Lehetek boldog a traumám után?

TraumaAmbulancia

Krausz Csilla gondolatai a közelgő Traumatudatosak esemény kapcsán

2022. szeptember 12. - Katnnis

traumatudatosak_blog_01.png

Mindig felemelő érzés amikor egy ötlet megvalósul.

Van is egy ilyen, az utóbbi időben például a TikTok-on (nem tagadom, fent vagyok, igen) népszerű tartalomtípus, ami gyors vágásokkal bemutatja “Hogyan lett ebből, ez…?”, mint például egy éjjeli szekrény felújítása, egy eredetileg lomtalanitásból elhozott darabból.

“Hogyan lett ebből, ez……?”

Hogyan lett egy véletlen háztartási balesetből egy civil szervezet? Hogyan lépkedtem, miket tettem, kikkel találkoztam, kikkel beszélgettem….? Hány, de hány találkozó, alkalom és képzés! Mennyi öröm és mennyi (szerencsére nem komoly) bánat, és nehézség az úton.
Amikor baleset történik veled, és múlnak a hetek, és szerencsére meggyógyulsz. Ám tudod, hogy valami mégis megváltozott. Velem ez történt. Tudtam hogy valami más. Nem volt egy ilyen meghatárózó pillanat, egyszerűen csak megérkezett a világomba, hogy itt bizony mostmár valami nagyon is más lesz. Mindenkinek meséltem, mit érzek, mit gondolok, kell ezzel valamit kezdenem, nem tudom mit, de kell. 

Nálam a “Hogyan lett ebből, ez….?” mindig egy gondolattal kezdődik,

Egy jaj, “Ezt meg akarom csinálni!”-val. Nagy álmok ezek, olyankor szinte nem is aktuálisak. Ha valaki látná, mi minden elképzelés, gondolat van a fejemben, lenne itt meglepődés bőven. És van ez a gondolat, ami 3 éve kísér. Minden nap dédelgettem, elképzeltem milyen lesz ha megvalósul. Most felkapod a fejed, 3 év?

És mi történt addig? 

Kérdezem, hány olyan dolog van amit elgondolunk és soha nem valósul meg?

Most minden összeállt, ott volt mindenki, akinek ott kellett lennie. Olyanok is akiket 3 éve mégcsak nem is ismertem.

De persze voltak már az egyesületnek olyan alkalmai amelyek emlékezetesek. Mi az hogy! Ám szerencsére végig olyan társakat adott mellém az élet ehhez az utazáshoz, amiért soha nem lehetek majd elég hálás! Apropó HÁLA! Minden lépés az úton hálával van kikövezve. Az elmúlt években nagyon sok mindenki adta az életének egy részét azért, hogy a “Hogyan lett ebből, ez…?” megvalósuljon!

traumatudatosak_blog_02.png

4 interjú, 4 ember, 4 történet…. Emberiek, mindennapiak. Hol vannak a mindennapi történeteink? Érzem és mások elmondásából tudom, nem ez a könnyebb út. “Hétköznapi emberek”, ez tulajdonképpen mit is jelent?
Ezek vagyunk mi. Mi mindanniyan vagyunk ők. 

Nem születünk traumatudatosnak. A körülöttünk lévő világ egyre többször mutatja meg nekünk, feladatunk van a lelki sebeinkkel. Legyenek ezek generációkon átívelő, akár számunkra ismeretlen terheink, vagy az életünk során szerzett sebeink. Rajtunk áll mit kezdünk velük. Hiszek az egymás felé fordulás, a sorstársközösségek megtartó erejében. Megannyi példát láthattunk erre az elmúlt pár év nehézségei kapcsán. Az elmúlt évek arra is megtanítottak minket, hogy meglássuk, nem vagyunk egyedül a nehézségeinkkel. Ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni.  A trauma amennyire el tud szigetleni, annyira össze is tud kötni. Erre is számos példával szolgált az elmúlt 2-3 év. Felelősségünk van abban, egyén szinten is, mit kezdünk ezekkel a tapasztalatokkal. 

Már kisiskolás koromban rengetegszer sulykolta belénk a tanító néni: Egységben az erő. 

Ebben hiszek.

Szakemberek könyveket írnak, esettanulmányokat olvashatunk, együttérezhetünk és ez mind jó és hasznos, de sokszor itt meg is áll a dolog. A TraumaAmbulancia egyesülettel arra vállalkozunk, hogy azok az embertársaink akik már érzékelik, van itt tenni való, de a kiolvasott könyv, vagy a megnézett interjú mulandó élményt ad, arra hívunk csatlakozz, kapcsolódj!

Hallgass vagy beszélgess, netán oszd meg veled mi van.

Október 4-e pont egy ilyen csodás alkalomnak ígérkezik.

Várlak szeretettel a Traumatudatosak – Premier előtti vetítésén!

Van itt valami, amivel nekem dolgom van.....

Kárpáti Évi egyesületünk támogatójának írása

Traumatudatossá válni sokunk számára egy hosszú és kanyargós ösvény. Ám szerencsére vannak szavak, személyek és pillanatok, melyeknek köszönhetően mégis felgyorsulhat vagy éppen új lendületet vehet a lelki gyógyulás folyamata. Ráadásul különösen örömteli  számunkra, ha ehhez éppen Traumaambulancia Estjeink is hozzájárulnak.

Olvassátok el júniusi alkalmunk egyik résztvevőjének személyes történetét és élménybeszámolóját, hogy miként hatottak rá az ott hallottak!

Amikor betegségem (sclerosis multiplex) 2018 őszén annyira rosszabbodott, hogy már nem tudtam – és azóta sem tudom – magam ellátni, és szinte mindenben segítségre szorulok, megállt a világ számomra. Mintha egy alagútban lennék, aminek nem látom a kijáratát.  Nem láttam a jövőt.  Elképzelhetetlen volt, hogy ezentúl tényleg mindig pelenkát kell hordanom – és ez csak az egyik aspektusa a nehézségeknek, amiket ez a helyzet magával hozott. Nem maradhatok hosszabban egyedül a lakásban, hiszen előbb-utóbb biztosan segítségre lesz szükségem .

dsc04141.jpg

Fotó: Barnóczki Zsuzsa
A képen Évi, és férje Attila 

Nagyon megváltozott az életünk, mások lettek a prioritások. Eddig is jöttek ugyan segítők a Támogató Szolgálattól, de azért, hogy segítsenek a gyerekek körüli teendőkben, ami kerekesszékben ülve egyedül nehezen ment. Immár nem gyerekjátékok hevernek mindenütt szanaszét, hanem  a lakásunk tele van gyógyászati és rehabilitációs eszközökkel. Hetente 3× jön hozzám gyógytornász és 1× masszőr; már nem  főzünk és ruhákat pakolunk Klárival, mint oly sok éven át tettük. Nem háztartást vezetünk, hanem engem ápolunk.

