Kedves karanténlakó sorstársaink! Megosztottunk veletek néhány módszert és gondolatot arról, mi hogyan erősítjük lelki állóképességünket a négy fal között (is), de ahhoz, hogy igazán erősen és egészségesen tevékenykedhessünk, célszerű pontosan megismerni saját energiaháztartásunkat! Az energiaszintünk életünk alakulását is meghatározza, hiszen, ha fel vagyunk töltődve, minden „simán megy”, semmi nem probléma. Ha megismerjük energiaháztartásunkat és okosan gazdálkodunk, annyit tudunk kivenni a „rendszerből”, amennyit megbízhatóan újra tudunk tölteni. Bár nem mindig tudjuk irányítani az energiaromboló tevékenységeinket, sokat tehetünk azért, hogy kellő mennyiségű energiatartalékunk legyen a fiókban.Nézzük, hogy áll a te energiahordód vagy akkumulátorod (tetszés szerint elnevezheted)! 

Mit teszel meg annak érdekében, hogy magasabb szinten legyenek az energiáid és ezáltal szebb, jobb, egészségesebb, elégedettebb, sikeresebb, vidámabb, örömtelibb, boldogabb és teljesebb legyél? Ha ismered szükségleteidet, építeni tudsz magadnak és magadban energiafeltöltő-állomásokat, illetve korlátaidat is pontosabban megismerheted, és tudsz vigyázni rájuk. Itt az idő, hogy megtanulj vigyázni magadra! 

Először is, rajzold le, hány százalékon áll a „töltöttséged” pillanatnyilag!

Teljesítőképességünk testi, szellemi, érzelmi és lelki rugalmasságból áll. Legfontosabb kérdés, hogy mi juttat erőhöz és mi foszt meg tőle! Nézzük tehát: milyen tevékenységek, helyzetek, események töltenek fel? Mi tesz erőssé, magabiztossá? Inkább többet tegyél, mint kevesebbet! Töltsd fel magadat! 

Gondold végig testi, érzelmi szinten, tudati szinten és a lélek szintjén egyaránt: mitől töltődsz? 

…..egy tál friss eper….egy jó alvástól….beszélgetés olyan emberekkel, akik pozitív hatással vannak rád…..kerékpározás….„énidő”…..zene…..tánc…jóga….annyi mindent lehetne felsorolni!

Nem kérdés, hogy ezekből kell minél többet betárazni, hogy szükség esetén legyen honnan meríteni! 

És most lássuk, mi miatt merülsz le, mi gyengíti az energiaszintedet, mik a terhelő energiarablók? 

…tisztázatlan kapcsolatok…..veszekedések….elismerés hiánya…elfojtott érzelmek….csalódottság…kihasználtság érzése….sajnos, ezen az oldalon is van miből szemezgetni. 

Végül vegyük át, hogy milyen intézkedésekkel erősítheted hosszú távon és tartósan az energiaháztartásodat?  Határozz meg kicsi, reális lépéseket, amelyek gyarapítják az energiafeltöltőket és fokozatosan visszaszorítják az energiarablókat!                                                                                                                                                         Ha már látod, mi viszi az energiádat, lépésről-lépésre elkezdheted a megoldásokat kidolgozni rá! Válassz egy olyan területet, amely fontos neked és tűzz ki reális, megvalósítható célokat! Például, ha az otthoni állandó rendetlenség a napi stressz egyik forrása, válassz egy szekrényt vagy fiókot, és minden héten egyet rakj rendbe! Amikor ezt a heti feladatot már rutinszerűen kezeled, válaszd ki a következő stresszforrást és kezd el kiiktatni az életedből! Minél tudatosabban irányítjuk magunkat, és kiegyensúlyozzuk energiaháztartásunkat, annál inkább megerősítjük magunkat a válságos időkre. Sajnos, mint tudjuk, ez éppen aktuális, úgyhogy „töltődésre fel”! 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

„Sokan el sem hiszik, mennyi mindent elérhetünk azzal, ha egy-egy kudarc után újra és újra nekifutunk a célnak.” (Nick Vujicic)

Kedves Karanténlakó Sorstársaink! Úgy tűnik, lassan elkezdhetünk gondolkodni azon, hogyan térünk vissza az ÉLETbe! Sőt, vidéken már nemcsak gondolkodni lehet róla, hanem visszatérni. Mi, itt Budapesten még mélázhatunk egy kicsit a „hogyan tovább” kérdésén, de reméljük, nem sokáig! Egymás között beszélgetve egyértelmű, sokat tanultunk ebből az időszakból: például olyan dolgokat értékelni, amelyeket eddig észre sem vettünk, egymásra odafigyelni…. ráadásként türelmesebbek is lettünk és még sorolhatnám. 

Miért (is) jó, hogy ennyit tanultunk? Mert az újrakezdésnél mindez segíteni fog! Ugyanis, ha eddig nem akartál gondolkodni a jövőn, most eljött az idő! Rá kell hangolódni az újrakezdésre! Vegyünk együtt lendületet, jöhetnek a célok, amelyek felé indulunk, amint nyílik a „karantén kapuja”! Akarom mondani, nem is kell megvárni a „kapunyitást”, máris indulhat a megvalósítás. Itt „jön képbe” az a „tudás”, amit a karantén ideje alatt magadra szedtél, erősödtél, megküzdöttél a négy fal közötti mindennapokkal. Hidd el, segíteni fog!

