak valamit az őket finanszírozó vállalatoknak. „Kölcsönösség kell, nem pedig az eddigi, egyirányú támogatás” – tette hozzá. Elképzelhető, hogy ezen a téren éppen a világjárvány hozhat el jelentős változást.

Kovács Anita

A pandémia azonban egyéb módon is hathat mindennapjainkra. Seres Nikoletta felelevenítette, hogy cégüknél a nehéz gazdasági helyzet miatt egy vállalati alap terve született meg, amelybe önkéntes alapon lehet adományokat tenni. Sőt, az otthon tanulás időszakában a kollégák még a munkatársak és gyermekeik digitális eszközökkel való ellátottságát is igyekeztek belülről szerveződve megoldani. Végh József hozzátette, mindez nem meglepő, hiszen az ember társas lény, ha pedig baj van, még inkább összetartunk, mivel ez tud identitást biztosítani számunkra.

Bár a mostani helyzet kiket fizikai, kiket mentális, kiket anyagi alapon veszélyeztet, úgy tűnik, a járvány bizonyos pozitív folyamatokat is beindított. Abban biztosak lehetünk, ahogy az emberiség az eddigi, úgy ezen a krízisen is túljut majd, az élet folytatódik, de biztosan nem lesz olyan, mint előtte. Kérdéses, hogy a most tapasztalható változások a pandémia után meddig tarthatnak ki. 

A fotókat köszönjük Ribet Matteonak!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Temesvári Orsi. Mondhatnánk, hogy "tessék megjegyezni a nevet", de az az érzésünk, hogy felhívás nélkül is nagyon sokan tudni fogják ki ő, egyre többen ismerni fogják őt. Mert Orsit érdemes megismerni, érdemes olvasni írásait, érdemes meghallgatni! A balesete után találkoztunk vele, még a kórházi ágyon. Önkéntes adománygyűjtő futóként egyik napról a másikra került át a segítő oldalról a segítségre szoruló oldalra. Küldetéstudatával, hozzáállásával a nem csak a baleseti sérültek példaképe. Orsitól tanulunk mi is és nagyon jó, hogy velünk van. Ha elolvassátok írását, érteni fogjátok, miről beszélünk.

Nemrégiben olvastam Paul Chr. Donders Reziliencia című könyvét az érzelmi rugalmasságról. Azóta is motoszkál bennem a következő gondolat: 

“Lehetünk persze egy-egy konkrét esemény áldozatai, de az élet áldozatai sohasem.”

Számomra ütős, elgondolkodtató és megszívlelendő üzenet ez. Traumák áldozatainak, traumából felépülő túlélőknek és persze a környezetüknek. Mindannyiunknak.

Azt hiszem, senki nem kerülheti el a traumákat. Trauma az, ha elveszítjük családtagjainkat vagy barátainkat, ha baleset ér minket, de az is, ha elbocsátanak minket a munkahelyünkről. Kinek kisebb, kinek nagyobb trauma jut. Nekem is jutott, egy nagyobbacska. A mai napig a fülemben cseng Édesapám mondata, miszerint elsőbbségünk csak akkor van, ha megadják, hiába gyalogátkelő vagy zöld lámpa. Nos, egyszer nem adták meg. Nem tagadom, hogy értek veszteségek - ilyen például egy nyaki gerinccsigolyám és a gerincvelőm épsége. Elismerem, hogy nagy ára van az elmúlt két év lelki fejlődésének, amit a balesetem katalizált. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatért mindig hálás tudok lenni. Egyvalamiben azonban biztos vagyok: a saját döntésemen múlt, hogy nem lettem áldozat. Lelki értelemben semmiképpen. Sokszor kérdezik tőlem, hogy hogy tudok mosolyogni akkor is, amikor látszólag a legnagyobb reménytelenség közepette telnek a mindennapjaim. Erre sokáig nem tudtam válaszolni. Azt sem mertem bevallani magamnak, hogy egy ideig igenis sokszor gondoltam arra, hogy mennyivel könnyebb lett volna, ha az úttesten maradok. Sőt, szuicid gondolatokkal is küszködtem. Ez is része a bulinak, viszont én itt nem éreztem jól magam.

Lassanként szedegettem össze az ütközés által összetört lelkem darabjait, ahogyan az orvosok tették a törött csigolyám szilánkjaival. Közben ráébredtem arra, hogy én dönthetem el hogy a balesetem áldozata vagy túlélője leszek. A túlélővé válás hoz szükséges lelki erő ugyanis mindenkiben benne van. Hiszen ez nem adottság, hanem gondolkodásmód kérdése. A túlélés világnézet.

