„15 évvel ezelőtt egy balesetnek résztvevője, pár éve egy másik tragikus eseménynek szemtanúja voltam. A korábbinál emlékszem, amikor a kórházban felébredtem, épp a fejemet varrták össze és remegtem. Az orvos rám szólt, hagyjam abba, mert így nem tud megvarrni. Utóbbinál már nem hagytam abba. Kínáltak pálinkával, és Xanaxszal is. Nem. Akkorra már pár év mozgásmeditáció és egyéb műhelyek segítettek bízni abban, hogy amit a testem csinál, jó nekem. Így is lett. Jó pár perc remegés után elkezdtem szétnézni, hol vagyok, érintkezni, beszélni, kapcsolódni. Magammal és Embertársakkal. Újra. 3 órával később már mentem a szokásos esti táncomra. Teljesen véletlenül :2 napra rá egy barátom átküldte egy londoni iskola honlapját, akik láss csodát - pont ezt a remegést használják stressz elengedésre, traumakezelésre. A módszer neve TRE® (Tension &Trauma Release Exercise). Tiszta, biztonságos, és természetes módszer. A hangsúly a testi érzeteken van, egy-egy emlék, vagy nehéz helyzet felidézése nélkül, természetes és biztonságos módon tudjuk elengedni, kimozdulni, kiremegni azokat a stressz, feszültség lenyomatokat, amik egy korábbi eseménynél, vagy egy nehezebb időszakban elraktározódtak a testünkben. Mindezt finom, lágy és biztonságos módon. Hatalmas öröm, hogy elhozhattuk itthonra is ezt a módszert, 66. országként.”- így ír oldalán Kovács Eszter, TRE tréner, akivel a módszerről és saját tapasztalatairól beszélgettünk a TraumaAmbulancia legutóbbi beszélgetős estjén.

TraumaAmbulancia: Kiknek és miben tudtok segíteni ezzel a módszerrel?

Kovács Eszter: Ezt a módszert idén hoztuk Magyarországra. A TRE semmi mást nem csinál, minthogy segíti felébreszteni azt a bennünk szunnyadó képességet, hogy el tudjuk engedni a stresszt. Egy remegést aktívál a testben, ez az elengedés természetes módja. Sok mindent lehet ezzel kezelni, de a lényeg, hogy a testben a stressz szintjét segít csökkenteni. Bármi, ami ér bennünket, akár most, akár 17 évvel ezelőtt, annak valahol lenyomata van a testünkben. Ez az alapja.

TA: De ennél a módszernél – ellentétben sok nagyszerű megoldással – nem kell „hozzányúlni” a kiváltó okhoz. Meg lehet úszni a régi történetek újra élését?

KE: Azt nem lehet kikerülni, hogy ne találkozzunk a sérülésekkel, de el lehet érni, hogy elfogadjuk, „megöleljük” és aztán el tudjuk elengedni őket. Mi nem beszélünk szavakkal arról, hogy mi történt, nem kell feleleveníteni a konkrét történetet. Lehet, de nem szükséges. Mi megengedjük a testnek, hogy mozduljon, úgy, ahogyan ő szeretne. Minden test másképp mozdul, minden testnek megvan a maga története. A testünk pontosan tudja, hogy mit kell elengednie.

TA: A módszer felfogása szerint a testünk egy tárhely, ami tárol, jót, rosszat és van, amit tolerál, van, amit nem. Bővíthető-e a testünk toleranciája?

KE: Igen, fontos a kérdés, hogy hogyan tud ez a tartomány bővülni. Nézzük magát a módszert! Ez egy testalapú módszer, a testen keresztül foglalkozunk a stressz lenyomatainak elengedésével. Hat nagyon egyszerű, a test alsó részeire fókuszáló nyújtógyakorlattal indítunk. A hetedik gyakorlatnál lefekszünk a talajra és megengedjük az energiának, hogy áthaladjon a testünkön, ahogy „szeretne”. Ez az, ami mindenkinél másképp történik. A test pontosan tudja, hogy hol van valamilyen akadály, amit fel kell oldania. Ezzel töltünk 20-25 percet, majd relaxálunk. Így néz ki nagyjából egy TRE foglalkozás. Minden biztonságosan, úgymond „földelt” körülmények között történik. Ez nagyon fontos. Ne gondoljatok katartikus, esetleg más tudatállapotra, itt mindvégig jelen vagyunk. Sokaknak, akik valamilyen traumát éltek át, pont a tolerancia-tartományuk szűkül be. A kérdés, hogy, mennyi dolog megtartására vagyunk képesek a nélkül, hogy valahogy reagálni kelljen rá. A tolerancia-tartományban jól érzem magam, biztonságban vagyok. Ez az, ahol a szeretet és a béke érzése dominál. Ennek a tartománynak vannak határai. Megszoktuk, hogy folyamatosan túlfeszítjük magunkat, átküzdjük magunkat dolgokon. Hiszem, hogy a gyógyulás arról a helyről indul, ahol rendben vagyunk.

TA: A remegés, ami a foglalkozásokon előidéződik, hogyan tartható kordában?