Hogyan kezd? Ahogy mi! reméljük, neked is beválik a módszer! (Emlékszel, volt szó már az írás erejéről?! Szóval….papírt, ceruzát/tollat készíts elő!) Először is nézd meg, mi az, amit mindenképpen szeretnél megvalósítani, elérni a karantén befejezése után? Mi a célod? Mik a céljaid? (magánélet, munka, önfejlesztés területén, reális célokban gondolkodj!) Most gondold át, melyek azok a képességeid, amelyek segítenek majd a célod/céljaid megvalósításában! Vedd át, melyek azok a lépések, amelyeket már most megtehetsz, hogy pozitív hatással legyél a jövődre, célod elérésére! Érdemes azt is megnézni, vannak-e olyan dolgok körülötted, benned, amelyeket el kell engedni ahhoz, hogy el tudj indulni a cél felé és pozitívan nézz a jövőbe!

Ráadásként: képzeld el, hogy elérted a célodat! Sokunknak céljainkat úgy sikerült megvalósítani, hogy „szemünk előtt lebeg” a kép a „célbaérésről”, szinte látjuk a lépéseket, ahogy egyre közelebb jutunk…és egyszer csak ott vagyunk! Működik, saját tapasztalatból mondjuk. 

Kész? Átgondoltad? Célok megvannak? Akkor nincs más dolgod, mint elindulni feléjük, ráhangolódva az újrakezdésre! Nincs megállás, lépegetni kell a cél felé! Már az is nagy dolog, ha minden nap akár egy kisebb dolgot megteszel azért, hogy a kitűzött cél felé mozduljon életed! Indulás! 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

„Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni." (Szepes Mária)

A TraumaAmbulancia Egyesületnél mindannyian önkéntesként dolgozunk, így nap mint nap tapasztaljuk, hogy „ha másokon segítesz, te is jobban érzed magadat.” Önzetlenség ide vagy oda, százszorosan térül meg az a kis energia, amit odafigyelésre, empátiára fordítasz. Egy különleges (sőt, akár szürreálisnak is mondható) helyzetben vagyunk. Az is érezhető, hogy felerősödött a szolidaritás az emberekben, példaértékű összefogások alakulnak országszerte. Sokan segítenek időseknek, nehéz helyzetbe került embertársainknak.  Talán az egyik legnagyobb pozitív hozadéka a koronavírus miatti leállásnak, hogy megtanulunk összefogni, jobban odafigyelünk egymásra, támogatjuk egymást. Ez az empatikus hozzáállás a jövőben is sokat fog jelenteni.

Biztosan mindenkinek van elképzelése arról, hogyan érdemes segíteni, mégis összeszedtünk néhány olyan ötletet, amelyek kézenfekvőnek tűnnek, de nem biztos, hogy mindenkinek eszébe jut.

Korábban emlegettük már a hálaadás gyakorlatát. Ha másokra is tudsz koncentrálni, odafigyelsz rájuk, könnyebben megtapasztalhatod a hála érzését. Sőt, segít a perspektíva váltásban is: ha nehezen találsz olyan dolgot, amiért hálás lehetsz, keress a környezetedben olyan embereket, akik nálad rosszabb helyzetben vannak. Kínáld fel neki a segítségedet, utána könnyebben megtalálod majd, mi mindenért lehetsz hálás, és közben jót is teszel valakivel.

Az idősek közül sokan a magánytól tartanak, és különösen nehéz nekik otthon maradni. Támogatást jelent, ha gyakrabban beszélsz telefonon vagy online idős hozzátartozóiddal, ismerőseiddel. Ha társasházban élsz, felajánlhatod idős lakótársaidnak, hogy beszerzed számukra, amire szükségük van.

Nem csak az idősek lehetnek magányosak. Sokan elszigetelve érezhetik magukat egyedül, hiszen akkor is nehéz megbírkózni lelki bajainkkal, ha baráti programokon, különböző lazulós eseményeken veszünk részt….most könnyebben eluralkodhat az egyedül élőkön a magány érzése. Egy telefon, egy videóhívás, az odafigyelés, támogatás sokat jelenthet a hasonló helyzetben lévőknek.

Vannak, akik nem maradhatnak otthon: például egészségügyi dolgozók, eladók, gyógyszerészek, akiknek a munkavégzés is kockázatot jelent és stresszel jár. Nekik minden támogatásra szükség van, és a legtöbbet a járványügyi intézkedések betartásával teheted, hogy megóvd őket. Ezzel nemcsak őket, hanem családtagjaidat is véded.

Rengeteg embernek megszűnt a munkája, veszélybe került a megélhetése. Már az is sokat jelent, ha figyelsz rájuk, elérhető vagy érintett barátaid, ismerőseid számára, akik beszélgetni szeretnének.

Számtalan gyűjtés, terhek könnyítését célzó kezdeményezés indult mostanában. Érdemes ezeket figyelni, ha anyagilag nem is tudunk mindenkit támogatni, legalább a figyelemfelhívást továbbítsuk, hogy minél több segítő szándékú embert elérjen!

Tudom, ezek kézenfekvő megoldások, és a karantén ideje alatt már „szembe jött” veletek néhány hasonló írás, de ha most akár egyetlen új gondolat vagy hasznos információ eljutott bárkihez, már megérte billentyűzetet ragadni.

Nem vagyunk egyedül, figyeljünk egymásra!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Kedves karanténlakó sorstársaink! Nehogy azt gondoljátok, hogy több, mint egy hónapja töretlen optimizmussal és pozitívan ülünk a négy fal között! Pedig nagyon igyekszünk, de sajnos nem így van…aggódunk szüleinkért, szeretteinkért, olykor eluralkodik rajtunk a bizonytalanság, magányosnak érezzük magunkat, félünk, dühösek vagyunk a helyzet miatt. Ezeknek a „rossz” vagy negatív érzéseknek van létjogosultságuk, pláne, egy ilyen szürreálisnak mondható időszakban. Normális, ha néha eluralkodik rajtunk a kilátástalanság, a türelmetlenség érzése.

Mihez kezdjünk ilyenkor? Gondolkodjunk reálisan! – és ezt most komolyan mondom. Menedzseljük negatív érzéseinket! Tekintsünk helyzetünkre józanul! Nem baj, ha érzelmek széles skáláját éljük meg és egyik nap örülünk annak, hogy együtt reggelizhet a család, másik nap tombolni tudnánk a bezártságtól. Legyünk jóban érzéseinkkel, hagyjuk, hogy hassanak ránk, de ismerjük fel és tudjunk beszélni róluk! Fontos, hogy legyen valaki, akiben megbízunk, akivel őszintén megoszthatjuk érzéseinket!

Hogyan befolyásolhatod az érzelmeid negatív hatásait? Íme, egy kis gyakorlat hozzá:

Válaszolj a kérdésre: Mi az a három negatív érzelem, amely leginkább visszaadja a karantén időszak alatti hangulatomat?

Mindhárom negatív érzés kapcsán válaszolj a következő kérdésekre!

1. Mi váltja ki bennem ezt az érzést?
2. Van-e ráhatásom az érzést kiváltó helyzet megváltoztatásában? 
3. Ha van ráhatásom, mit tudok tenni, hogy megváltozzon a helyzet pozitív irányba? 
4. Ha nincs ráhatásom, akkor mit tudok tenni, hogy elfogadjam a helyzetet?

(A gyakorlat megtalálható Viniczai Andrea: „Így lesz jobb a KarantÉNem!” című self-coaching füzetben.)

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Amikor arról beszélgettünk a TraumaAmbulancia önkénteseivel, hogy ki, hogyan, milyen módszerrel éli túl a karantént, szinte elsőként említettük a mozgás terápiás erejét. Tudom, tudom…..”ott van a család, a gyerekek, a home office, a háztartás”, vagy „csak szimplán” letaglóznak a karantén-lét bezártsággal járó nehézségei….próbálunk túlélni. Értem. De miért éppen a mozgást engedjük el, miért arról mondunk le …és miért nem inkább éppen most kezdjük el a napirendbe beépíteni? 

Nem érzitek? Ültök a kanapén, a gép előtt, a fotelben…esetleg megtesztek vagy száz lépést a lakásban …..csupa egysíkú, semmitmondó aktivitás. A bezártság miatt sokkal kevesebbet mozgunk, mint általában, holott az emberi test mozgásra termett. A mozgás ugyanolyan létszükséglet, mint a táplálkozás. Nem is ragozom, mert egyébként ezt úgyis mindenki tudja! De hogyan kezdjük el? Miért kezdjük el éppen most? 

Ha már egyszer karantén túlélő technikákat és módszereket ajánlunk nektek, és mindezt elsősorban azért találtuk ki, hogy lelkileg, mentálisan erősítsük magunkat és benneteket, ne felejtsük, hogy a mozgás oldja a stresszt, a szorongást, javítja a hangulatot, ugyanis elősegíti például a hangulatjavító szerotonin, valamint a fájdalomcsillapító és általános jó érzést okozó endorfinok felszabadulását az agyban. Kutatások megállapították, hogy a depresszió kezelésében a fizikai aktivitás olyan hatásos lehet, mint az antidepresszáns tabletták. Sőt, például azok a kémiai anyagok, amelyek a testmozgás során és után felszabadulnak, a szorongásos megbetegedésben szenvedőknek segítenek megnyugodni.

Ha már home office, esetleg gyerekkel közös „online tanulás”, ne felejtsük el, hogy a mozgás az agyműködést is serkenti! Fokozza az agyban azoknak a vegyületeknek a termelődését, amelyek támogatják az agynak a memóriáért és tanulásért felelős fontos részét, a hippocampust és megelőzik annak degenerációját. A rendszeres fizikai tevékenység fejleszti a memóriát és az új dolgok megtanulására való képességet.

„Koronavírus időszakában” az sem mellékes, hogy a rendszeresen végzett testmozgás hatására nő a tüdőkapacitás, javul a légzés. Rendszeres fizikai aktivitás hatására a szívizom megerősödik, nő a szív teljesítőképessége. Az aktív életet élőknél ráadásul kisebb a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. A mérsékelt testmozgás erősíti az immunrendszert.  Nem „satnyulunk el” az otthonlétben: megerősödnek izmaink, a csontok is védettebbek lesznek, stabilitást kap izomzatunk. A testmozgás beolajozza az ízületeket, csökken az ízületi fájdalom, merevség. Bónusz hozadéka a mozgásnak, hogy némi kalóriát is elégethetünk az üldögélésnek köszönhető súlygyarapodás helyett. 

A jó hír az, hogy mi is mozgunk karantén-lét alatt is! Igazoljuk, hogy „egyszerű földi halandók” is elkezdhetik és bírni fogják! Sőt, van, aki most „újrakezdő” közülünk és minden nap szán legalább húsz percet, fél órát a gyakorlatokra. Az online térben rengeteg edző, fitneszterem oldalán lehet ingyenesen is segítséget találni. A youtube-on ízlésed, erőnléted, időbeosztásod, kedved szerint válogathatsz. 

Már heti öt alkalommal végzett kb. fél órás könnyű mozgás is pozitívan hat ránk, tapasztalatból mondjuk! Nemcsak testünket, ízületeinket, hanem lelkünket, önbizalmunkat is építjük általa nap mint nap. Éppen a mozgás az, amelyre hivatkozva lehet egy kis „énidőnk”, magunkra fókuszálva, mozgás nyújtotta kihívásra koncentrálva! Legyen vége a tespedésnek! Légy büszke magadra, és a tested is meghálálja a törődést! 

Ma kezded vagy legkésőbb holnap? Mindegy mit, és mennyit, csak szánj a mozgásra egy kis időt minden nap! Raaajtaaa!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

"Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem." (Márai Sándor: Füves könyv - Önmagamról)

Kedves karanténlakó sorstársaink! Túlélési gyakorlatunk folytatódik. A TraumaAmbulanciánál és körülöttünk több olyan balesetet, azaz traumát átélt ember van, aki nem kéri vissza „korábbi életét”, mert a baleset, illetve az átélt trauma hozadékaként olyan dolgokkal kezd foglalkozni, olyan emberekkel ismerkedik meg, olyan élethelyzetekbe kerül, amelyeknek köszönhetően jobban érzi magát, elégedettebb életével, mint valaha, hálás érte.

Alapítónk, Csilla többször elmesélte nekünk a pillanatot: „Emlékszem, éppen a hálószobában voltam, amikor éreztem, meg kell állnom és hagynom kell, hogy a hála, amit érzek, átjárjon! Hálás voltam annak a személynek, aki bajt okozott nekem.”

Ezek után nem meglepetés, hogy a következő túlélést segítő és saját életünkben már rutinná vált eszköz: a HÁLA! Számos kutatás bizonyította, hogy a hála gyakorlása az egyik legjótékonyabb dolog a pszichológiai és érzelmi jólétünkre nézve. Erősíti az immunrendszert, csökkenti a stressz szintet, csökkenti a vérnyomást és a szívbetegségek kockázatát. Erősíti az emberi kapcsolatokat, a megbocsátás és a konfliktusok rendezésének képességét.

A hála gyakorlásával pozitív érzelmeket tapasztalunk, élvezni tudjuk a tapasztalásokat, képesek vagyunk jobbak odafigyelni önmagukra, és könnyebben kezeljük a mindennapi nehézségeket. Segít abban, hogy átkeretezzük, ami velünk történik; hogy más megvilágításba helyezzük, amit legszívesebben inkább elfelejtenénk. A hálán keresztül megláthatjuk, mit tanultunk a nehéz helyzetekből, élményekből, hogyan formáltak minket azzá, akik ma vagyunk, és hogyan fejlődtünk általuk.

Nincs olyan csodaszer, ami varázsütésre semmivé foszlatná a nehéz tapasztalatokat, amikkel életünk során szembenézünk. Ellenben mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy változtassunk azon, ahogyan szemléljük ezeket a nehézségeket. A hála gyakorlásával átkeretezhetjük a velünk történteket, olyanokat is, amelyeket legszívesebben örökre elfelejtenénk. 

Nem könnyű hálásnak lenni a nehéz pillanatokban, de gyakorlással menni fog, tapasztalatból mondjuk! 

Nézzük tehát…..hogy csalogasd elő a hála érzését? Például gondolhatsz múltbeli eseményekre, mint a tavalyi nyaralás, gyerekkori emlékek, vagy a jelenben hálás lehetsz a barátokért, családért, egy kis szabadidőért, de akár előre nézve, a jövő történéseiben bízva is előjöhet az érzés.

Mi hogy csináljuk? Íme, néhány bevált gyakorlat a TraumaAmbulancia önkénteseitől:

„A magamfajta lánynak igen szokatlan érzés naplót írni. … Nagy kedvvel látok neki. Lelki szükségletem, hogy végre alaposan kiöntsem a szívem.” (Anna Frank)

Kedves karanténlakó sorstársaink! Nehogy azt gondoljátok, hogy mi nem küzdünk a karantén-léttel! Nem könnyű ebben a helyzetben pozitívnak maradni, de éppen most muszáj törődni magunkkal! Arra gondoltunk, megosztjuk veletek, milyen eszközök, módszerek segítenek nekünk túlélni a karantént, hogyan lehet minél kevesebb lelki sérüléssel megküzdeni ezzel a helyzettel, hogyan erősítjük lelki állóképességünket többnyire sajnos négy fal között. Bízunk benne, hogy együtt, közösen könnyebb lesz mindannyiunknak! Tartsatok velünk!

Kezdjünk bele: többen is "nagy naplóírók" vagyunk a TraumaAmbulanciánál, saját bőrünkön tapasztaljuk az írás gyógyító erejét. Nagyon jót tesz a léleknek, nem csak a naplóírás, bármilyen írás, amelyben megfogalmazzuk gondolatunkat, leírjuk érzéseinket (lehet levél, amelyet aztán sosem küldünk el, vagy egy vers).

A Kaliforniai Egyetem pszichológusa, Matthew Lieberman a naplóírás pozitív hatásait vizsgáló tesztje alapján „Bridget Jones- hatásnak” nevezte el a jelenséget, miszerint az agy könnyebben feldolgozza az érzelmi terhelést, ha az ember naplót vezet, és ezáltal kiegyensúlyozottabb életet élhet. 

Naplóíróként megtapasztalhatjuk, hogy írás közben olyan érzelmeket, gondolatokat ismerünk fel, rendszerezünk magunkban, amelyek egyébként fel sem tűnnének vagy észre sem vennénk, hogy léteznek bennünk. Az írásnak köszönhetően ezeket tudatosíthatjuk, az érzelmeket megfogalmazhatjuk, „kimondhatjuk”. Ennek komoly „felszabadító ereje” van.

Akár már ma is elkezdheted! Egy füzet és egy toll/ceruza elegendő hozzá. A naplóírás lehetőség arra, hogy megálljunk egy pillanatra, időt adunk magunknak, leírjuk érzéseinket. Nem kell gondolkodni, csak írni, ami jön belőlünk. Bármit leírhatunk, szabadon. Nem baj, ha nem hosszan, nem baj, ha nem minden nap...csak írd ki magadból. A lelkünkre gyakorolt áldásos hatása mellett ne felejtsük el, hogy történelmi időket élünk, megdöbbentő lesz 10 év múlva visszaolvasni a mostani történéseket.....már tudni fogjuk, mi lett a megoldás!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Adrienn 2019 őszén önkéntesként csatlakozott a TraumaAmbulancia csapatához. Néhány hónap alatt megtapasztalhattuk, ő valóban egy "tűzről pattant lány". Kedves, segítő hozzáállásával bizonyította, nincs olyan kérés, probléma, feladat, amit ne tudna megoldani. Mi már ismerjük történetét, tudjuk, honnan ered ez a fantasztikus pozitív hozzáállás, miből tud ennyi erőt meríteni. Története mindannyiunk számára tanulságos és példaértékű, ezért is gondoltuk, hogy "közkinccsé" tesszük. Fogadjátok szeretettel Adrienn írását (két részletben)!

Forrás: pxhere

2. Gyújtópont:

És válaszokat találtam. Abban az időszakban, amikor tudatosítottam magamban mindazt, ami történt, valami megváltozott. Átgondoltam az életemet, beszélgettem emberekkel, olvastam könyveket és imádkoztam. Imádkoztam ahhoz az Istenhez, akiről azt hittem elhagyott, és hagyta, hogy megégjen a bőröm. Kérdéseimre válaszokat kezdtem kapni, amelyeken egész napokat gondolkodtam, hisz’ volt időm. Ekkor már a sebek is regenerálódtak a testemen, és úgy tűnt, a lelkem is képes újra érezni és hálás lenni. Hálás voltam a plasztikai sebészemnek, aki azt mondta egyszer, hogy „a bőr és a sejtek teljes regenerációja hét év”. Azt gondoltam, hogy az rengeteg idő, annyi nekem nincs. A meztelen igazságot mondta a szemembe, amit néha bizony nehéz elviselni. Az idő megmutatta, hogy a test és a lélek valóban mekkora összhangban gyógyul... Hálás voltam önmagamnak, aki elhittem, hogy Isten teremtő erejéből egy leheletnyit én is kaptam, hogy a bőröm valóban regenerálódjon. 

Forrás: pxhere

A teremtő erőmből a léleknek is jutott. Nézőpontot váltottam és tudatosítottam, hogy az élettől egy új lehetőséget kaptam. Hogy az agyam értelmezni tudja ezt az értelmezhetetlen tűnő helyzetet, legbelül megfogalmaztam magamnak, hogy egy új Adriennt formálok…hiszen minden eszközöm megvan hozzá. Van két kezem, két lábam, szeplős arcom, ép tudatom és szerető szívem. Szerettem volna, ha az az Isten, akit előtte kérdőre vontam – hogy „mégis, hol járt a napokban” – tudta volna, hogy szívem mélyén mennyire köszönöm neki, hogy megmentett az utolsó pillanatban, mitöbb váltsággal ajándékozott meg. Szerettem volna, ha olyannak lát – ha most is itt van – ,aki boldog, aki tud örülni, aki a lelkem mélyén mindig is szerettem volna lenni, aki másokon segít, aki érzékeny, de bátor… és ez az „égető helyzet” pont ilyenné formált át. 