Mindezek a változások nem egyik napról a másikra történtek, de majdnem. Három momentumot szeretnék kiemelni ebből az időszakból: az egyik, amikor egy ismerősöm úgy fogalmazott: milyen méltatlan helyzetbe kerültem. A másik, amikor egy volt évfolyamtársam a hogylétem felől érdeklődött, és én azt feleltem: tulajdonképpen szégyellem, ahogyan élnem kell. Ez a két szó: méltatlan és szégyellem, sokáig visszhangzott bennem. A szégyellem belőlem bukott ki őszintén, bár tévesen (ma már tudom), a méltatlan az ismerős szerencsétlen (és szintén téves) megfogalmazása volt. A harmadik momentum, amit megemlítenék és amit szintén megsirattam, amikor az elektromos betegemelőt (amit mi Bogár(ká)nak hívunk) beszereztük, és felfogtam: ahhoz, hogy a szobawc-re átkerüljek, egy ilyen hatalmas, a fél (na jó, negyed) hálószobánkat elfoglaló szerkezetre van szükség. Eddig férjem emelgetett, de muszáj kímélnünk a hátát.

2022 június 14-én voltunk TraumaAmbulancia Esten, ami után valami igazán megváltozott bennem. Mintha felhúzták volna a redőnyt, kisütött a nap, és friss levegő jutott a tüdőmbe. 

Az élet így, nehézségekkel megpakolva is megy tovább.  

289406541_1733340977064646_4949305196995574222_n.jpg

Fotó: Barnóczki Zsuzsi
Istók Nikoletta és Hitkó Andrea (Mindsetup)
dr. Temesvári Orsolya (TraumaAmbulancia)

Nekem sokáig eszembe sem jutott, hogy érintett lehetek: én is traumát éltem át. Felszabadító volt, amikor mégis ki tudtam mondani, és meg tudtam fogalmazni. Felismertem, hogy „van itt valami” (Krausz Csilla, TraumaAmbulancia). Valami, amivel nekem dolgom van. Elindultam egy úton, melyen ugyan lassan halad az ember, és a lépések  megtételéhez bátorságra és őszinteségre van szükség. De az a tapasztalatom, hogy csak elindulni nehéz, az első lépések megtétele a legnehezebb. Megértettem, hogy most már a traumámmal együtt kell járnom az utamat, nem hagyhatom az út szélén,  mint egy súlyos és kényelmetlen csomagot. A traumám már az identitásom része lett. Nem vagyok egyedül, más is van hasonlóan nehéz - sőt, nehezebb – helyzetben, de az kétségtelen, hogy ahogyan én megélem, ahogyan én viszonyulok a traumámhoz, az csak az enyém. Felfoghatom úgy is, hogy a traumám az én különleges kincsem, fejlődésem megkerülhetetlen kulcsa és záloga.

 

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg

A testtudatosság ajándékai

40. Jubileumi TraumaAmbulancia Est

A TraumaAmbulncia Estek célja minden alkalommal, hogy az ide érkezők haza tudjanak vinni valamit az elhangzottakból. A 40. Esten a Mindsetup alapítóival, Hitkó Andreával és Istók Nikolettával, testünk jelzéseivel foglalkoztunk, azzal, hogyan tudjuk tudatosítani őket és jobban érezni saját magunkat a bőrünkben. Nagy örömünkre egyesületünk önkéntese Ágnes papírra is vetette a gondolatait és sok szeretettel osztotta meg velünk. Mi pedig veled olvasóval.

290301523_922567571790660_8003988168715999970_n.jpg

Fotó: Kovács Dóra (Ágnes és Csilla)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy jubileum. TraumaAmbulancia jubileumi 40. est. 

Jubileum…. Már a szó is fennkölt. 

A TESTUDATOSSÁG AJÁNDÉKAI -állt nagy betűkkel az esemény beharangozóján. Egyből vissza tudom csatolni, hogy számomra, már ez a mondat hívogató volt. Egyből ezer felé futottak a gondolataim, vad lovak módjára. Vártam az estet. Eljött.

Szép számmal jöttek az érdeklődők. Sütött a nap. Az emberek kedvesek és érdeklődőek voltak. 

„A jelek, akkor is megvannak, ha nem vesszük őket észre.”

 Hangzott el a mondat

De hogyan tekintünk a testünkre? 

Általában azt fogalmazzuk meg  saját testünk felé, hogy szolgál minket. Elvárjuk tőle, hogy működjön, jól működjön.  Ezen kívül létezik egy társadalmi hozzáállás is, méghozzá, hogy nincs idő a fájdalomra. Elfogadott az, hogy rohanunk. Egy esetleges visszatérő fájdalom esetén sem vizsgáljuk meg, hogy az mitől lehet. Sokszor nem vagyunk hálásak a testünknek. A program második felében, a hála gondolatköréhez egy, a  résztvevőket is bevonó gyakorlatot végeztünk, melynek célja az volt,  hogy megfogalmazzuk magunknak mi, miért vagyunk hálásak a testünknek. Megható és szép tapasztalásokat osztottunk meg egymással. A beszélgetés során érintettünk technikai szinteket, mint  például a meditáció. Ez lehet egy olyan állapot, ahol tudok kapcsolódni magammal. Megélni egy olyan békét, amit ki tudok terjeszteni a hétköznapokra. Vagy például reggel, amikor felkelek, megköszönni, hogy mennyi minden van körülöttem, amiért hálás lehetek. Van, akinek ilyen technikai módszer pl.: a jóga vagy bármely sport. Nagyon fontos a rutin, ami a nap része lehet. Bíztatás, energizálás, rituálé a testnek és a léleknek.

Minden egyes nap, csak arra a napra köteleződjünk el. 

Hogyan tudjuk,,fülön csípni” magunkat?! 

Talán, ha megállunk egy pillanatra. Ha kiszállunk egy kicsit a mókuskerékből. Hiszen a tudatosság felé vezető út is a MEGÁLLNI!

Az élet előbb, vagy utóbb megállít bennünket. Mit cipelünk magunkkal? Hogyan élünk? Hogyan vagyunk?

Talán nehezünkre is eshet a pihenés. Van, akinek ezt tanulnia kell. Ebben is van egyfajta társadalmi elvárás. ,,Nem lehetünk fáradtak. Nincs rá idő.”

Ha már, TraumaAmbulancia, trauma, trauma-tudatosság, akkor beszélhetünk arról, hogy gondolhatunk úgy a traumáinkra is, mintha egyszer csak sötét lenne körülöttünk. Talán azt sem tudjuk, hogy mikor kezdett el sötétedni….

Hogyha már egyszer lekerültél a saját gödröd aljára, akkor ne kerülj oda vissza! A trauma nagyon egyedi, és az erre való reagálás is. A rossz élmény elkísérhet minket és beszűkíthet. Ez lehet akár egy harminc éve átélt esemény is. Erre utalható jelek lehetnek pl.: újra és újra ugyanaz a forgatókönyv, nyolc órát alszom, mégsem pihenem ki soha magam, ingerlékenység, fásultság. 

