Ha van gyógyító szó, akkor ki kell mondani. Ha van életadó érintés, akkor közel kell lépni, és odaadni. Ha van embert felemelő tenni vágyás a karjaidban, akkor le kell hajolni és emelni.
Amikor Ágnes megkeresett, hogy írjak pár sort a TraumaAmbulancia oldalára a stresszről, annak kezeléséről, megoldásokról, akkor úgy gondoltam – és most is így gondolom - , hogy a fenti sorok lelki – emberi oldaláról beszélt. Egyházi intézményben dolgozom, lelkigondozó-lelkészként, idén 30 éve a szolgálatban. Megtanultam a teljes embert látni, minden számomra elérhető dimenziójában – fizikai – lelki – szellemi - spirituális síkon. Külön ajándék számomra, amikor a beszélgetésekben meghívást kapok a múlt – jelen – jövő feszítő hármasába. Beletekinthetek olyan élettörténetekbe, ahol ott vagyunk, mint tengerparton fekvő nagy szilák, amiről most épp levonult a víz, és kilátszik minden szépségünk, töréseink, leválni készülő hatalmas részek, és fájó hiányok és egymáshoz rögzítő leszakadások. Azután megint jön a víz, és ismét eltakar jótékonyan mindent, és a mélyben formálódik az egyéniség, sajátos hullámokkal, viharálló keménységgel, és porladó gyengeséggel. Trauma átélésekor változunk, kényszerű – kelletlen, mind a víz alatt, mind felette. És kíméletlen megjelenik pőreségünk és kemény-törékenységünk. Bánatos lesz a lélek, és elsiratja egykori önmagát, és kíváncsian, gyakran inkább kelletlenül nézegeti új formáit, tanulja azok élét és laposát.
Mind a lélektan, mind a pszichológia fókuszváltást kínál: egyoldalú fájdalmak oldására és enyhítésére irányuló szokások átfogalmazására ad lehetőséget. Felhívja figyelmünket arra, hogy vannak elvitathatatlan erősségeink, előremutató és támogató tulajdonságaink. Figyelembe veszi a boldogságvágyunkat, és azok megvalósításhoz utat mutat, épp azokban az időkben, amikor trauma törte össze talán nemrég megtalált boldogságunkat. Egyensúlyi pontok kidolgozására serkent, a pozitív és negatív működési módok között. Rámutat, hogy az ember képes a saját sorsáért felelni, benne rejlő lehetőségeket kimunkálhatja, növekedhet és fejlődhet. A címben adott szemlélet-váltás lehetőségét villantja fel. A stresszben, és azt követő folyamatokban, mint jól ismert és felismert tünet együttesben, felerősödik a szándék: meg kell védenem magam külső ingerek hatásaitól. Vészreakciók lépnek életbe, ellenállási módokat dolgozunk ki, és ijesztően közel kerül a kimerülés ideje. Az egyéni stressz-megküzdési mintázatok eltéréseit vizsgálva lesz képes az ember a traumatikus esemény utáni betegségre figyelni, annak gyógyítására lépéseket tenni. Előfordulhatnak: álmatlanság, rémálmok, flashback, figyelem-problémák, emelkedett érzékenység. Arra is alkalmat kap az ember, hogy egy-egy traumatizáló esemény – baleset, kapcsolati krízis – már meglévő előzetes és fel nem dolgozott életeseményekről rántja le a leplet. Rétegződik egymásra a két vagy több esemény, és kifejezetten nagy szükség van a megkülönböztetés jó lelkére, össze ne keverjem pl. a szülő-gyerek konfliktusom a gyalogos-autós konfliktussal.
