Lehet-e üzenete egy balesetnek? Kell-e keresnünk, mire figyelmeztetnek bennünket a történtek? A balesetből való felépülés mindig nagy változásokat hoz az életbe? Legutóbbi TraumaAmbulancia estünkön ismét megismerhettünk egy élettörténetet, amelynek mentén közösen gondolkodhattunk ezeken a kérdéseken. Ági családja mindig is aktív, pörgő életet élt. Négy évvel ezelőtt Ági otthonról dolgozott. Ez azzal is együtt járt, hogy sosem volt nyugta: ha éppen nem a számítógép előtt ült, akkor is akadt tennivaló, a konyhában, a lakásban. A baleset napján a munka mellett az akkor négyéves kislánya is otthon volt vele, együtt készítettek töltött paprikát. Húsgolyókat gurigáztak, a főzővíz már a gázon, közben beérkezett egy feladat, így Ági elindult a számítógép felé. A folyosón azonban egy kiáltás állította meg. Hátrafordulva látta kislányát a földön fekve és észrevette, hogy már a fazék nincs a gázon. Visszarohant, nagymamája tanácsa villant be azonnal: égés esetén hideg vízzel kell hűteni a sérülést.

A kiérkező mentősök is megerősítették, a legjobb módon járt el, ugyanis a hideg víz a fájdalomcsillapításon kívül a mélyebb szövetek károsodását is megakadályozza. Ági a kórházi ellátással teljesen elégedett volt. Egy dologban viszont hiányérzete támadt: a bőr sérüléseinek kezelése mellett a lélek sérüléseivel ott nem volt lehetőség foglalkozni. Ráadásul az égési osztályon a fertőzésveszély miatt az édesanya sem maradhat éjszakára gyermekével. Így nappal voltak együtt, amíg csak lehetett. Férjével megosztva, Ági napközben, férje pedig este. Amiatt választották ezt, mert úgy gondolták, az édesanyától való esti búcsúzás jobban megviseli a kislányt. Bár, ez az édesapáknak sem könnyű feladat. Laci elmondta, ezzel azt vállalta, hogy a kórházból kikerülve két évig nem ment kislányuknak a tőle való elköszönés. Ági tudta, hogy a testi gyógyulás jó úton halad, a történtek feldolgozásának biztosítása érdekében pedig gyermekpszichológus segítségét kérték. Emellett otthon, igaz, nem volt könnyű, ők is újra és újra eljátszották, elmesélték a történteket, míg lányuknak szüksége volt rá. Ági szerint kapcsolatukba nemhogy gyengülést, hanem erősödést hozott a baleset. Vallják, hogy ebben az segítette őket, hogy nagyobb a köztük lévő szeretet, mint a bűntudat. Sokat beszélgettek az eset után, helyére tudták tenni a történteket. Ennek a tragédiának szülőként, külső „szereplőként” voltak résztvevői. Pár hónapja azonban Ágit és nagyobbik lányát érte autóbaleset. Ági a helyzetet értékelve úgy látja, vannak hasonlóságok a négy éve történtekkel. Ismét egy sűrű időszakban voltak, pár nappal a nyaralásuk előtt még nagyobbik lányáért ment, hogy hazahozza egy táborból. A kocsi nemrég volt vizsgáztatva, nyugodtan autóztak hazafelé, jó hangulatban beszélgettek. Ági pont a lányára pillantott, mikor egy rántást érzett a kormányon, lánya pedig csak kiáltott: „anya, anya..”. Mikor Ági visszanézett, irányíthatatlanná vált kocsijukkal a szembe sávban voltak. Ági ösztönösen a kézifékért nyúlt (bár figyelmeztet, azóta megtudta, hogy nem feltétlenül ez a teendő ebben a helyzetben!), kifaroltak, megpördültek és végül az árokban álltak meg. Nem szaladtak beléjük, nem ütköztek, rándulással és horzsolással hagyták el az autót. Később kiderült, a kéziféket az utolsó pillanatban húzta be. A porfelhőtől nem láthatták, de a szembe sávban egy anyuka két kisfiával várta, mikor rántja vissza az eltévedt kocsit, különben karambolozni fognak. Ők siettek segítségükre, segítettek rekonstruálni a történteket, mert a sokktól Ági és lánya nem emlékezett, mi is zajlott le abban a pár percben. A kiérkező rendőrök útpadkára hajtást feltételeztek a baleset okaként, később kiderült, a levizsgáztatottnak hitt autó nem volt körültekintően átnézve.

Laci, a férj pedig ismét olyan telefonhívást kapott, amire soha nem készül az ember: családját baj érte, a kórházba kell menni. Ahogy a kórházba ért, a teendőket pörgette fejében, így felesége meglepődött, hogy az érzékenységéről ismert férje nem mutatja azt, amit várna tőle. Nem sír, nem esik kétségbe, hanem racionálisan az elintézendő feladatokra koncentrál. Nehéz nem magunkra venni, mikor aggódás, kifakadás helyett eddig nem tapasztalt, furcsának tűnő higgadtságot tapasztalunk. Ági is úgy érezte, így bünteti a férje, ám Laci szerint inkább azért volt, mert nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Különbség a korábbi balesettel szemben, hogy most anya és lánya egy kórteremben maradhattak. Ági szerint fontos tényező, hogy ezt együtt élték át. Mi sem bizonyítja jobban, hogy akkor éjjel nem a balesettel kapcsolatban, de ugyanarról álmodtak. Ági várta, hogy a balesetük majd valami nagy változást hoz életükbe, hiszen annyi ilyenről hallott már. Egy ekkora baleset után nem lehet úgy élni, ahogy annak előtte. Teltek a hetek, hónapok, de valójában nem érkezett nagy változás, minden folytatódott a korábbi életüknek megfelelően. Vagyis nem egészen… egy apró, alig észlelhető változás, amely annál nagyobb jelentőségű, mégis történt.

Talán csak számukra észrevehető, de megváltozott a kapcsolat közte és lánya között.Ági történetének hallgatása közben feltűnt, mennyire jól tudja integrálni a baleseteket életükbe. Nem véletlen ez, évek óta dolgozik önismeretén, ami láthatóan leginkább elősegíti a feldolgozást. Csoportos pszichodrámára jár, illetve férjével szoros egységben ismerik meg egymást és önmagukat beszélgetéseik során. Érezhető, mekkora védelmi hatása van ennek a sérülésekkel szemben. Nem hagyja, hogy a miértek, hogyanok felesleges bűntudatot duzzasszanak, inkább a felelősségre és tanulságra irányítja a figyelmét. Így mindez helyet kaphat élettörténetükben. Két tragédia, amely nem törést, hanem a megértést és az összetartás fontosságát hozta a családba. Mert így lehet túlnőni rajta!

Fotós. Völgyes Valéria

Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! 

https://www.facebook.com/Poszttrauma/