Folyamatosan benne vagyok egy készenléti állapotban. 

A gödör aljára eljutni és onnan visszajönni is egy folyamat. A világ mindeközben sürget, hogy jöjjek vissza a felszínre. Ilyenkor lépnek életbe általában, az instant megoldások, hogy AZONNAL jobban legyek. Aztán pedig jön a csalódás. Az agyunk, a megszokások alapján határozza meg az identitásunkat. S ezek az instant, azonnali megoldások, olyanok, mintha az identitásunkat akarnánk megszabdalni.Kérdés az is, hogy mennyire ismerem magam? Mennyire vagyok tisztában vele, hogy mit szeretnék? Ha azt az életet élem, ami az enyém, akkor a testem jól fog működni. De mit üzennek nekem a fizikai jelzések? Testtájak például ha jeleznek……

Gyomor: Mit nem vesz be a gyomrom? 

Láb: Nem jó az irány, amerre megyek. 

Torok: Ki nem mondott dolgok. 

Hát: Mit cipelek?

289406541_1733340977064646_4949305196995574222_n.jpg

Fotó: Kovács Dóra  (Nikoletta, Andrea és Orsi)

ÚJRAKAPCSOLÓDÁS

Úgy viszonyuljak a saját testemhez, mint ahogy a számomra legkedvesebb emberhez. Amit megteszek másokért, azt tegyem meg magamért is. S ez az újrakapcsolódás vissza fog hatni az életünkre, közérzetünkre. Az Est második felében vezetett gyakorlatok voltak, amik segítenek. Segíthetnek jobban kapcsolódni magunkhoz. Érdekes volt. Számomra erős tapasztalás. Csendben lenni magamban, magammal.

Ezt a fent leírt sok szépet, jót és hasznosat, mind ezen az alkalmon hallottam és tanultam. Illetve nagyon szeretném rutinná tenni. Szeretném hallani, érteni a testem üzeneteit. Hálásnak lenni érte. Nekem, őszintén ez tanuló, leginkább demo üzemmódban van még. De vannak személyes élményeim, tapasztalásaim és erős történeteim a saját testemmel. 

Vágyom rá, hogy én magam legyek a saját testem értelmező kéziszótára. Hálás vagyok a testemnek! 

 

Torma Ágnes Anna

TraumaAmbulancia önkéntes

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg

Forbes Legyél Jobb! Nap

Csapatunk élménybeszámolói a Forbes Legyél Jobb! napról

Már jó pár nap eltelt a Forbes legutóbbi rendezvénye óta, a számos rendkívüli előadónak köszönhetően mégis sokakban és sokunkban hagyott máig kitartó, mély és egyben felemelő élményt az esemény. Persze a Legyél Jobb! Nap nemcsak emiatt mérföldkő a TraumaAmbulancia életében. 

forbes_end.jpg

Még hetekkel a rendezvény előtt az a megtisztelő felkérés ért bennünket, hogy dr. Temesvári Orsi elnökségi tagunk és önkéntesünk egy tíz perces előadással zárhatja majd a napot. Az ezt követő időszakban a lázas felkészülésnek köszönhetően csapatunk mindennapjait az izgalom, izgatottság és feszültség járta át. Tudtuk, hogy a színpadon Orsi bár egy emberként, de az egész csapat helyett és nevében szeretne valódi, a nap folyamán még nem hallott, hasznos tudást átadni a traumatudatosságról, úgy ahogyan arról mi együtt gondolkodunk.

Ugyan utólag már nem tudjuk visszaadni, azt a helyszínen, zsigeri szinten érezhető, felemelő hatást, amit az előadás kiváltott a jelenlévőkből, de a fényképek és egyesületünk tagjainak rövid beszámolója reméljük mégis csak segít valamennyire átélni a Forbes Legyél Jobb! Napjának számunkra egyértelmű csúcspontját.

Krausz Csilla, egyesületünk alapító elnökének beszámolója:

"Vannak mérföldkövei az egyesületnek, és tudtam ez a nap ismét egy ilyen alkalom lesz.

Én aki végigkísérhettem a szöveg létrejöttét és alakulását végig biztos voltam benne, olyan dolog fog történni ami egyén szinten és csapat szinten is új minőséget hoz az életünkbe. Orsi ahogy elkezdett beszélni, mondatról mondatra szippantotta be a közönséget, biztos vagyok benne, hogy nem sokan számítottak egy ilyen zárásra ezen a rendezvényen. Sikerült a szervezőknek az egésznapi értékes útravaló gondolatokat megkoronázni Orsi színpadra szólításával. Hogyan is lehet szavakba önteni, azt a pár percet, ami alatt olyat élünk meg amit van hogy napok, hetek alatt sem, érzelmileg.

Vártam, majd izgultam, majd szorítottam, majd figyeltem és a pillanat amikor felmentünk Orsihoz és együtt tapsolhattunk a közönséggel, az bizony felejthetetlen emlék számomra, és remélem az ott jelenlévők számára is."

Torma Ágnes, önkéntesünk beszámolója:

"Családi elköteleződés miatt nem tudtam részt venni a Forbes Legyél Jobb! Napján. A kora esti órákban, a családommal Sárvárról hazafelé tartva, hallgattuk végig együtt Orsi színpadi beszédét az autóban. Csend volt, végig. Nem volt egy ,,Anya mi ez?”, ,,Anya miért nem a zene szól?”. A 6 éves lányom is tudta, valami ösztönös, elemi szinten, hogy ez egy fontos momentum. Csak ennyit mondott utána,, Anya ez szép volt.

S tényleg az volt: SZÉP

Sz, mint szuperlatívusz. 

É, mint érzékenyítő. 

És P, mint pazar. 

És valljuk be, hihetetlenül menő a Forbes színpadán lenni még Osi mögött kivetítve is. Hála és köszönet!"

Királyfalvi Dóri, alapítónk és önkéntesünk beszámolója:

"Az élményt nem is igazán tudom szavakba önteni, Orsi beszéde olyan energiákat mozgatott meg, hogy még másnap is a hatása alatt voltam (pedig nem először hallottam ilyen témában előadni). Hasonlatként az jutott eszembe, amikor versenysportoltam és a verseny 3 percében teljesen más világba kerültem. Tulajdonképpen itt is, utána nem is emlékeztem mi történt abban a pár percben, csak vitt az érzés, és a lendület.  Másnap eszméltem rá, amikor újra megnéztem videón Orsit, hogy igazából, most hallottam először a beszédét, mert ott hiába figyeltem a szavak nem tudtak versenyezni az érzésekkel."

