Lehetek boldog a traumám után?

TraumaAmbulancia

Tanuljunk túlélni karantén idején – avagy erősítsük lelki állóképességünket együtt!

9. Figyelj magadra! – avagy, mire tanított a karantén?

2020. május 19. - Katnnis

Szerző: Sárközi Alexandra

Kedves Mindenki! – már nem is merem leírni, hogy karanténlakó sorstársak, hiszen az ország nagy részén már beindult az élet….hétfőtől Pest megye is „szabadul”, talán a budapestieknek sem kell sokáig kényszerből otthon kuksolni, de azt is tudom, van olyan, aki inkább még otthon marad és nem érzi kényszernek sem. Sokan sokféleképpen álltunk és állunk ehhez a helyzethez, de az biztos, hogy mindannyian tanultunk valamit belőle. A krízishelyzet megoldása érdekében sokszor túl kellett lépni komfortzónánkon, el kellett fogadnunk sok mindent, ami lehet, hogy nagyon nehezünkre esett vagy szenvedéssel járt, de rájöttünk, hogy képesek vagyunk rá…megcsináltuk….fejlődtünk általa.

_az_elet_a_folyamatos_fejlodesrol_szol_ugy_is_mondhatnank_az_elet_mertekegysege_a_valtozas_iain_menzies_banks.png

Az utóbbi negyven nap alatt megosztott támogató módszereinkkel igyekeztünk segíteni (nemcsak magunknak, hanem másoknak is) túlélni a karantént és kihozni belőle a legjobbat. Ha minden igaz, és jól csináltuk, a lelki állóképességünk (rezilienciánk) is fejlődött. Ha követsz bennünket, már gyakorlod, hogy figyelsz magadra, megéled érzéseidet, törődsz magaddal, elhiszed, hogy az erő benned van és át tudsz lendülni a nehézségeken. Kiváló előkészület az újraindításra!  Egy olyan rendkívüli időszakot sikerült túlélni, amelyet érdemes értékelni, átvenni a tanulságokat, átgondolni mit tanultunk és mit fogunk máshogy csinálni ezután! 

Vegyük át tehát az elmúlt 50-60 nap tanulságait és nézzük meg, mihez kezdünk velük! 

Íme, a feladat: gondold át, mik azok a dolgok, amelyeknek köszönhetően megerősödtél ebben az időszakban! Mik azok a tapasztalatok, amelyeket megtanultál? Mik azok, amelyeket a jövőben is „magaddal viszel” és „használni fogsz?

Ráadásként: mi az a karantén időszakban, amely miatt nagyon büszke vagy magadra? 

Mi is összeszedtünk néhány tanulságot: tudatosabban fogunk vásárolni, a higiéniára, tisztaságra jobban figyelünk, szorosabb (odafigyelőbb) kapcsolatot ápolunk szeretteinkkel, még empatikusabbak lettünk, kreativitásunk fejlődött a négy fal között, jobban megismertük önmagunkat…..tudatosabbak lettünk….és még büszkék is vagyunk magunkra! 

Mindannyian gazdagodtunk, erősebbek lettünk….sőt, az eddigiekből is új erőt merítünk és indulhatunk! 

Most ti jöttök! „Akarommondani” tartsatok velünk, új erővel!

 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

A bejegyzés trackback címe:

https://traumaambulancia.blog.hu/api/trackback/id/tr1115706990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása