Temesvári Orsi. Mondhatnánk, hogy "tessék megjegyezni a nevet", de az az érzésünk, hogy felhívás nélkül is nagyon sokan tudni fogják ki ő, egyre többen ismerni fogják őt. Mert Orsit érdemes megismerni, érdemes olvasni írásait, érdemes meghallgatni! A balesete után találkoztunk vele, még a kórházi ágyon. Önkéntes adománygyűjtő futóként egyik napról a másikra került át a segítő oldalról a segítségre szoruló oldalra. Küldetéstudatával, hozzáállásával a nem csak a baleseti sérültek példaképe. Orsitól tanulunk mi is és nagyon jó, hogy velünk van. Ha elolvassátok írását, érteni fogjátok, miről beszélünk.

Nemrégiben olvastam Paul Chr. Donders Reziliencia című könyvét az érzelmi rugalmasságról. Azóta is motoszkál bennem a következő gondolat: 

“Lehetünk persze egy-egy konkrét esemény áldozatai, de az élet áldozatai sohasem.”

Számomra ütős, elgondolkodtató és megszívlelendő üzenet ez. Traumák áldozatainak, traumából felépülő túlélőknek és persze a környezetüknek. Mindannyiunknak.

Azt hiszem, senki nem kerülheti el a traumákat. Trauma az, ha elveszítjük családtagjainkat vagy barátainkat, ha baleset ér minket, de az is, ha elbocsátanak minket a munkahelyünkről. Kinek kisebb, kinek nagyobb trauma jut. Nekem is jutott, egy nagyobbacska. A mai napig a fülemben cseng Édesapám mondata, miszerint elsőbbségünk csak akkor van, ha megadják, hiába gyalogátkelő vagy zöld lámpa. Nos, egyszer nem adták meg. Nem tagadom, hogy értek veszteségek - ilyen például egy nyaki gerinccsigolyám és a gerincvelőm épsége. Elismerem, hogy nagy ára van az elmúlt két év lelki fejlődésének, amit a balesetem katalizált. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden pillanatért mindig hálás tudok lenni. Egyvalamiben azonban biztos vagyok: a saját döntésemen múlt, hogy nem lettem áldozat. Lelki értelemben semmiképpen. Sokszor kérdezik tőlem, hogy hogy tudok mosolyogni akkor is, amikor látszólag a legnagyobb reménytelenség közepette telnek a mindennapjaim. Erre sokáig nem tudtam válaszolni. Azt sem mertem bevallani magamnak, hogy egy ideig igenis sokszor gondoltam arra, hogy mennyivel könnyebb lett volna, ha az úttesten maradok. Sőt, szuicid gondolatokkal is küszködtem. Ez is része a bulinak, viszont én itt nem éreztem jól magam.

Lassanként szedegettem össze az ütközés által összetört lelkem darabjait, ahogyan az orvosok tették a törött csigolyám szilánkjaival. Közben ráébredtem arra, hogy én dönthetem el hogy a balesetem áldozata vagy túlélője leszek. A túlélővé válás hoz szükséges lelki erő ugyanis mindenkiben benne van. Hiszen ez nem adottság, hanem gondolkodásmód kérdése. A túlélés világnézet.

Itt viszont már nem csak egyetlen traumáról van szó. Egy életről. Egy túlélő poszttraumás életéről. Amiből bármi lehet. Teher, kín és küszködés. De lehet siker, kiteljesedés és boldogság. Ha van miért.

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/