3. Tűzről pattant lányka lettem:

Válságból lett a váltság.

Engem nem kizárólag az egyetem tanított meg másokon segíteni, hanem leginkább az élet. Évek elteltével visszanyertem a tapintásomat, a bőrömet, a csillogó tekintetemet. Mostmár tudom, hogy minden elveszettnek hitt dolog visszatalál, ha helye és ideje van az életben. Tudom, ha a szerető Isten nem azért adta életünket, hogy szenvedjünk benne, hanem azt szeretné látni, hogy teremtményeként fejlődünk, és napról-napra többé válunk. Isten aznap pontosan ott volt, és velem volt. És veled volt és ott volt. Életem nekem sem egyszerű, hanem egyszerűen nagyszerű, mert rátaláltam olyan „eszközökre” az életben, amelyek mindig velem vannak:mély hitben járok, hálás szívvel élek, bátran félek és szeretem a boldog új énemet, a boldog új életet. Élményeket gyűjtök pénz helyett, mert érzem az értéket! Sokat beszélgetek szeretteimmel, mert tudom, az a maradandó. Már nem félek bátran élni és legőszintébbnek lenni.  Egyik sebem sem fájt annyira, mint rájönni a felszínes kapcsolatokra, az elveszített időre, vagy a kiüresedni hagyott hétköznapokra. Határozottabb lettem, ugyanakkor gyöngédebb. Önismeretemet könyvekkel és szakemberekkel mélyítettem. Ma más hálásan köszönöm, hogy életem legtragikusabbnak tűnő, legsorsfordítóbb napja tapasztalatait és tanulságait megosztva segíthetek másoknak traumáik feldolgozásában -a TraumaAmbulancia csapatával, gyógyulási módszereimet továbbadhatom, vagy inspirálhatok írásaimmal, beszélgetéseimmel segíthetek önmaguk megismerésében, teremtő-, szupererejük felfedezésében, a legszebb és számukra legjobb önmaguk megismerésében, tiszta szívvel élni. S most már tudom azt is, hogy bármennyien szeretnek, szurkolnak vagy biztatnak, az életünket mi éljük. Senki nem érzi azt, amit mi, senki nem éli át helyettünk a helyzeteket. Senki sem sír, ugyanakkor senki sem örül igazán helyettünk. És nem tudjuk mit hoz a jövő, amely ma a miénk, holnap mar nincs, és fordítva: ami ma nincs, holnap a mienk lehet. Ha magamra nézek, mindig emlékszem arra a napra, minden egyes pillanatra. 

Mondhatom: belém égett minden érzés, amelyre minden nap emlékeztetnek a testemen lévő hegek. Így lettem én az évek alatt egy tűzről pattant lányka, aki már nem csak érti, hogy miért, de örül is annak, hogy önmagáért a tűzbe ment!

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Adrienn 2019 őszén önkéntesként csatlakozott a TraumaAmbulancia csapatához. Néhány hónap alatt megtapasztalhattuk, ő valóban egy "tűzről pattant lány". Kedves, segítő hozzáállásával bizonyította, nincs olyan kérés, probléma, feladat, amit ne tudna megoldani. Mi már ismerjük történetét, tudjuk, honnan ered ez a fantasztikus pozitív hozzáállás, miből tud ennyi erőt meríteni. Története mindannyiunk számára tanulságos és példaértékű, ezért is gondoltuk, hogy "közkinccsé" tesszük. Fogadjátok szeretettel Adrienn írását (két részletben)!

2011 egyik átlagos őszi napja, életem egyik legtragikusabbjának hitt napja, életem legsorsfordítóbb napja lett.

2020 év elején már semmit sem tennék másként, hiszen értem és megértem azokra a vissza- visszatérő kérdéseimre a választ, amelyek padlóra küldtek, aztán onnan felemeltek. Értem, hogy miért nekem, miért akkor és miért ott kellett önmagamért tűzbe mennem.

1. Égető helyzet

Egyszerű vidéki lány voltam a fővárosban. Alig múltam huszonhárom, és az egyetemről kilépve,éppen próbaidős életem első komoly munkahelyén. Azon az őszi napon szerencsétlen véletlenek sorozata és önmagam miatt egy háztartási balesetben (szó szerint balul elsült esetben) a testem csaknem húsz százaléka másod- és harmadfokon megégett:az arcom bal oldala, a nyakam, a bal vállam, a mellkasom, a bal kézfejem és ujjaim, a jobb teljes alkarom, mindkét combom, a jobb lábszáram, a lábfejeim és talpam. Múmiaként becsavarva ébredtem a Honvéd Kórház Égési-Plasztikai Osztályán, ahol ébredésemet követően átfutott az agyamon egy halvány gondolat: „Vajon élek, vagy meghaltam?!” Aztán tudatosult bennem, hogy ez még mindig az élet, és, amit ekkor éreztem, sosem felejtem el. Szeretek mindenkit. Mindenkit, akinek azelőtt azt mondtam, hogy „Boldog szülinapot, boldog névnapot, boldog karácsonyt és boldog új évet!”Őket, akiknek olyan ritkán mondtam azt, amit valóban érzek irántuk: szeretlek”.De mire ez az érzés átjárta perzselt lelkemet, megéreztem a testi fájdalmakat, amelyeket azelőtt az adrenalin, utána pedig a fájdalomcsillapító gyógyszerek „elfedtek”.

