A rohanó hétköznapokat megélve család és munka mellett sokszor nehéznek tűnhet helyet találni  napirendünkben a már meglévő teendőinktől eltérő időtöltésnek. Ennek ellenére érdemes fontolóra venni, hogy belevágjunk az önkénteskedés valamilyen formájába - főképp, ha egy ideje úgy érezzük, szeretnénk kilépni kicsit a komfortzónánkból oly módon, hogy közben valami jót is cselekszünk. Az önkéntesség gyakorlása arra is nagyszerű lehetőséget ad, hogy új ismeretségekre, barátságokra tegyünk szert, akik hozzánk hasonló érdeklődési körrel, vagy átélt élménnyel rendelkeznek.

Mivel a pszichológusi hivatás is a segítő szakmák közé tartozik, nem áll messze a pszichológusoktól sem, hogy pályájuk egy részén – vagy akár hosszabb időn keresztül is – önkéntes munkában vesznek részt. Ennek a gondolkodásmódnak a fontosságát már az egyetemi évek alatt igyekeztük minél inkább magunkba szívni, így nekem is volt már néhány tapasztalatom ezen a téren. 

A TraumaAmbulancia csapatával egy ismerős ajánlása alapján találkoztam először, és Csilla történetét elolvasva nagyon megtetszett az az önzetlen segítőkész hozzáállás, amit a baleseti traumát szenvedőknek nyújtanak különböző online felületeken, és eseményeken keresztül. Pszichológusi munkám során magam is sokszor tapasztalom, hogy a traumák feldolgozását nagyban segíti a támogató hozzátartozói, baráti és társadalmi hozzáállás. Ebből a szempontból a TraumaAmbulancia törekvései úttörőnek számítanak, hiszen szinte elsőként hívták fel a figyelmet a balesetet szenvedett emberek lelki problémáival való foglalkozás fontosságára. Mikor megsérülünk, az orvosi vagy kórházi ellátás során segítséget kapunk fizikai állapotunk javításában, azonban a megrázkódtatások okozta lelki sebeink gyógyítása nem igazán kerül előtérbe. Sokszor a balesetet követően, a teljes fizikai felépülés érzetének birtokában a legváratlanabb helyzetekben törnek elő azok a nyomasztó emlékképek, melyek traumatikus élménnyé teszik a velünk történteket, megnyújtva ezzel a gyógyulás folyamatát. Ezért is közvetít nagyon fontos üzentet a TraumaAmbulancia: mely szerint a baleset bekövetkezte után azonnal foglalkozni kell az érintett személy lelki és mentális állapotával, hiszen így megelőzhetővé, lecsökkenthetővé válik akár a PTSD kialakulásának esélye is.

A TA önkéntes csapatában rengeteg remek szakember található, akik az élet különböző területén szakmájukat professzionálisan képviselve tevékenykednek, de éreztek magukban erőt és motivációt arra, hogy ezt a tudást és tapasztalatot egy igazán hasznos ügy érdekében kamatoztassák. Az egyesület által szervezett rendezvények, munkamegbeszélések és közös szabadidős programok isaz elfogadás, megértés, és egymás támogatásának jegyében telnek, híven tükrözve ezzel a küldetésben megfogalmazott gondolatokat. 

Nagyon felemelő érzés egy olyan csapat tagjának lenni, amelyben mindenki a saját tudásának legjavát nyújtva ugyanazért a közös célnak az eléréséért dolgozik, hogy megkönnyítsük a balesetet szenvedett embertársaink felépülését, lelki egyensúlyának elérését. Ezen túlmenően pedig küldetésként határoztuk meg, hogy részt vállaljunk Traumatudatos gondolkodás meghonosításában. 

Ha kíváncsi vagy még több információra, vagy közelebbről is megnéznéd egyesületünk működését, csatlakozz Te is a TraumaAmbulancia önkéntes csapatához. 

Hernádi Judit

Önkéntes pszichológus - TA

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Mindig felemelő érzés amikor egy ötlet megvalósul.

Van is egy ilyen, az utóbbi időben például a TikTok-on (nem tagadom, fent vagyok, igen) népszerű tartalomtípus, ami gyors vágásokkal bemutatja “Hogyan lett ebből, ez…?”, mint például egy éjjeli szekrény felújítása, egy eredetileg lomtalanitásból elhozott darabból.