Itt viszont már nem csak egyetlen traumáról van szó. Egy életről. Egy túlélő poszttraumás életéről. Amiből bármi lehet. Teher, kín és küszködés. De lehet siker, kiteljesedés és boldogság. Ha van miért.

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Kedves Mindenki! Úgy tűnik, a karantén időszak utolsó napjait éljük Budapesten is, lassan beindul újra az élet, de nem lehet tudni, mikor lesz újra „IGAZI” életünk. Nem kérdés, hogy továbbra is szükség lesz az erőnkre, a lelki edzettségre, a rugalmas alkalmazkodóképességre…talán jobban, mint eddig bármikor!

A TraumaAmbulancia Egyesület alapítóinak, önkénteseinek küldetése, hogy saját példáik révén átadják azt a tapasztalatot, amely arról szól, hogy a traumatikus eseményeknek (például egy balesetnek vagy bármilyen krízisnek) nemcsak negatív, hanem pozitív következményei is lehetnek. Saját módszereinket, eszközeinket szívesen megmutatjuk, hogy esélyt teremtsünk, minél több lelkileg edzett, változásokat jól tűrő, azokból építkezni tudó ember legyen a világban. 

A TraumaAmbulancia „Karantén-túlélő” sorozatának végéhez értünk. Ugyan az előző részben összegeztem tapasztalatainkat, de zárásként bemutatom nektek a lelkileg edzett (reziliens) ember ismérveit….ha már heteken át a lelkünket gyúrtuk, erősítettük, lássuk, hol tartunk! 

Dr. Rose Aghdami (brit pszichológus és coach) szerint a következők a reziliens, lelkileg edzett ember ismérvei. A mi tapasztalataink ugyanezt igazolják, ezek azok a felismerések, amelyeket az átélt traumáink megerősítettek: 

aki reziliens, az

tud segítséget kérni

tudja, hogy mások felé is gondoskodással tartozik

rugalmas, elfogadó, optimista – Nem önző, hanem tiszteli önmagát!

arra összpontosít, amire neki van befolyása! ha olyanra próbálunk, amire nincs, akkor frusztráltság, szorongás lesz a vége

Rose FUEL modellje megmutatja, mivel „táplálhatjuk” rezilienciánkat: 

Flexibilitás a kulcs, vagyis a rugalmasság.

Use resources and support, vagyis az erőforrások és támogatók hasznosítása, mind az, amire szükség van.

Energise! Vagyis tegyél többet, és ne kevesebbet! Töltsd fel magad energiával!

Locus – vagyis az a hely benned legbelül, amely a kontrollt gyakorolja feletted és a folyamat felett. Te irányítod az életed vagy hagyod, hogy a külső körülmények határozzák azt meg.

Az erő legyen veletek! – de mi is itt leszünk.

„A megrázkódtatás után meglepő módon, mintegy varázsütésre, új képességek bontakoznak ki. …A legnagyobb nyomorúság … úgy látszik, rendelkezik olyan hatalommal, hogy a még meg nem szállt, a megérésre nagy nyugalommal váró rejtett diszpozíciókat hirtelen felébresszen és működésbe hozzon”

(Ferenczi Sándor magyar orvos, pszichoanalitikus 1873 – 1933)

Kedves karanténlakó sorstársaink! A TraumaAmbulancia Egyesületnél mindannyian tudjuk, mindenkiben megvan az erő, hogy a lelki állóképességét fejlessze, és ne csak megküzdjön a krízisekkel, hanem építkezzen azokból! Erre mi magunk vagyunk a bizonyíték; saját példáink által, tapasztalatainkat felhasználva, elhivatottan igyekszünk segíteni … akár karantén idején is! Minél több embernek szeretnénk megtanítani, hogy lehet a negatív változásokból építkezni, azokat előnyünkre fordítani, határozott döntéseket hozni, megerősödni, többé válni a krízisek által. Ezért is kezdtünk ebbe a lelki állóképesség fejlesztő sorozatba.

A TraumaAmbulancia rendezvényein számos olyan ember megfordult, akik különböző életveszélyes baleseteket követően nemcsak, hogy megküzdöttek a fizikai és lelki traumákkal, nemcsak túlélők lettek, hanem pozitívan alakult életük, győztesként kerültek ki a történetből. Nemcsak balesetet átélt, hanem nagy veszteségeket, nehézségeket megélt emberek is beszámolnak arról, hogy az események hatására sok mindent tanultak magukról, és azt tapasztalták, hogy kapcsolataik megerősödtek, ők maguk kevésbé lettek sebezhetőek és jobban bíztak magukban.

A kihívások, megpróbáltatások, traumák a mindennapjaink részei. Hogyan kezeljük ezeket az akadályokat, nehézségeket? 

Szembenézünk, megküzdünk velük, még akár a javunkra, saját fejlődésünkre is fordítva a helyzetet vagy úgy teszünk, mintha ott se lennénk, hátha megússzuk – vagy akár összeroppanunk a nagy teher alatt? A mesékben a sárkány legyőzésére is két lehetséges út van – a hős lefejezi, megöli, vagy néhány váratlan esetben megbarátkozik vele, megszelídíti, és a szolgálatába állítja.

Egy mindennapi szituáció akár több, egymástól nagyon különböző érzelmi állapotot is ki tud váltani attól függően, mik az automatikus feltételezéseink. Mi történik velem? Tehetetlen, kiszolgáltatott leszek vagy megtalálom a továbblépés lehetőségét. Gondolkodási módunk, hiedelmeink meghatározzák, hogyan fogunk megélni egy helyzetet.

A hatásra való reakción felül egy nagyon fontos dolog történik – túllépünk a feldolgozáson, „túlélésen”, és tanulunk, fejlődünk, egy magasabb fejlődési szintre lépünk a trauma feldolgozásának eredményeként. Beépítjük magunkba, működésünkbe a tapasztalatainkat, és tovább is fejlesztjük azt, valami számunkra is váratlan, pozitív, előre mutató kiutat találva az egyébként szorongató helyzetből. Mindannyian találkozunk életünk folyamán sikerekkel és bukásokkal, örömmel és fájdalommal, győzelemmel és veszteséggel. Ha a lelki állóképesség edzett, vagy fejlődik, egy nagyon fontos átalakulás történik. Az áldozatból túlélő lesz, a bukás sikerré válik, a megpróbáltatást kihívásként éljük meg, és a tehetetlenség helyett erő, alkotó energia tölt el bennünket. A „túléléshez” elengedhetetlen magadat megismerni, pozitívan tekinteni önmagadra: Bízz a megérzéseidben és abban, hogy képes vagy leküzdeni a nehézségeket!

Hogyan kezdj neki? Ilyen egyszerűen:

Gondolj vissza olyan kihívásokra, amikor sikeresen vetted az akadályokat, annak ellenére, hogy egy nehéz szituációval álltál szemben! Írj le három olyan történést, helyzetet az életetekből, amelyet nehézségként éltél meg! Rá fogsz döbbenni, hogy mindig „volt megoldás”, túljutottál a nehézségeken.  Krízishelyzetben, megoldáscentrikusan kell gondolkodni! Lehet olyan, amikor egy rövid önsajnálat belefér, de utána egyből a megoldás eléréséhez szükséges kérdéseket kell feltenni magunknak! Például: Hol állok most? Hová tartok? Hogy jutok el oda a legjobban? Ki tud nekem segíteni? Próbáljátok ki ezt a módszert, nekünk bevált!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Szerző: Sárközi Alexandra

Kedves Mindenki! – már nem is merem leírni, hogy karanténlakó sorstársak, hiszen az ország nagy részén már beindult az élet….hétfőtől Pest megye is „szabadul”, talán a budapestieknek sem kell sokáig kényszerből otthon kuksolni, de azt is tudom, van olyan, aki inkább még otthon marad és nem érzi kényszernek sem. Sokan sokféleképpen álltunk és állunk ehhez a helyzethez, de az biztos, hogy mindannyian tanultunk valamit belőle. A krízishelyzet megoldása érdekében sokszor túl kellett lépni komfortzónánkon, el kellett fogadnunk sok mindent, ami lehet, hogy nagyon nehezünkre esett vagy szenvedéssel járt, de rájöttünk, hogy képesek vagyunk rá…megcsináltuk….fejlődtünk általa.

Az utóbbi negyven nap alatt megosztott támogató módszereinkkel igyekeztünk segíteni (nemcsak magunknak, hanem másoknak is) túlélni a karantént és kihozni belőle a legjobbat. Ha minden igaz, és jól csináltuk, a lelki állóképességünk (rezilienciánk) is fejlődött. Ha követsz bennünket, már gyakorlod, hogy figyelsz magadra, megéled érzéseidet, törődsz magaddal, elhiszed, hogy az erő benned van és át tudsz lendülni a nehézségeken. Kiváló előkészület az újraindításra!  Egy olyan rendkívüli időszakot sikerült túlélni, amelyet érdemes értékelni, átvenni a tanulságokat, átgondolni mit tanultunk és mit fogunk máshogy csinálni ezután! 

Vegyük át tehát az elmúlt 50-60 nap tanulságait és nézzük meg, mihez kezdünk velük! 

Íme, a feladat: gondold át, mik azok a dolgok, amelyeknek köszönhetően megerősödtél ebben az időszakban! Mik azok a tapasztalatok, amelyeket megtanultál? Mik azok, amelyeket a jövőben is „magaddal viszel” és „használni fogsz?

