„Nem vagy egyedül!” – ez az egyik legfontosabb üzenete Egyesületünknek. Nemcsak a hozzánk fordulóknak jelent sokat a közösség ereje, hanem nekünk is. Apró lépésekben, de bővül csapatunk, hálásak vagyunk önkénteseinknek. Néhány héttel ezelőtti felhívásunkra egyszerre futott be több remek és ígéretes jelentkező, akikből reméljük, valóban igazi csapattag válik! Arra kértük őket, meséljék el, hogy miért gondolták megszólítva magukat, miért éppen a TraumaAmbulancia? Elsőként Viki írását olvashatjátok. 

Egy hideg őszi napon került a szemem elé a hirdetés, ahol a TraumaAmbulancia Egyesület önkéntest keresett. A rólam sokat tudó közösségi oldal azért nem vaktában dobta elém a felhívást: évek óta foglalkozom veszteségfeldolgozással, gyászcsoportvezetőként sok történetet hallottam, amelyekben közös pont a kezdeti dermedtség, a miértek keresése, a további élet élhetőségére vonatkozó kétely. Minden trauma közös vonásai. Amikor valami fájdalmasan érint minket, legyen az munkahelyi leépítés, szakítás, baleset, haláleset, megkérdőjeleződik bennünk a világ igazságosságába vetett hit – hiszen mi „nem ezt érdemeltük”. Áldozatnak érezzük magunkat vagy épp bűntudatunk van – a kettő együtt váltakozhat bennünk, vagy éppen kéz a kézben jár. Ennek tetejébe legtöbbünket elkapja a magányérzés egy fájdalmas helyzetben: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én” sóhajtjuk/kiáltjuk Bánk bánnal együtt, bele az éjszakába. Pedig nem vagyunk egyedül. De amikor nagyon lent vagyunk, nehéz a kis fájdalombuborékunból kilátni. A TraumaAmbulancia pont ebben segít, hogy egy érintett- közösség, sorstárscsoport erejével, élő példákkal megmutassa: van kiút, van tovább és van kire támaszkodni. Én is hiszek benne, hogy az azonos – és mégis különböző – tapasztalatok közösségi megosztása gyógyító erejű. Jó, ha találunk olyan embert vagy egy sorstárscsoportot, aki hasonló cipőben jár, mint mi. Ha nem is fogjuk megtalálni a miértre adható nagybetűs VÁLASZ-t (mivel nem is létezik), maga a tapasztalatcsere, az elfogadó közeg, az érzés, hogy „nem vagyok teljesen egyedül ebben, más is ezekkel a kérdésekkel-érzésekkel küzd”, önmagában segít. 

A TraumaAmbulancia a fentieket felismerve tette missziójává a balesetek érintettjeinek segítését-hiánypótló a vállalásuk, és örömmel segítem csapatukat a jövőben szóval, írással, ahogy épp lehet. 

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg

Szerző: Temesvári Orsolya

Eddigi életem egyik legfontosabb tanulsága, minden azon múlik, hogy egy bizonyos helyzetre hogyan reagálok. Mindig az aktuális reakcióm határozza meg, hogy egy élmény szép emlék vagy egy horrorisztikus kép formájában marad-e meg az emlékezetemben. Ennek ellenére a mai napig sokszor elfelejtem, hogy minden helyzetben van választásom. Na, és természetesen azt is, hogy amikor úgy érzem, valami zavar vagy korlátoz, ez nem rossz érzés oka, hanem „csak” kiváltó tényezője, azaz triggere.

Arról van szó, - rá kellett jönnöm - alapvetően nem azzal a dologgal van problémám, ami korlátoz vagy akadályoz, hanem azzal, amit ez bennem kivált, ami ennek a hátterében van. Ha ugyanis nem lennék rá érzékeny, nem váltana ki bennem semmilyen reakciót. Olyan ez, mintha valaki benyomott volna rajtam egy nyomógombot.

A feladat

Ezen a héten az volt a feladatom, hogy bármikor, amikor azon kaptam magam, hogy valami vagy valaki idegesít, tudatosítsam, hogy ez nem az irritációm oka (hiszen az belülről fakad), hanem csak egy kiváltó ok. Úgy értelmeztem a feladatot, hogy az (is) a cél, hogy minél több helyzetben képes legyek belátni, hogy az a helyzet, ami éppen zavar, mennyiben szól rólam is mit próbál üzenni nekem. A hosszútávú cél természetesen az, hogy minél kevesebb, minél kisebb érzékenységű nyomógomb legyen rajtam. 