A nyílt sebek a kötések alatt, amelyeket heteken át meg sem mertem nézni, az ujjaim, amelyeket nem tudtam mozgatni, a lábam, amely nem volt képes lépni… hosszú heteken át…én azt hittem, mi több, teljesen biztos voltam benne, hogy belehalok.Dühös voltam és dacos. Dühös voltam magamra, másokra, a világra, a sorsra és Istenre, akiben huszonhárom éven át mindig hittem. Hol volt ő aznap? Mit csinált? Rám nem volt ideje? Rám nem volt ereje? Nekem azt tanították, hogy ő mindenhol ott van. Hol volt ekkor? Ezerszer kérdeztem, és választ nem kaptam.

S mindeközben sírtam éjjel és nappal. Sírtam, és a könnycseppeket még csak letörölni sem tudtam arcomról. Amikor megkérdezték, miért sírok, legtöbbször elmondani sem tudtam. Tűrtem a helyzetet és közben naponta százszor kérdeztem magamtól, a családtagoktól, a látogatóimtól, és az orvosoktól: Miért? Miért én? Miért most? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Miért küzdöttem ennyit eddig az életben? Miért tanultam rengeteget az egyetemen? Miért mentem külföldre? Mit ér, hogy szeretek mindenkit és mindenkinek csak jót akartam eddig és megfelelni? És mit érnek az elismeréseim, a köztársasági ösztöndíjam vagy a repülőtéri egyenruha így rajtam? Miért kapom ezt a sorstól? Miért? És amikor nem kérdeztem, a tekintetemben akkor is benne volt.

Aztán rendben, idővel beláttam, elfogadtam, hogy nem tudok a múltam ellen tenni, megtörtént.

És akkor most hogyan tovább? Mihez kezdek magammal? Egyáltalán…hogy nézek ki? Az emberek milyennek látnak majd? És mikorra gyógyulok meg? Mikorra lesz szép bőröm…ha lesz valaha? És mi lesz a lelkemmel? Magammal? És a legfontosabb: mikorra? Mikorra gyógyulok meg? Kitől kérdezzem? Ki ad erre választ? Mérges voltam, szomorú és hitetlen.  Életem legtragikusabb napján harcra hívott az élet, és nem kérdezte, hogy szeretném- e?! Éjjelente egyedül maradtam. Ez volt mindig a legnehezebb. Önmagammal szembe nézni előbb lelkileg aztán testileg. Láttam a kötéseket magamon és féltem. Rettegtem attól, hogy egyszer meglátom mindazt, ami alatta van. Elképzeltem, hogy szörnyű lehet, hiszem a napi kötéscserék során a gyógyuló sebek újra és újra feltépődtek. Fájt és féltem.

Egyszer megkérdezték, hogy mitől? És éjszakánként ezen gondolkoztam. Hogy mitől félek? Az elképzelt szörnyűségtől? Önmagamtól? A kinézetemtől? Magától a fájdalomtól? Attól, hogy egyedül vagyok az ágyon? A jövőmtől? És a válaszom igen volt. Mindegyikre, szépen sorban.

Mindezidáig nem foglalkoztam ilyen kérdésekkel. Éltem a huszonévesek mindennapi életét, rohantam ész nélkül, hogy megszerezzem mindazt, amit a társadalom összességében elvár. Hogy legyen nekem is új telefonom, jó pasim, lakásom, autóm és mindemellett csinos legyek, kedves és tökéletes.

Anyukám, apukám és testvérem azzal biztattak, amivel gyerekkorom óta minden mélyponton: minden rossz után jó jön. Erősnek mutatták magukat előttem, de éreztem, hogy mindenkinek fájdalmat okoztam. A lelkiismeretemmel még ezt is „le kell játszanom”, saját dolgaimon túl. Nekik, akik szeretnek születésem első pillanatától, ekkora fájdalmat okozok…Hogy tehettem ezt?

Rokonaim azt mondták, „erre az esetre mindig emlékezni fogunk”. Barátaim azt mondták, „lépjek túl ezen és felejtsem el”.Bevallom, akkor nem tudtam, hogyan kellett volna emlékezni és elfelejteni egyszerre mindazt, ami történt. Mit kellett volna tennem?

Vártam, hogy valaki mondja meg. Kívülről vártam a választ, és egyszer a doki azt mondta, hogy a válaszokat magamban találom meg. Annyira padlón voltam, hogy nem volt vesztenivalóm. Válságban voltam,és azt gondoltam,ettől mélyebbre úgysem nagyon kerülhetek. Így az esélytelenek nyugalmával,elkezdtem a válaszokat magamban keresni.