Hernádi Judit, önkéntes pszichológusunk beszámolója:

"Ahogy közeledett a délután, a nagy nevek előadásait hallgatva az izgalom egyre inkább úrrá lett rajtam, főként mikor elkezdtünk gyülekezni Orsi körül. Amikor később végre megláttam Orsit a színpadon, meghallottam az első gondolatait, akkor nálam azonnal eltört a mécses. Szép volt, hiteles. Rövid, de lényegre törő. Egyszerű, de csontig hatoló. A megfogalmazott üzenet mindenkinek átjött a nézőtéren, ezt abból is láttam, mikor körbepillantva összeakadt a tekintetem a többi párás szemű résztvevővel. Köszönöm az élményt, és a megtiszteltetést, hogy ennek a remek csapatnak a tagjaival, tagjaként állhattam a színpadon Orsi szenzációs előadásának záróakkordjaként.

Mindannyiunknak vannak traumái, melyek egyéntől függő mértékben és intenzitásban köszönnek vissza a hétköznapokban, néha a legváratlanabb helyzetekben, és a legérthetetlenebb módon. Nagyon fontos, hogy ezekkel az élményekkel foglalkozzunk, ne elnyomni akarjuk őket, hanem megszelidíteni, és helyet találni nekik életünk kirakósának asztalán. Számomra ezt jelenti a Trauma Ambulancia Egyesület egyik fő üzenete, a traumatudatosság."

Lukoviczki Réka, önkéntesünk beszámolója:

"A világnak szüksége van azokra az emberekre, mint Orsi. Végigmenni egy traumatikus felépülésen és ezt bátran kiállva elmesélni a közönségnek: na ehhez bátorság és elhivatottság kell! Őszinte sebezhetőségével olyan dolgokról beszélt, amiről nagyon nehezen nyílnak meg az emberek. A trauma nem divatos szó, a jelenség pedig fájdalmas, sokszor szégyenteli, olyan dolog, amit még a legközelebbi családtagokkal is csak óvatosan osztunk meg. De hiszek abban, hogy minél több ilyen előadást hallunk, minél többet beszélünk a témáról, annál egészségesebb és emberközpontúbb társadalomban fogunk élni, ahol az emberek jobban megértik egymás élethelyzetét és motivációját, hogy mit és miért csinálnak. Még több Orsit!"

Zárásként pedig álljon itt néhány gondolat a másik oldalról, attól az embertől, aki abban pár percben képes volt rendkívüli hatást gyakorolni a helyszínen lévő több száz emberre.

Temesvári Orsi, elnökség tagunk és önkéntesünk megélései:

"Minden alkalommal, amikor nyilvánosan megszólalok valahol, izgulok, vajon hiteles lesz-e, amit mondok, tudok-e értéket közvetíteni és fenn tudom-e tartani a hallgatóság figyelmét. Ez az izgalom a színpadra lépés előtti pillanatokban gyomorgörcs, remegés és döbbenetes sebességű szívverés formájában mutatja meg magát, de abban a pillanatban, ahogy beszélni kezdek, elmúlik. Ez most is így történt, ahogyan meghallottam a saját hangomat és végignéztem a közönségen, megnyugodtam, nem volt semmi más, csak az érzés, hogy mesélek.

A Forbes eseményén megszólalni több volt, mint megtiszteltetés. Neves szakemberek, ismert és elismert meghívottak után léphettem színpadra, ami egyrészt egy fontos visszajelzés volt nekem, hogy igenis lehet helyem köztük, ugyanakkor el is bizonytalanított. Sokáig azt kérdeztem magamtól, mi újat, mi különlegeset mondhatnék még, ami előttem nem hangzott el, amit a nap folyamán felszólaló vendégek nem tudnak. Ahogyan készültem az előadásra és formálódott mindaz, amit szerettem volna elmondani, egyre eltávolodtam ettől az önmarcangoló bizonytalanságtól és közelebb kerültem mindahhoz, ami az egész lényegét adta: önmagamhoz. Ezzel a bizonyossággal valódi élmény volt kilépni a színpadra. 

Annál csodálatosabb visszajelzés pedig nem is kell, mint amikor néhány mondat után észrevettem, néhányan jegyzetelnek, az előadás vége felé pedig a könnyeiket törölgetik, végül hosszú másodpercekig semmi mást nem hallottam, csak tapsot és gratulációkat. Azt hiszem, nem is lehetnék hálásabb ezért az emlékezetes lehetőségért."

Rövid hangulat videó az eseményről, forrás Forbes: 

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg

Milyen fontos szerepe lehet a kreatívitásnak a traumafeldolgozásban?

Káró Regina önkéntesünk írása

Hosszú idő után végre újból megrendezésre került a TraumaAmbulancia est, amin az online tér helyett, nagy sokára személyesen lehetett részt venni. A téma pedig ezúttal is egy fontos, sokat emlegetett eszköz volt. Lehet a kreativitásból erőt meríteni? Temesvári Orsi beszélgetett Gurubi Ágnessel, a Szív utca írójával. Mindketten komoly baleset túlélői és sorstársként kíváncsi voltam, hogy vajon nekik  hogyan segített a kreatív energia. 

278091546_1679374585794619_3613358270015598935_n.jpg

Egy nagyon jó hangulatú és közvetlen beszélgetés vette kezdetét. A beszélgetés elején rögtön ki is derült, hogy mindketten főleg írásban kezdték el feldolgozni a traumatikus élményüket. Ezután ismerték fel, hogy az írásnak terápiás hatása van, nem véletlenül hívják sokan gyógyító írásnak. Felszabadító tud lenni a saját szavaiddal megfogalmazni a téged ért traumát. Én is azt tapasztaltam, hogy jó így a magadévá tenni a történetedet.

Ágnes sokáig kereste, mit is csinálna szívesen és kiemelte, hogy semmit sem akart hogy ugyanolyan legyen, mint volt. Orsi a tanulságot akarja közvetíteni, illetve mások segítése a célja. Már sokat olvastam a cikkeit és mindig sikerül neki megfogalmazni a tanulságot. Mint tudjuk, neki van podcast-ja is (Gerincvelő Naplók a címe), amiben csupa hasznos témát boncolgat. Ez is azt jelenti, hogy a kreatív energia más módon is tud szólni hozzád. Zeneszerzők, énekesek például sokszor dalban dolgozzák fel nehéz érzéseiket. Bár énekesek esetében, ott is a dalszövegíráson van a hangsúly, de a kifejezésmód mégis más. A festők pedig festenek az érzéseikről. Egyébként nem kell ehhez festőnek lenni, elég egy rajz is. Hangsúlyozom nem a profizmus lényeg, hanem az önkifejezés. Gyakran már a színhasználat is beszédes tud lenni. 

Megnyugodva hallottam, hogy a traumafeldolgozás Orsi szerint sem egy lineáris folyamat, szóval amikor nehéz, akkor is csinálni, folytatni kell. Ehhez szerintem mindannyian tudunk kapcsolódni (én biztosan), hiszen mindenkinek van olyan napja, amikor csak bevackolna egy puha takaróval. Ilyenkor például, tud segíteni a naplóírás vagy a szabad írás. Miután az ember kiír magából mindent, megkönnyebbülhet. 