“Hogyan lett ebből, ez……?”

Hogyan lett egy véletlen háztartási balesetből egy civil szervezet? Hogyan lépkedtem, miket tettem, kikkel találkoztam, kikkel beszélgettem….? Hány, de hány találkozó, alkalom és képzés! Mennyi öröm és mennyi (szerencsére nem komoly) bánat, és nehézség az úton.
Amikor baleset történik veled, és múlnak a hetek, és szerencsére meggyógyulsz. Ám tudod, hogy valami mégis megváltozott. Velem ez történt. Tudtam hogy valami más. Nem volt egy ilyen meghatárózó pillanat, egyszerűen csak megérkezett a világomba, hogy itt bizony mostmár valami nagyon is más lesz. Mindenkinek meséltem, mit érzek, mit gondolok, kell ezzel valamit kezdenem, nem tudom mit, de kell. 

Nálam a “Hogyan lett ebből, ez….?” mindig egy gondolattal kezdődik,

Egy jaj, “Ezt meg akarom csinálni!”-val. Nagy álmok ezek, olyankor szinte nem is aktuálisak. Ha valaki látná, mi minden elképzelés, gondolat van a fejemben, lenne itt meglepődés bőven. És van ez a gondolat, ami 3 éve kísér. Minden nap dédelgettem, elképzeltem milyen lesz ha megvalósul. Most felkapod a fejed, 3 év?

És mi történt addig? 

Kérdezem, hány olyan dolog van amit elgondolunk és soha nem valósul meg?

Most minden összeállt, ott volt mindenki, akinek ott kellett lennie. Olyanok is akiket 3 éve mégcsak nem is ismertem.

De persze voltak már az egyesületnek olyan alkalmai amelyek emlékezetesek. Mi az hogy! Ám szerencsére végig olyan társakat adott mellém az élet ehhez az utazáshoz, amiért soha nem lehetek majd elég hálás! Apropó HÁLA! Minden lépés az úton hálával van kikövezve. Az elmúlt években nagyon sok mindenki adta az életének egy részét azért, hogy a “Hogyan lett ebből, ez…?” megvalósuljon!

4 interjú, 4 ember, 4 történet…. Emberiek, mindennapiak. Hol vannak a mindennapi történeteink? Érzem és mások elmondásából tudom, nem ez a könnyebb út. “Hétköznapi emberek”, ez tulajdonképpen mit is jelent?
Ezek vagyunk mi. Mi mindanniyan vagyunk ők. 

Nem születünk traumatudatosnak. A körülöttünk lévő világ egyre többször mutatja meg nekünk, feladatunk van a lelki sebeinkkel. Legyenek ezek generációkon átívelő, akár számunkra ismeretlen terheink, vagy az életünk során szerzett sebeink. Rajtunk áll mit kezdünk velük. Hiszek az egymás felé fordulás, a sorstársközösségek megtartó erejében. Megannyi példát láthattunk erre az elmúlt pár év nehézségei kapcsán. Az elmúlt évek arra is megtanítottak minket, hogy meglássuk, nem vagyunk egyedül a nehézségeinkkel. Ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni.  A trauma amennyire el tud szigetleni, annyira össze is tud kötni. Erre is számos példával szolgált az elmúlt 2-3 év. Felelősségünk van abban, egyén szinten is, mit kezdünk ezekkel a tapasztalatokkal. 

Már kisiskolás koromban rengetegszer sulykolta belénk a tanító néni: Egységben az erő. 

Ebben hiszek.

Szakemberek könyveket írnak, esettanulmányokat olvashatunk, együttérezhetünk és ez mind jó és hasznos, de sokszor itt meg is áll a dolog. A TraumaAmbulancia egyesülettel arra vállalkozunk, hogy azok az embertársaink akik már érzékelik, van itt tenni való, de a kiolvasott könyv, vagy a megnézett interjú mulandó élményt ad, arra hívunk csatlakozz, kapcsolódj!

Hallgass vagy beszélgess, netán oszd meg veled mi van.

Október 4-e pont egy ilyen csodás alkalomnak ígérkezik.

Várlak szeretettel a Traumatudatosak – Premier előtti vetítésén!