KE: Nagyon érdekes, amikor a remegés elkezdődik. Egyre jobban és jobban beindul, de meg kell érezni, hogy mikor sok egy kicsit. Azon a ponton lassítunk. Aztán megint engedjük fokozódni, majd megint csitítjuk. Ez a ritmikusság váltja ki, hogy egyre magasabban lesz a határ, egyre nagyobb lesz az a bizonyos tartomány. Ezt saját magamon is tapasztalom. Nekem is megvan a magam traumamúltja. Magamon is tapasztalom, hogy egyszer csak jön egy inger és reagálok. Újabban azonban kezd kialakulni, hogy a nehéz helyzetekben jön az inger és a reagálás előtt van egy pillanat, amikor van esély, amikor lehet levegőt venni és van választás.

TA: Úgy képzeljük el, mint egy pajzsot a külső hatások ellen?

KE: A pajzs olyan értelemben jó szó, hogy egyre inkább biztonságban érzem magam a testemben. Ez az érzés nagy kincs.

TA: Sok minden szóba került, de nézzünk egy példát a gyakorlatból, ami érzékelteti, hogyan áll össze mindez!

KE: Ami nálam történt. Két éve gyakorlom ezt a TRE-t. Először egyedül kezdtem ezt csinálni, aztán csináltam társsal is. Nagyon más az élmény, ha valaki jelen van a folyamatban. Volt két baleset, az egyik velem történt, a másiknak szemtanúja voltam. Mindkettő nagy hatással volt az életemre. Tudni kell, hogy meghatározó momentuma az életemnek, hogy az én édesapám elég agresszív ember volt. Gyerekkoromban jelen volt a fizikai erőszak. Ezért, ha felnőtt koromban bármikor találkozom azzal, hogy velem egy kicsit is agresszívak, akkor én abban a pillanatban azt érzem, hogy én most meg fogok halni. Nekem ez a módszer azért nagy kincs, mert ezáltal el kezdem magam biztonságban érezni. A jelenben tart, segít, hogy érezzem a talajt a lában alatt, közelebb visz ahhoz, hogy egyre inkább biztonságban érezzem magam a saját testemben.

TA: A baleset, aminek szemtanúja voltál, hogy történt?

KE: Építészként dolgoztam több mint tíz évig egy irodában. Három éve egy építkezésünkön, egy esős novemberi napon valaki megcsúszott a tetőn és tizenvalahány méterről lezuhant. Szörnyet halt. Végig néztük, ahogy próbálják megmenteni az életét, de már esélye sem volt. Sokkot kaptam, magamon kívül voltam. Kocsiba ültettek, visszavittek az irodába és akkor még nagy dohányosként rágyújtottam és abban a pillanatban megnyugodtam: biztonságban vagyok. Ekkor kezdett el mindenem remegni. A környezetemet ez nagyon megijesztette. Segíteni akartak: pálinka, Xanax… Akkor én már sok tapasztalatot szereztem mozgásstúdiók, tánc, és akkor arra gondoltam, talán a testem tudja, hogy most mi kell.

TA: Te nem ijedtél meg a remegéstől?

KE: Nem. Mindenkinek mondtam is, hogy nekem most jó. Nem tudom meddig tartott, azt tudom, hogy egy idő után szóltam a barátnőmnek, hogy csak üljön mellém. Hadd tegyem a rá a kezem, csak hadd öleljem meg. Néztem a szemébe. Elkezdtem kapcsolódni. Másokhoz, magamhoz is. Ez a folyamat olyan természetesen bomlott ki, hogy két órával később már mentem táncolni. Ahhoz képest, hogy milyen állapotban voltam.

TA: A legtöbb ember úgy van a remegéssel, ahogy a kollégáid reagáltak: valami baj történik. Ezek szerint ez nem így van. Definiálható ez a remegés? Mi ez valójában?

KE: Ezt a módszert egy nemzetközi szintű traumaszakértő, David Berceli alkotta meg. ő mesélt egy nagyon szép történetet erről. A remegés meghívása a testben egy eszköz arra, hogy elengedjük azt a hatalmas stresszt, feszültséget, ami felgyülemlik bennünk. Elmesélte, hogy egyszer Dél-Afrikában, egy háborús övezetben vigyáztak gyerekekre. Egy tanteremben volt együtt pár felnőtt sok gyerekkel. Egyszer csak elkezdődött a bombázás. A gyerekek elkezdtek remegni. Mindenki megijedt. Berceli mesélte, hogy az ő ölében is ült egy kisfiú, mindene remegett, félt. Ő is érezte ezt a késztetést, de nem mert mozdulni, félt, hogy még jobban megijeszti a gyereket. Elfojtotta. Majd abbamaradt a bombázás és két-három órával később ezek a gyerekek már fogócskáztak. Egy bombázás után! A felnőttek pedig, akik elfojtották a késztetést, még három nap múlva is szörnyen érezték magukat, volt, akit pánikrohamok gyötörtek. Berceliék rájöttek, hogy ez a test természetes működése. Ér bennünket valami stressz, a test pedig aktiválja magát és visszaviszi a szervezetet egy egyensúlyi állapotba.