Mint említettem, Ágnes valami teljesen mást akart csinálni, mint előtte. Egy trauma akkora törés tud lenni, hogy azután semmi nem lehet és nem is lesz a régi. Azt hiszem, egy ilyen tapasztalat után vágányt válthat a lelkünk. A regényírásról viccesen azt mondta, hogy nem vették fel a Libl-be dolgozni, úgyhogy elkezdett írni. Igazán fesztelenné tette a hangulatot az, hogy még mókás fordulatokkal is tarkította a történetét. Kiderült még az is, hogy Ágnes felolvasta a regényt Orsinak zoomon, mert nem volt biztos hogy megjelenik e-book formában ahogy Orsi is el tudná olvasni. Ez az empátia, ami jelen van ebben a társaságban, az példaértékű.  Végül felmerült, hogy Ágnes tervez-e még könyvet írni, és igen itt jegyezném meg, hogy készül a második Gurubi Ágnes kötet ami szintén egy kisregény lesz, de elmondása szerint "ez nem olyan, mint a szülés. Egyszer ment, akkor máskor is ugyanúgy és azonnal fog" és abban is egyetértettek a beszélgetőtársak, hogy kreatívnak lenni néha nehéz. Egy dologban biztosak, hogy minden írás, olvasás, kreatív folyamat gyógyító jellegű, legyen az fikciós vagy valóság alapú írás. 

278171695_1679374515794626_6163977432360877427_n.jpg

Rendkívül gondolatébresztő és motiváló tud lenni, mikor az est végén kapunk feladatot is. Most a lányok arra voltak kíváncsiak, hogy mi az ami minden nap lelkesíteni tud? Írásban válaszoltunk rá és Ágnes bátorításul felolvasta a saját válaszát. Ebből kiderült, hogy lehetnek ezek egészen apró dolgok, például árnyékok, egy mosoly, a háziállatok. De lehet egy elismerés vagy csak a tudat, hogy ez egy új nap amiből ki lehet hozni a maximumot. Ebből is az látszik, hogy nem kell hatalmas dolgot várni, amitől majd motiváltabbak, lelkesebbek leszünk. Apróságokban kell megtalálni azt a kis pluszt, amitől könnyebb lesz az előre. Néha csak elindulni nehéz, de bizony előfordul, hogy erőltetni kell azt az elindulást az önsajnálat helyett.
Egyébként erről eszembe jutott mikor az egyik esten a hála napló írásáról volt szó, ugyanis annak is hasonló a lényege, észrevenni a jót, ami történik velük.

278066675_1679374825794595_6984116114119166349_n.jpg

Ezért is szeretem a TraumaAmbulancia esteket, mert mindig elhangzik néhány olyan gondolat, módszer, amiből tudsz tanulni vagy amihez tudsz kapcsolódni. Ennek az estnek a tanulsága számomra az, hogy a kreativitás - jelenjen meg egy dal, egy előadás, egy rajz, vagy egy szöveg formájában - teret ad az érzelem és a trauma feldolgozásának. Amikor meg tudjuk nevezni, tudjuk ábrázolni félelmeinket, érzelmeinket olyankor könnyebben fel tudjuk dolgozni őket. Úgyhogy mindenki: kreativitásra fel!

Fotós:

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

 

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

 

Stressz kisokos avagy mit tehetek magamért

Hernádi Judit önkéntes pszichológus írása

„Olyan stresszes vagyok.” „ Teljesen bestresszeztem ettől a helyzettől.” Magunk is sokat használjuk és a környezetünkből is gyakran hallhatjuk ezeket a mondatokat, melyeket különösen akkor használunk, mikor valamilyen diszkomfort érzet kerít minket hatalmába, aminek nem feltétlenül vagyunk tudatában a kiváltó okával. De valójában mit is értünk a stressz kifejezés alatt?

Stressznek nevezzük szervezetünknek azt a nem specifikus válaszát, melyet bármilyen, a külső környezetből érkező igénybevételre, vagy megterhelésre ad reakcióként. Selye Jánosnak – a téma világhírű magyar kutatójának – értelmezésében a stressz azon testi és lelki változások összessége, melyek a stresszorok hatására jönnek létre az ember szervezetében. Voltaképpen minden olyan alkalommal a pszichológiai stressz állapotába kerülhetünk, amikor úgy ítéljük meg, hogy az adott helyzet kezeléséhez, vagy a minket érő inger elviseléséhez nem áll rendelkezésünkre elegendő erőforrás. A stressz lényegében egyfajta alkalmazkodásra kényszerít minket, amely annál nagyobb mértékű, minél nagyobbnak érzékeljük a stressz intenzitását.

A szakirodalom stresszornak nevezi azokat a külső erőket, ingereket, melyek szervezetünkre gyakorolt hatása kellemetlen testi változásokban vagy lelki reakciókban nyilvánul meg. A  stresszorként kategorizált események közös jellemzői, hogy:

 

  • befolyásolhatatlanok, tehát zavarólag hatnak és bizonytalanság érzetet kelthetnek az egyénben;
  • nem lehet őket bejósolni, így nem lehet rájuk felkészülni;
  • az emberi képesség határait érintik, és mivel magában hordozzák a kudarc lehetőségét negatívan hatnak az énképre.

 stress_kep_3.jpg

Mivel mindannyian mások vagyunk, különbözünk személyiségünkben, vérmérsékletünkben, viselkedésünkben, ennek eredményeként különbözően élünk meg teljesen hasonló élethelyzeteket. Saját szubjektív kiértékelésünktől függően döntjük el tehát, hogy mit tartunk veszélyesnek vagy stresszkeltőnek, és mi az, amit nem. Amikor észlelünk egy eseményt, vagy egy minket érő ingert, először kognitív módon próbáljuk értelmezni annak ránk gyakorolt hatását. A kognitív kiértékelés folyamata során:

  • először észleljük a körülöttünk zajló eseményt, 
  • utána összevetjük az addigi életünk során korábban már megtapasztalt történésekkel, 
  • végül mindezek tükrében hozunk egy döntést, kialakítunk egy viselkedési stratégiát melynek segítségével kezelni tudjuk a fennálló új helyzetet.

Az egyén a saját maga által stresszesnek megélt helyzetekre általában az alábbi pszichés válaszreakciókat adhatja:

  • leggyakoribb válasz a szorongás, amely megrendítő események – természeti katasztrófák, támadások vagy háborús helyzet – megélése után is jelentkezhet reakcióként. Tipikus tünet a mindennapi élettől való elzárkózás, a társas környezet tagjaitól való elidegenedés, a traumás helyzet újraélése, alvászavar, vagy bűntudat érzése.
  • jellemző lehet még az agresszív viselkedés, és a depresszió.

Fontos megjegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a stressz okozza a betegségeket, sokkal inkább az, ahogyan arra reagálunk. A genetikai adottságaink, a személyiségünk, az stresszre való érzékenységünk szintje befolyásolja leginkább, hogy szervezetünk miként reagál egy rövid, vagy hosszú ideig fennálló stresszes helyzetre, és hogyan képes megküzdeni azzal.

