Az elmúlt egy évben több olyan balesetet átélt emberrel volt szerencsém találkozni, akik arra a kérdésre, hogy „kérnék-e vissza a baleset előtti életüket”, nagy őszinteséggel és tiszta szívvel azt válaszolták: nem kérnék vissza. Tudom, hogy ez nem mindenkivel van így, és valaki számára teljesen elképzelhetetlen, hogy egy autóbalesetben elveszted a lábadat, és rá két évre „köszönöd szépen, remekül vagy” a magad nehézségeivel… olyan dolgokkal kezdesz foglalkozni, olyan embereket ismersz meg, olyan élethelyzetekbe kerülsz, amelyek egyértelműen a baleseted hozadékai…..és jól érzed magadat. És igen, van egy pillanat (velem ez így történt), amikor bármennyire is nehéz megélni egy ilyen történést, mégis átjár a hála érzése. Nekem nem maradandó sérüléseim vannak, viszont a pszichológiában is ismert gyászév nálam is kitartott a maga hullámvölgyeivel. Emlékszem, a hálószobában voltam, amikor éreztem, meg kell állnom és hagynom kell, hogy a hála, amit érzek, átjárjon! Hálás voltam annak a személynek, aki bajt okozott nekem. A haragom és nehézségeim hova lettek?