A saját gombjaim

Úgy érzem, nem véletlen, hogy néhány héttel a kihívásom elkezdése előtt találkoztam a „Tükör törvényeivel”. Az elgondolás lényege, hogy minden ember tükröt tart nekünk, viselkedésükben, hozzánk való viszonyukban önmagunkat fedezhetjük fel. A tanítás szerint tehát bármi, ami másokban zavar, irritál vagy dühít minket, azzal valójában nekünk van problémánk, mi menekülünk ellene. Ez persze fordítva is így lehet, azaz, ha bárki bármit kritizál bennünk, azzal általában önmagáról beszél.

Olyan sokszor jutott eszembe ez a gondolat a hét folyamán, hogy megfogadtam, ebben a szellemben értékelem mások és önmagam viselkedését is. Nagyon érdekes tapasztalatokra tettem szert. Minden alkalommal, amikor bárki viselkedését idegesítőnek vagy zavarónak találtam, szemforgatás helyett megpróbáltam magamba nézni és kideríteni, mi a problémám. Sokszor már kínomban nevettem, hogy milyen kicsinyes dolgok derültek ki. Nézzünk néhány példát:

Irigység.

Egy kedves barátom panaszkodott nekem a napokban, hogy beteg lett és két hétig nem tud sportolni. Megsértődve, emelt hangon torkolltam le, mégis hogy gondolja, hogy erről éppen nekem panaszkodik. Nekem, akinek annyira sokat jelent a sportolás és most nemcsak a baleset következményeivel, a mozgáshiánnyal, hanem a bezártsággal is együtt kell élnem. Csoda, hogy nem csapta le a telefont… Gondolom mondanom sem kell, mi irritált ennyire a történetben. Talán magamnak még nehezebb volt bevallani, mint ide leírni ezt a gondolatot: borzasztóan hiányzik a sportolás és nagyon irigylem azokat, akiknek ez a lehetőség mindennap megadatik. 

Empátia.

Vagyis inkább annak hiánya. Nagyon nehezen kezelem, amikor valaki arra panaszkodik, hogy mennyire sok munkája van, mennyire utálja az életét vagy mennyire rossz a párkapcsolata, de nem tesz semmit (félreértés ne essék, tisztában vagyok az aktuális munkaerő-piaci nehézségekkel, illetve minden tiszteletem azé, aki változtatni próbál, csak nem megy annyira könnyen, mint gondolta). 

Ezekre a helyzetekre általában úgy reagálok, hogy millió forgatókönyvet gyártok a fejemben arról, a másiknak mit kellene tennie. Mekkora baromság ez, totális időpocsékolás. Ráadásul csak magamat idegesítem vele, illetve nagyon könnyen meg is bánthatom a másikat. Mi lenne, ha inkább arra figyelnék, hogyan tudnék segíteni? Talán még érdekesebb, miért irritál az, ha valaki a felelősség, az előrelépés helyett a nyávogást választja. Mások dilemmái, harcai és egyhelyben toporgása eszembe juttatja a saját felelősségemet. Az életemért, az érzéseimért, a fizikai állapotomért és még sorolhatnám. Ez határtalan félelemmel tölt el, amivel nem mindig könnyű szembenézni és sokkal könnyebb másokra haragudni, mint azt mondani: „Gyere, beszéljük meg, mi bánt, meséld el, én is elmesélem, hátha van valami ötletünk a másik problémájára. Bizonyára számos más érzés is kavargott bennem, miközben azon gondolkodtam, miért is zavar valaki más viselkedése, de talán a fenti kettő jelent meg leggyakrabban. Feltehetitek a kérdést, hogyan is érzem magam most. Érdekes, először szégyelltem magam, majd megkönnyebbültem. Most úgy érzem, sokkal könnyebb lesz tudatosítani magamban, hogy hol vannak a nyomógombok, mert tudom, mások viselkedése éppen arra szolgál, hogy ezeket megmutassa. Az pedig már csak rajtam múlik, hogy mihez kezdek velük. Merre tovább?

Jövő héten a nagytakarításé a főszerep. Olyan élményekkel, emlékekkel, érzésekkel fogok foglalkozni, amelyeket szeretnék elengedni magamból, az életemből. Úgy gondolom, időnként mindannyiunknak szüksége van arra, hogy megszabaduljunk azoktól a dolgoktól, amelyek már nem szolgálnak minket. Izgatottan várom a feladatot, egy hét múlva érkezem a tapasztalatokkal.Szép hetet kívánok nektek addig is!

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg