A balesetek súlyossága nem evidens, sem annak aki elszenvedi, sem annak aki kívülről a „pálya széléről” szemlélődik. Természetesen a különbségek nagy skálán mozognak, ennek az okai számos tényezőt foglalnak magukba. Nem mindegy, hogy az ujjadat vágtad el a konyhában (bár az is lehet súlyos) vagy autóbaleseted volt és mentő vitt a kórházba. Én ebben az esetben elsősorban a nem halálos kimenetelű baleseteket szeretném kicsit közelebbről megvizsgálni.

Kiemelném még a „véletlen” szót is a meghatározásból mert tapasztalatból mondom fontos szerepe lesz a későbbiek során. Persze a baleset eleve magába foglalja a véletlenséget de én úgy látom ez nem mindig egyértelmű a kívül állók számára. Keresgéltem ebben a témában, vajon mit tegyen az ember lánya (fia) abban a szerencsétlen helyzetben, ha balesetet szenved el egy másik embertársa által. Még itt is tehetünk, és kell is tennünk különbséget, miszerint lehet ez az illető ismerősünk vagy ismeretlen. Sajnos nem sok információhoz jutottam. Vajon miért? Tényleg csak a testünk fontos. Begyógyul a seb összeforr a csont és ennyi. Nyomás tovább tedd a dolgod. Ja, hogy nem tudsz aludni éjszaka? Teljesen váratlan pillanatokban filmszerűen berobbannak a fejedbe a történés emlékei. Tudsz erről beszélni valakivel? Ki érti meg amit átélsz? Van melletted valaki aki kellő empátiával képes kezelni a helyzetet. Van erre affinitása, ideje, energiája? Én nagyon szerencsés vagyok. Ez az egyik oka, hogy belekezdek az írásba. Egy éve volt egy balesetem. Biztos így kell ezt mondani mert hát ugye, a kórházi papírokon is ez szerepel. Ülök és átélem újra, figyelek milyen gondolatok érzések támadnak bennem. Ezt egy ideje meg tudom tenni anélkül, hogy fájna a lelkemnek az a pillanat ami megtörtént. És hogy miért vagyok szerencsés? Nagyon sok minden miatt, mert a férjem azonnal cselekedni tudott, ezzel sokat mentve a helyzeten, mert a mentő percek alatt ott volt, mert a kórház olyan volt amit az ember elképzel, (jó persze a párna nem volt tökéletes…) hogy lennie kéne benne az összes orvossal és ápolóval, mert a családom és barátaim azonnal mellettem termettek, mert még a szobatársak is arra jók hogy segítsék a másik épülését. Ez teljesen egyértelmű mindenki számára. Persze a 4 nap intenzív osztály az betesz. Komolyan mondom. Mert ott egyedül vagy, elszigetelve. Egy órára beengedik hozzád azt aki neked a legfontosabb, és remélhetőleg viszont. Persze tetőtől talpig műtősruciban. Intimitás nuku. Puszi sincs. Persze megérti ezt mindenki, mert ez is érted van, a gyógyulásodért. De attól még marha nehéz és ami nagyon fontos, hogy ez bizony nem csak neked nagyon nehéz hanem a szeretteidnek is. Na mármost oda akarok kilyukadni, hogy mindennek ellenére nehéz 1 év van mögöttem. Ami lássuk be relatív. Mert mi az hogy nehéz. Kinek mi nehéz?

Lehet nem is jó szó a nehéz.