A fentieket olvasva talán nem is gondolnánk, de a stresszorok által kifejtett hatások között vannak pozitívak is. Az eustressz, vagy más néven pozitív stressz jelensége olyan aktivitást válthat ki az egyénből, melyben általa fontosnak ítélt képességeit tudja kamatoztatni, így a helyzet egyfajta kihívásként is megélhető. Jó példa erre egy tehetséges úszó, aki a rajtkövön állva a verseny előtt nagyon izgatott. A helyzetet stresszesnek éli meg, de a vízben, úszás közben lehetősége van a legújabb, tökéletesre csiszolt gyorsúszó kartechnikát kipróbálni, ami hozzásegíti őt egy jó helyezés eléréséhez.

Az egész heti rohanás, a munkahelyen és otthon a családnak való megfelelés sok lehetőséget nyújt a stressz megtapasztalására, és egyúttal rengeteg energiát igényel a körülöttünk kialakuló élethelyzetek kezelése. Mint azt korábban tárgyaltuk, az egyén szubjektív észlelésének döntő szerepe van abban, hogy miként értékeli, mennyire stresszesnek ítéli a vele megtörtént eseményeket.

Az alábbiakban olyan technikákat gyűjtöttünk össze, melyek kipróbálása és mindennapi életünkbe való beépítése segítségünkre lehet a stresszintünk csökkentésében:

- ha olyan helyzetbe találjuk magunkat, melyet stresszesnek ítélünk meg, próbáljuk meg gondolatban átstrukturálni azt, megvizsgálni egy új nézőpontból, új lehetőségek után kutatva a megoldáshoz;

- a számunkra kellemetlennek ígérkező helyzetet igyekezzünk elkerülni például azzal, hogy saját nyugalmunk megőrzése érdekében megtanulunk nemet mondani;

- a feladatok és teendők feltorlódásának elkerülésében segítségünkre lehet az időgazdálkodás, és egy prioritási sorrend felállítása;

- az adott helyzettel kapcsolatban tisztázzuk saját szerepünket, elvárásainkat, és ha szükséges, ne szégyelljünk segítséget vagy tanácsot kérni; 

- a kedvelt szabadidős tevékenységek – sport, zenehallgatás, olvasás, relaxálás - rendszeres beiktatása hosszútávon bizonyítottan stressz csökkentő hatású.

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

Szemlélet – váltás

Vendégszerző: Vincze-Bodács István lelkész

Ha van gyógyító szó, akkor ki kell mondani. Ha van életadó érintés, akkor közel kell lépni, és odaadni. Ha van embert felemelő tenni vágyás a karjaidban, akkor le kell hajolni és emelni.

Amikor Ágnes megkeresett, hogy írjak pár sort a TraumaAmbulancia oldalára a stresszről, annak kezeléséről, megoldásokról, akkor úgy gondoltam – és most is így gondolom - , hogy a fenti sorok lelki – emberi oldaláról beszélt. Egyházi intézményben dolgozom, lelkigondozó-lelkészként, idén 30 éve a szolgálatban. Megtanultam a teljes embert látni, minden számomra elérhető dimenziójában – fizikai – lelki – szellemi - spirituális síkon. Külön ajándék számomra, amikor a beszélgetésekben meghívást kapok a múlt – jelen – jövő feszítő hármasába. Beletekinthetek olyan élettörténetekbe, ahol ott vagyunk, mint tengerparton fekvő nagy szilák, amiről most épp levonult a víz, és kilátszik minden szépségünk, töréseink, leválni készülő hatalmas részek, és fájó hiányok és egymáshoz rögzítő leszakadások. Azután megint jön a víz, és ismét eltakar jótékonyan mindent, és a mélyben formálódik az egyéniség, sajátos hullámokkal, viharálló keménységgel, és porladó gyengeséggel. Trauma átélésekor változunk, kényszerű – kelletlen, mind a víz alatt, mind felette. És kíméletlen megjelenik pőreségünk és kemény-törékenységünk. Bánatos lesz a lélek, és elsiratja egykori önmagát, és kíváncsian, gyakran inkább kelletlenül nézegeti új formáit, tanulja azok élét és laposát.

hullam.jpg

Mind a lélektan, mind a pszichológia fókuszváltást kínál: egyoldalú fájdalmak oldására és enyhítésére irányuló szokások átfogalmazására ad lehetőséget. Felhívja figyelmünket arra, hogy vannak elvitathatatlan erősségeink, előremutató és támogató tulajdonságaink. Figyelembe veszi a boldogságvágyunkat, és azok megvalósításhoz utat mutat, épp azokban az időkben, amikor trauma törte össze talán nemrég megtalált boldogságunkat. Egyensúlyi pontok kidolgozására serkent, a pozitív és negatív működési módok között. Rámutat, hogy az ember képes a saját sorsáért felelni, benne rejlő lehetőségeket kimunkálhatja, növekedhet és fejlődhet. A címben adott szemlélet-váltás lehetőségét villantja fel. A stresszben, és azt követő folyamatokban, mint jól ismert és felismert tünet együttesben, felerősödik a szándék: meg kell védenem magam külső ingerek hatásaitól. Vészreakciók lépnek életbe, ellenállási módokat dolgozunk ki, és ijesztően közel kerül a kimerülés ideje. Az egyéni stressz-megküzdési mintázatok eltéréseit vizsgálva lesz képes az ember a traumatikus esemény utáni betegségre figyelni, annak gyógyítására lépéseket tenni. Előfordulhatnak: álmatlanság, rémálmok, flashback, figyelem-problémák, emelkedett érzékenység. Arra is alkalmat kap az ember, hogy egy-egy traumatizáló esemény – baleset, kapcsolati krízis – már meglévő előzetes és fel nem dolgozott életeseményekről rántja le a leplet. Rétegződik egymásra a két vagy több esemény, és kifejezetten nagy szükség van a megkülönböztetés jó lelkére, össze ne keverjem pl. a szülő-gyerek konfliktusom a gyalogos-autós konfliktussal.

Hogyan tudok megküzdeni a stresszel? A bevezetőben alkalmazott képet használva: hogyan küzdök a hullámveréssel, annak erejével, sodró áramlataival? Egyik megoldás a felismerést erősíti, másik az alkalmazkodást mutatja be. Figyelmesen megvizsgálom saját személyiségem és környezetem kapcsolatát. Elmondhatom, hogy igénybe vesz a környezetem engem, és meg tudok küzdeni a kihívásokkal. Vagy veszélyesnek értékelem, mert erőforrásaim kevésnek bizonyulnak. Amikor kimondom: „Képes vagyok!”, akkor ez megerősítő mondat kell, hogy legyen, az adott kihíváshoz képest arányos. Azt is elfogadom, hogy létezik olyan kihívás, ami nekem jó! Eustressz  - eu (jó – gör.) izgalmas feladatok, alkalmak megragadása, melyek bár nehézségekkel járnak, de várhatóan pozitív eredményei lesznek. Az „élet sava-borsa” lehetőség. Felkínálja ez a megküzdési forma, hogy újabb alkalmazkodási mintákat sajátítsunk el, meg tudunk oldani olyan feladatokat is, amit korábban nem. (eustressz kevésbé jelentkezik balesetekkor, nehogy hiányoljuk…)

Két fontos területet érint mindkettő: a problémá(ka)t és az érzelme(ke)t. Figyelnem kell rájuk. A stressz arra késztet, hogy valami történt, amit el kell kerülnöm a jövőben. Vagy meg kell változtatnom, hogy ne okozzon nekem rosszat. Érzelmi szinten nem engedem, hogy a negatív érzelmek elhatalmasodjanak rajtam, de azt is befolyásolja, hogy a ne mindig a probléma megoldásával foglalkozzam. Mindkét területen akadnak az embert javító és károsító megoldásaink. Amik javítanak: társas támogatás, testmozgás, ima, relaxáció. Másokkal, sorstársakkal, minket segítő és feltétel nélkül elfogadó társakkal való kapcsolat építése, azok fenntartása. Az érzelmek egészséges tudatosítása segíti a stressz, depresszió és szorongás feloldását. Itt kér teret magának a spiritualitás egészséges formája, a vallásosság, mint erőforrás, személyes hitvallás és lelki értékek. Törekedhetünk a lelki béke és belső összhang elérésére. Amik rontanak: nagyivás, drogok, dühkitörések, halogatás, elhárító mechanizmusok. Ami talán a legtöbbet ront a helyzeten, az elodázás. Állandó átfogalmazása a helyzetnek ahelyett, hogy megértésre és mélyebb megélésre törekednénk. Igazi önrontó folyamat a „kérődzés”, amikor elvonulunk a világtól és minden egyébként elérhető támasztól, és azon töprengünk, hogy milyen rosszul vagyunk. A rontó megküzdési stratégiák velejárója, amikor a szembenézés helyett hárítok, meg nem történtté kívánom tenni, távolítok. Ilyenek pl. az elfojtás – „nincs is!”, projekció – „más mit is gondol?”, tagadás – „nem is volt, igazságtalan vagy!”, áttolás – „te vagy az oka, mert ismered azt, aki engem bántott!” A megoldásaink sokat elmondanak rólunk, leginkább azt, hogy iparkodunk a stresszt kezelni, és tovább élni. Meg-megtorpanunk ezen az úton, ami nem jelenti, hogy bénák lennénk. Inkább szót fogadunk annak, aki ezt mondja: nincs ugrálás! Ugyanis - mint sok mindenben – ebben is szeretnének sokan nagy ugrásokkal, kikerülve az élet szürkeségeit, banalitását, lelkesen túljutni mindenen. A belső - lelki – életben nincs ugrálás, épp arról van szó, hogy pont abban találom meg magam és életem központját, ami naponta megmozgatja a szívemet. És ezek nem épp magasztos dolgok, lehet öröm, remény, hűség is, de ugyanolyan fontos a szenvedés, a megkeseredettség, frusztráció is. Ahol mozog a szívem, ott történik az életem. Ha van gyógyító szó, mondd ki! Ha van érintésed, lépj közel! Ha erős a karod, akkor emelj vele! Isten hozott a tengerben!

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

Traumatükör

Anna önkéntesünk írása

Új önkéntes csatlakozott a TraumaAmbulancia csapatához, aki érintettként és segítő szakemberként talált ránk balesete után. Igyekszik mindenből tanulni, és nagyra értékeli azokat, akik segítő „útitársként” támogatnak másokat a terhek feldolgozásában és letételében. Ha elolvassátok személyes történetét, kiderül, miért szeretne ő is útitárs(unk) lenni. 

Tükröm, tükröm! Mondd meg nékem!

Belenézzek? Elővegyem?

Anna vagyok. 34 éves. 2021. április 24-én egy cserbenhagyásos autóbaleset áldozata lettem. Nyüzsgős nap volt. Tettem-vettem, dolgoztam. Munka után egy baráti találkozóra igyekeztem. Egy nehéz időszak tolongó gondolatai zúdultak rám aznap is, amikor kocsiba ültem. Sosem felejtem el, az autómban a „Valaki mondja meg!” című dal szólt…, az egyik kedvencem. Felhangosítottam, énekeltem. Az elmúlt időszak terhelő gondolatai túlharsogták a zenét. Azonban az a hang, amely hirtelen előtört a gondolatok közül, mindent kiütött a fejemből. A hang egy magamban feltett kérdést visszhangzott: ,,Ági! Vajon minek kellene történni, hogy megértsd, nagyon sok dolgod van még itt? Mondjuk, hogy kiszállj épségben egy autóbalesetből?”…A pillanat töredéke alatt előbukkant egy jobb kéz felől eső utcából egy autó. Nem lassított, kihajtott teljes gázzal elém, a fő útra (ahol én szabályosan, minden szabályt betartva haladtam…), és CSATTTT!!! Kihajtott, frontálisan ütköztünk, hiába próbáltam a kormányt a másik irányba rántani. Nyomtam a féket, mint egy őrült. 

tukor.jpg

Elkerülhetetlen volt, hogy ütközzek a velem szembe kerülő oszloppal, majd egy ház sarka állította meg az autómat. A ,,férfi”, aki elütött, visszatolatott a kis utcába, és elhajtott… Ott hagyott. Először talán ezzel volt a legnagyobb bajom. Miért ment el? Miért nem segített? Miért nem kérdezte meg, hogy vagyok? Ott hagytak…..ott….egyedül… Sírtam és kétségbeesetten kiabáltam utána. Kollégáim, mind jöttek utánam egy-egy perc eltéréssel. Telefonáltak, rendőrt hívtak, szóltak a családomnak. Szépen lassan a dühöm, csalódottságom és első sokkom után elkezdtem érezni, hogy fájnak a lábaim, a hátam, a nyakam, a mellkasom. Annyi emberrel az elmúlt időben nem „futottam össze”, mint abban a négy órában, amíg tartott a helyszínelés. Nagyon sokan a segítségemre siettek. ,,Ülj le!” „Kérsz egy pohár vizet?” ,,Fáj valamid?” Éppen úgy alakult, hogy aznap a kislányomért egyik barátnőm ment az óvodába. Tehát hála az égnek, nem ült a kocsiban….mert ők ültek volna azon az oldalon, ami ütközött. Ráadásul kiderült, hogy a járdán, ahová éppen felszaladt a gépjárművem, pillanatokkal előtte haladt el egy hattagú család. Egy anyuka öt gyermekével. Bele segondolok….