Hogyan tudok megküzdeni a stresszel? A bevezetőben alkalmazott képet használva: hogyan küzdök a hullámveréssel, annak erejével, sodró áramlataival? Egyik megoldás a felismerést erősíti, másik az alkalmazkodást mutatja be. Figyelmesen megvizsgálom saját személyiségem és környezetem kapcsolatát. Elmondhatom, hogy igénybe vesz a környezetem engem, és meg tudok küzdeni a kihívásokkal. Vagy veszélyesnek értékelem, mert erőforrásaim kevésnek bizonyulnak. Amikor kimondom: „Képes vagyok!”, akkor ez megerősítő mondat kell, hogy legyen, az adott kihíváshoz képest arányos. Azt is elfogadom, hogy létezik olyan kihívás, ami nekem jó! Eustressz - eu (jó – gör.) izgalmas feladatok, alkalmak megragadása, melyek bár nehézségekkel járnak, de várhatóan pozitív eredményei lesznek. Az „élet sava-borsa” lehetőség. Felkínálja ez a megküzdési forma, hogy újabb alkalmazkodási mintákat sajátítsunk el, meg tudunk oldani olyan feladatokat is, amit korábban nem. (eustressz kevésbé jelentkezik balesetekkor, nehogy hiányoljuk…)
Két fontos területet érint mindkettő: a problémá(ka)t és az érzelme(ke)t. Figyelnem kell rájuk. A stressz arra késztet, hogy valami történt, amit el kell kerülnöm a jövőben. Vagy meg kell változtatnom, hogy ne okozzon nekem rosszat. Érzelmi szinten nem engedem, hogy a negatív érzelmek elhatalmasodjanak rajtam, de azt is befolyásolja, hogy a ne mindig a probléma megoldásával foglalkozzam. Mindkét területen akadnak az embert javító és károsító megoldásaink. Amik javítanak: társas támogatás, testmozgás, ima, relaxáció. Másokkal, sorstársakkal, minket segítő és feltétel nélkül elfogadó társakkal való kapcsolat építése, azok fenntartása. Az érzelmek egészséges tudatosítása segíti a stressz, depresszió és szorongás feloldását. Itt kér teret magának a spiritualitás egészséges formája, a vallásosság, mint erőforrás, személyes hitvallás és lelki értékek. Törekedhetünk a lelki béke és belső összhang elérésére. Amik rontanak: nagyivás, drogok, dühkitörések, halogatás, elhárító mechanizmusok. Ami talán a legtöbbet ront a helyzeten, az elodázás. Állandó átfogalmazása a helyzetnek ahelyett, hogy megértésre és mélyebb megélésre törekednénk. Igazi önrontó folyamat a „kérődzés”, amikor elvonulunk a világtól és minden egyébként elérhető támasztól, és azon töprengünk, hogy milyen rosszul vagyunk. A rontó megküzdési stratégiák velejárója, amikor a szembenézés helyett hárítok, meg nem történtté kívánom tenni, távolítok. Ilyenek pl. az elfojtás – „nincs is!”, projekció – „más mit is gondol?”, tagadás – „nem is volt, igazságtalan vagy!”, áttolás – „te vagy az oka, mert ismered azt, aki engem bántott!” A megoldásaink sokat elmondanak rólunk, leginkább azt, hogy iparkodunk a stresszt kezelni, és tovább élni. Meg-megtorpanunk ezen az úton, ami nem jelenti, hogy bénák lennénk. Inkább szót fogadunk annak, aki ezt mondja: nincs ugrálás! Ugyanis - mint sok mindenben – ebben is szeretnének sokan nagy ugrásokkal, kikerülve az élet szürkeségeit, banalitását, lelkesen túljutni mindenen. A belső - lelki – életben nincs ugrálás, épp arról van szó, hogy pont abban találom meg magam és életem központját, ami naponta megmozgatja a szívemet. És ezek nem épp magasztos dolgok, lehet öröm, remény, hűség is, de ugyanolyan fontos a szenvedés, a megkeseredettség, frusztráció is. Ahol mozog a szívem, ott történik az életem. Ha van gyógyító szó, mondd ki! Ha van érintésed, lépj közel! Ha erős a karod, akkor emelj vele! Isten hozott a tengerben!
Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!
Weblap: https://traumaambulancia.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/
Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/