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Az október 29-i nem mindennapi est volt a TraumaAmbulancia történetében: egyrészt jubileumi, 30. alkalomról volt szó, másrészt két igen izgalmas vendéggel, Végh József pszichológussal, túsztárgyalóval és Bárczi Attila speciális búvárral beszélgethettünk.

Mit jelent a baleset fogalma egy szakembernek? Milyen egy balesetet megtapasztalni egy hivatásos szemszögéből, és hogyan lehet feldolgozni a látottakat? Egyáltalán van módszer rá, hogy a mentőket, tűzoltókat lelkileg is felkészítsék a megterhelő munkára? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jártunk körül Végh József és Bárczi Attila segítségével. Attila 2005-ben sportbúvárként csöppent bele a tűzoltóbúvárok világába. Felszerelését követően a baleset kifejezés egészen átfogalmazódott benne: ma már inkább káresetnek nevezi azt, amit a civilek többsége balesetnek hív, a baleset szót pedig meghagyta a személyes, otthoni, kisebb incidenseknek, így téve különbséget munkája és magánélete között. Hivatása természetesen egyéb módon is hatott rá. Míg az első pár bevetése után még nehéz volt számára, hogy elkülönítse a munkáját az otthoni eseményektől, idővel megtanulta kettéválasztani a két világot.

Fotó: Szöllősi Mátyás

Mindez nem könnyű feladat egy szakmabelinek, hiszen a hivatásosok lelki felkészítésére nem fektetnek kellő hangsúlyt. Végh József szerint ennek több oka is van: a pénz, a megfelelő számú és képzettségű szakemberek, illetve a felismerés hiánya. A pszichológia megítélése még napjainkban sem tökéletes, sokan egyenesen ódzkodnak attól, hogy szakemberhez forduljanak. Ezen az állásponton van Attila is, aki maga is megtapasztalja, hogy a kétévente kötelező szűrést leszámítva (részben saját döntés, részben külső okok miatt) ritkán vannak érintkezésben pszichológusokkal.

Pedig a megfelelő lelki segítségre nagy szükség van. Attila és társai elsősorban maguk próbálják átbeszélni a megrázóbb szituációkat, de persze így is akadnak nehezen feldolgozható esetek. Attila számára ezek főként gyermekekhez kötődnek, hiszen apaként egészen másként áll az ilyen helyzetekhez. A Hableány katasztrófáját követő mentés során szintén megterhelő volt látni az övtáskákat és fényképezőgépeket. „Hiába a rutin, furcsa érzés volt belegondolni, hogy turistaként jöttek ide, meg akarták nézni a várost, és hogy végül mi történt velük” – mondta a búvár.

Fotó: Szöllősi Mátyás

Végh József úgy véli, hogy az esetenkénti foglalkozás nem elég, rendszeres beszélgetésekre, komoly felkészítésre, sőt a felvétel előtt átfogó szűrésre van szükség. A kulcs természetesen a pszichológus esetében is a szakértelem: át kell programozni a rá bízott ember agyát, hiszen az eltanult szokások sokszor gátat képeznek a szakmai munkában. „Ha a rendőrt szidalmazzák, akkor nem őt, hanem az egyenruhát szidalmazzák, ezt kell megértetni” – mondta, hozzátéve, hogy hasonló módon egy katasztrófavédelminek is meg kell tanulnia, hogy milyen esetben mit tehet meg, és mit nem. „A legnagyobb baj, ha a mentőt is menteni kell” – emelte ki.

Az utólagos feldolgozás is elengedhetetlen, az embernek fel kell fedeznie, hogy hogyan tud újra a szakmájához és az életéhez kapcsolódni. A cél az, hogy a kontraszt nélküli sötétségből eljusson ismét a színekhez.

Fotó: Szöllősi Mátyás

Attila egyik élménye épp ezen színtelenséghez köthető. Egy aquaworldös, kifejezetten megrázó balesetet követően azt tapasztalta, hogy a világ valahogy tompább lett, és legnagyobb meglepetésére egyik társa is hasonlóról számolt be. Aznap éjszaka hosszan beszélgettek, és ez sokat segített az eset feldolgozásában, mégis úgy tűnik, hogy hosszú távon más megoldásra is szükség van. Nem véletlen, hogy a leszerelést követően sok tűzoltó megbetegedik.

A nehézségek ellenére mindketten élvezik a munkájukat, hiszen kihívást okoz, az embereknek való segítségnyújtás pedig felemelő érzés. Az általuk látott esetek hatására az életet is megtanulták jobban értékelni, és rájöttek, hogy immár intenzívebben élik meg az életük pillanatait.

Fotó. Szöllősi Mátyás
Balról: Krausz Csilla, Végh József, Miskei Anikó, Bárczi Attila, Sárközi Alexandra

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Baleseti sorstársközösség: https://www.facebook.com/search/top/?q=baleseti%20sorst%C3%A1rsk%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g&epa=SEARCH_BOX

Az estek helyszíne a Budapesti Mediterrán Hotel, köszönjük a lehetőséget!