Szerző: Temesvári Orsolya

Az előző posztomban már olvashattatok arról, hogy vállaltam egy 11 hetes kihívást. A kihívásom célja az, hogy 11 különböző módszert kipróbáljak és eljussak oda, amit úgy hívunk, hogy belső szabadság.

Nagyon fontos, hogy ezeket a gyakorlatokat nem kampányszerűen szeretném végezni, hanem be szeretném őket építeni az életembe.  Félreértés ne essék, nem attól várom a csodát, hogy pár hétig foglalkozom ezzel a témával és megosztom veletek.  A cél valamiféle szemléletváltás, befelé fordulás. 

Szeretném, hogy olyan tartós eredményt érhessek el, amelyben a belső szabadság kiindulópont lesz. Mielőtt azonban belevágnék az egyes módszerek gyakorlásába, fontosnak tartom tisztázni, hogy mi is az a belső szabadság, amit szeretnék elérni   / megtalálni / megismerni. Nagyon sokan nagyon sokféle értelemben használták már ezt a kifejezést, ennek nagy részét talán nem is ismerem. Én Viktor Frankl Mégis mondj igent az életre c. művében találkoztam először ezzel a fogalommal. Hosszú ideig tartott megértenem (vagy inkább bevallanom magamnak), hogy a trauma elválaszthatatlan része, következménye a veszteség. Elveszíthetjük egészségünket, testi épségünket, mozgásképességünket, végtagunkat, szellemi képességeinket stb.  Valamit azonban soha nem veszíthetünk el: azt, hogy ehhez az új helyzethez, az adott körülményeinkhez, a veszteséghez hogyan viszonyulunk. A választás szabadsága tehát mindig, minden körülmények között velünk marad. Tulajdonképpen azt kell eldöntenünk minden egyes pillanatban, hogy a bennünket ért trauma áldozataivá válunk vagy az aktuális helyzetet kiindulópontként használva megyünk tovább.

Mit is jelent ez számomra?

Egyrészről azt, hogy világossá vált, hogy az önsajnálattal nem jutok sehova. Később azt is megértettem, hogy ha igazán szeretnék kezdeni valamit az életemmel, amit majdnem elveszítettem, akkor új szemléletmódra lesz szükségem. Értelmet kell találnom ennek a veszteségnek. Furcsán hangzik, tudom. Még én sem vagyok biztos benne, hogy ez mivel jár. De éppen ezért vágtam bele ebbe a kihívásba, hogy kiderítsem. Hogy megtaláljam a saját belső szabadságomat, ami nem más, mint hogy én magam döntöm el, hogy hogyan tekintek az életem további részére, annak milyen értelmet találok és mit adhatok ezzel másoknak. Ha maradunk a Frankl által megfogalmazott gondolatoknál, akkor azt mondhatom, hogy mindaz, ami bennem a traumám feldolgozása során lezajlik, amivé én ezáltal válok, saját döntéseim eredménye. Hiszen még ebben a helyzetben is eldönthetem, milyen ember szeretnék lenni.

Mit jelent ez a belső szabadság? Reményt a legnagyobb reménytelenségben. Erőt a kiszolgáltatottságban. Célokat egy életben, amiből látszólag minden elveszett.

Fogadd el a jelent!

Az első feladat a jelen elfogadásával kapcsolatos. Ugyanis anélkül, hogy elfogadnám a trauma okozta új helyzetet, nem fogok tudni továbblépni. A gyakorlat részleteiről majd a következő bejegyzésben írok részletesen, de annyit elöljáróban szeretnék elmesélni, hogy én nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy az elfogadás a feladással egyenlő. Fel sem merült bennem, hogy éppen a jelen helyzet elfogadásával alakíthatom poszttraumás állapotomat ugródeszkává.

Ennek az új megértésnek a birtokában vágok neki az első feladatnak, már alig várom! Egy hét múlva jövök a részletekkel. Ha van kedvetek, addig osszátok meg, hogy számotokra mit jelent a belső szabadság. Kíváncsian várjuk a véleményeteket.

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/