Ráadásként: mi az a karantén időszakban, amely miatt nagyon büszke vagy magadra? 

Mi is összeszedtünk néhány tanulságot: tudatosabban fogunk vásárolni, a higiéniára, tisztaságra jobban figyelünk, szorosabb (odafigyelőbb) kapcsolatot ápolunk szeretteinkkel, még empatikusabbak lettünk, kreativitásunk fejlődött a négy fal között, jobban megismertük önmagunkat…..tudatosabbak lettünk….és még büszkék is vagyunk magunkra! 

Mindannyian gazdagodtunk, erősebbek lettünk….sőt, az eddigiekből is új erőt merítünk és indulhatunk! 

Most ti jöttök! „Akarommondani” tartsatok velünk, új erővel!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Kedves karanténlakó sorstársaink! Megosztottunk veletek néhány módszert és gondolatot arról, mi hogyan erősítjük lelki állóképességünket a négy fal között (is), de ahhoz, hogy igazán erősen és egészségesen tevékenykedhessünk, célszerű pontosan megismerni saját energiaháztartásunkat! Az energiaszintünk életünk alakulását is meghatározza, hiszen, ha fel vagyunk töltődve, minden „simán megy”, semmi nem probléma. Ha megismerjük energiaháztartásunkat és okosan gazdálkodunk, annyit tudunk kivenni a „rendszerből”, amennyit megbízhatóan újra tudunk tölteni. Bár nem mindig tudjuk irányítani az energiaromboló tevékenységeinket, sokat tehetünk azért, hogy kellő mennyiségű energiatartalékunk legyen a fiókban.Nézzük, hogy áll a te energiahordód vagy akkumulátorod (tetszés szerint elnevezheted)! 

Mit teszel meg annak érdekében, hogy magasabb szinten legyenek az energiáid és ezáltal szebb, jobb, egészségesebb, elégedettebb, sikeresebb, vidámabb, örömtelibb, boldogabb és teljesebb legyél? Ha ismered szükségleteidet, építeni tudsz magadnak és magadban energiafeltöltő-állomásokat, illetve korlátaidat is pontosabban megismerheted, és tudsz vigyázni rájuk. Itt az idő, hogy megtanulj vigyázni magadra! 

Először is, rajzold le, hány százalékon áll a „töltöttséged” pillanatnyilag!

Teljesítőképességünk testi, szellemi, érzelmi és lelki rugalmasságból áll. Legfontosabb kérdés, hogy mi juttat erőhöz és mi foszt meg tőle! Nézzük tehát: milyen tevékenységek, helyzetek, események töltenek fel? Mi tesz erőssé, magabiztossá? Inkább többet tegyél, mint kevesebbet! Töltsd fel magadat! 

Gondold végig testi, érzelmi szinten, tudati szinten és a lélek szintjén egyaránt: mitől töltődsz? 

…..egy tál friss eper….egy jó alvástól….beszélgetés olyan emberekkel, akik pozitív hatással vannak rád…..kerékpározás….„énidő”…..zene…..tánc…jóga….annyi mindent lehetne felsorolni!

Nem kérdés, hogy ezekből kell minél többet betárazni, hogy szükség esetén legyen honnan meríteni! 

És most lássuk, mi miatt merülsz le, mi gyengíti az energiaszintedet, mik a terhelő energiarablók? 

…tisztázatlan kapcsolatok…..veszekedések….elismerés hiánya…elfojtott érzelmek….csalódottság…kihasználtság érzése….sajnos, ezen az oldalon is van miből szemezgetni. 

Végül vegyük át, hogy milyen intézkedésekkel erősítheted hosszú távon és tartósan az energiaháztartásodat?  Határozz meg kicsi, reális lépéseket, amelyek gyarapítják az energiafeltöltőket és fokozatosan visszaszorítják az energiarablókat!                                                                                                                                                         Ha már látod, mi viszi az energiádat, lépésről-lépésre elkezdheted a megoldásokat kidolgozni rá! Válassz egy olyan területet, amely fontos neked és tűzz ki reális, megvalósítható célokat! Például, ha az otthoni állandó rendetlenség a napi stressz egyik forrása, válassz egy szekrényt vagy fiókot, és minden héten egyet rakj rendbe! Amikor ezt a heti feladatot már rutinszerűen kezeled, válaszd ki a következő stresszforrást és kezd el kiiktatni az életedből! Minél tudatosabban irányítjuk magunkat, és kiegyensúlyozzuk energiaháztartásunkat, annál inkább megerősítjük magunkat a válságos időkre. Sajnos, mint tudjuk, ez éppen aktuális, úgyhogy „töltődésre fel”! 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/