TA: A TRE stressz nélkül is elő tudja idézni a remegést. Hogyan?

KE: Ami velünk történt annak a lenyomata a testünkben van. A nyújtógyakorlatokkal elfárasztjuk kicsit az izmainkat, a figyelmünket a testünkre tereljük. Megérkezünk a testünkbe. Mindezt nagyon biztonságos körülmények között. Ez a figyelem segít abban, hogy amikor lefekszünk a talajra speciális testhelyzetben, amelyben be tud indulni a remegés. Onnantól a remegés vándorol a testben. Elkezd az a testrész mozogni, ahol az a lenyomat van, ami elengedődhet.

TA: Ehhez nagy koncentráció kell. Ez csoportos vagy egyéni foglalkozás?

KE: Mindkettőt csináljuk. Teljesen más a jellege a csoportos és az egyéni alkalomnak. Az egyéni órákon ketten vagyunk, a figyelem arra az egy emberre koncentrálódik. Ezt annak javasoljuk, akinek súlyos traumája volt vagy krónikus stressz alatt van, vagy egyszerűen azt érzi, hogy nagyon nehéz helyzetben van. Csoportban maximum hat-nyolc ember van. Ennek pedig éppen az adja a dinamikáját, hogy együtt veszünk részt valamiben.

TA: Azoknak is jó ez, akik nem élnek szorongásban, csak a hétköznapok taposómalmát járják?

KE: Stressz azért ér mindenkit, nem kell ennek nagy dolognak lennie. Minden inger hat ránk. Hadd mondjam el, hogy van egy kutyusom és annyira gyönyörű, amikor hazaérkezem és ő megörül nekem, odasétál hozzám és végigfut rajta egy remegés. A gerincén át egészen a farkáig. Vagy a parkban összeugrik egy másik kutyával és mindketten megremegnek. Tehát történik valami, levezetem. Történik valami, levezetem. Valaki kérdezte, hogy van-e olyan, hogy kiremegi valaki magát egy életre? Ez valahogy olyan, mint az emésztés. Van, amit beépít a szervezet, van, amit elenged. És ez folyamatos.

TA: Ezt otthon is lehet csinálni, nélkületek is?

KE: Ez a módszer két-három alkalom után elsajátítható. Bárki tudja otthon is csinálni. Ha már megtanultuk a gyakorlatokat, akár egy negyedóra is elég mondjuk lefekvés előtt. Vagy egy nehéz nap után egyszerűen a szőnyegre fekve sikerül elengedni valamit. nagyon szeretem ebben a módszerben az, hogy nem kell megvárni a terápiát, bármikor történik valami, alkalmazható. És még egy fontos dolog. Brené Brown mondja azt, hogy óriási ereje van, annak, ha „látva vagy”. Amikor először remegtem úgy, hogy valaki ült mellettem, fél perc nagyon intenzív remegés után megálltam és azt éreztem, hogy valami nagyon erőteljes dolog történt. Az a fajta zsibbadás, amikor ezer tű szúrását érzi az ember. Ez az a bizonyos „látva lenni” élménye. Ezért mondom mindenkinek, hogy jöjjenek el a csoportba is, óriási ereje van.

TA: A módszert világszerte ismerik. Merre tart ennek a története? Fejleszthető, kutatják tovább a lehetőségeket?

KE: A módszert 66 országban alkalmazzák. Sokak életét változtatták meg. Berceli eleinte háborús veteránokkal dolgozott, mintegy 25 éve alkalmazza a TRE-t. Sokféle területen alkalmazzák akár a mindennapos stressz, akár a nagy traumák utáni stressz kezelésében. Berceli sokat utazik olyan helyekre, ahol valami természeti katasztrófa történt. Akár 80-100 embernek is tart napokon át foglalkozásokat, hogy megtanulják a módszert. Volt például egy férfi, aki egy lavinában elvesztette a feleségét, az édesanyját és a három gyermekét. A férfi attól fogva egyáltalán nem beszélt. Berceli ott járt, foglalkozásokat tartott. Az erről készült videón azt látjuk, hogy fekszenek az emberek, remegnek, és ez a férfi egyszer csak elkezd nevetni. Könnyek között nevet. Majd elkezdett újra beszélni. Tehát a módszernek nagy ereje van, nagyon hatékony. Sok terápia van, ami segít szavakkal, beszélgetéssel. Tudjuk, hogy ezek sokat segíthetnek. Ez a módszer mást tud. MRI felvételek bizonyítják, hogy stresszhelyzetben az agy logikus gondolkodásért felelős területe blokkolva van. Ezért a zsigeri érzetek, az úgynevezett ősi agyterületek veszik át az irányítást. Ezért kell a testen keresztül, testi jelzésekkel dolgozni, a vészhelyzet üzemmódból kell kimozdítani a testet és a biztonságos zónába terelni.

Az esti beszélgetést Aszalós Andrea önkéntesünk vezette és foglalta össze írásban.

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Facebook oldalunk, ahol a programjainkról is találsz információt: https://www.facebook.com/Poszttrauma