Aztán kavarogtak bennem az érzések. A rendőrök odakísérték a fiatalembert, aki elütött. Előttem állt, s én megsajnáltam őt. Tudtam, hogy van egy pici gyermeke. Elém állt, s azt mondta ,,Ne haragudj! Nem akartam. Azért mentem el a helyszínről, mert megijedtem.” Én pedig így reagáltam ,,nézd, én nem foglak meghurcolni, nem fogok neked esni, de vállalnod kell tetteidért a következményeket”. Elkezdett esni az eső, borongós lett az idő, pont, mint a hangulatom. Örültem, hisz’ itt vagyok, élek, épségben vagyok. Nem foglalkoztatott a ,,Miért pont velem?” kérdéskör. Ez nem volt kérdés. Ennek meg kellett történnie. Pont akkor. Pont velem.  Sajnos, mentő nem érkezett, nem hívtak hozzám. A négy órás helyszínelést követően vitt el a párom a hozzánk legközelebb eső kórházba. Kikérdeztek, megvizsgáltak, megröntgeneztek. Húzódás, zúzódás, enyhe fokú agyrázkódás. Utamra bocsátottak, ágynyugalomra, pihenésre intettek. Fájdalomcsillapítót és habszivacs rögzítő gallért is beszereztük. Mire hazaértem, és kezdett alábbhagyni az agyam zakatolása, megláttam az udvarunkba vontatott összetört autómat, és zokogni kezdtem. Akkor jött ki belőlem leginkább a felgyülemlett feszültség. Segítséggel megfürödtem és átöltöztem, lefeküdtem. De mint menthetetlenül szociál-romantikus alkat, kezembe vettem telefonomat, megkerestem a balesetet okozó srácot a közösségi média egyik portálján, és írtam neki egy üzenetet. Másnap válaszolt. Megköszönte a hozzáállásomat, sajnálatát fejezte ki és jobbulást kívánt. 

Négy hónapon keresztül, felhúzva a redőnyt szobánk ablakán minden reggel szembesültem az összetört autóm látványával. 

Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki tört össze jobban ezen a vidéken? Én vagy az autóm? Itt vagyok, élek, szép lassan levehettem a nyaki merevítőt, már nem annyira recsegett és ropogott itt és ott. Amikor úgy éreztem, újból el tudom fordítani a fejemet biztonsággal a tájékozódáshoz, újra autóba ültem. Majd újra, szépen lassan (körülbelül egy hónappal a baleset után) elkezdtem mozogni, mert már nagyon hiányzott, ugyanis már balesetem előtt bő egy évvel életem része volt a mozgás, mint az egyik legjobb stresszlevezető.  A lelkemmel foglalkoztam-e eleget? Rendben vagyok-e? Beszélhetek róla? Fájhat ez nekem? Hisz’ itt vagyok. Jön sok embernél a ,,Jajj, ne csináld mááár! Van, aki ott marad…és hasonló hozzászólások. Ezek a legrosszabb reakciók a külvilágtól és saját magunk irányából is. Mindenkit máshol szorít az a bizonyos cipő.  Ez az én tükröm. A saját belső tükröm, saját repedéseivel. Dolgom van vele. Előhúztam hát, és belenéztem. Igen, hálás voltam, de tudtam, akkor már biztosan, hogy dolgom van vele. Csak én ragaszthatom meg. Vagy legalábbis a segítséget is csak én tudom elfogadni, ha valaki ragasztót adna a kezembe. S jöttek ezek az emberek...akik segítenek. Amikor elengedtem ezt a szálat, hogy mit problémázok én, hiszen élek, s a sérüléseimből sem maradt vissza, akkor találkoztam az emberekkel, akiknél ,,ragasztó” volt. Minden ragasztó más volt, de mind illett a tükrömhöz: egy közös séta, egy koncert, egy közös edzés, egy közös üldögélés egymás mellett az erdőben, csöndben. 

El ne higgye senki, hogy van ilyen elv, mérő eszköz, ami azt mondja, hogy a te traumád kisebb, vagy ilyenebb, vagy olyanabb egy másik emberéhez képest! Ez a te tükröd, a te repedéseid, a te történeted. Én először eldugtam a tükröt. Aztán elővettem, belenéztem. Szerettem volna dolgozni magamon. Aztán a halk „szerettem volnát”, felváltotta az egyre hangosabb és határozottabb „akarom”.

Engedjétek meg magatoknak, hogy számotokra a saját történetetek legyen a legfontosabb!

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

Együtt a mentális jó(l)létünkért

Az október a mentális jóllét hónapja, ezen belül pedig október 10-én ünnepeljük a Lelki Egészség Világnapját. A TraumaAmbulancia Egyesület csapatával egész évben azon dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a lelki, mentális egészségünk, jóllétünk fontosságára; ez ugyanis minden embert érint, nemcsak a baleseti traumák túlélőit.

A következő hetekben sokféle tartalommal készülünk a lelki egészség megőrzése kapcsán. Célunk a minél széleskörűbb tájékoztatás és segítségnyújtás arra vonatkozóan, hogy milyen eszközökkel őrizhetjük meg minél könnyebben és hatékonyabban lelki egészségünket az alábbi témák mentén.

Traumából építkezni

Akár baleseti, akár bármilyen más trauma kapcsán egyre nagyobb figyelmet kap a poszttraumás növekedés fogalma. Egy nehéz élethelyzet vagy krízis amellett, hogy a erőforrásaink mozgósítását kívánja, lehetőséget ad a tanulásra, növekedésre, személyiségünk fejlesztésére. A poszttraumás növekedés egy olyan pozitív változás, amelynek során a traumák túlélői túlszárnyalják korábbi önmagunkat és egy magasabb szinten folytatják személyes növekedési útjukat.

Hogyan történik mindez? Tarts velünk 2021. október 10-én és hallgasd meg a TraumaSztorik podcast legújabb adását, amiben mindenre választ kapsz!

Hálával a lelki egészségünkért

Tudtad, hogy a hála egészséges? A hála érzése csökkenti a negatív érzéseinket, mint például az irigységet, a szorongást és a frusztrációt. Ugyanakkor kutatások is alátámasztják, hogy a hálás emberek boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzik magukat, sőt, sok esetben együttérzőbbek, mint a kevésbé hálás társaik. Egyesületünk blogján részletes tudásanyaggal készülünk a hála kapcsán. Október folyamán megjelenő cikksorozatunkból hatékony, a gyakorlatban is jól használható módszereket sajátíthatsz el, hogy minél gyakrabban megélhesd a hála érzését.

mutasd_ki_haladat_traumaambulancia.png

Mentális jó(l)lét a munkahelyen

Léteznek jó megoldások a mentális egészség erősítésére a munkahelyi környezetben? Van, aki segít a HR csapatnak a poszt-COVID helyzetben? Mikor érdemes bevonni külső szakértőket? Nem kérdés, hogy a mentális egészség erősítése olyan stratégiai feladat egy munkahelyen, amelyben a civil szféra képviselői számot teve segítséget nyújthatnak. Egyesületünk tagjai és önkéntesei között szakemberek és olyan baleseti traumák túlélői dolgoznak, akik saját tapasztalatokból merítve tudják támogatni a munkahelyi jóllét fenntartását. 

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Instagram: Instagram

Tarts velünk egész hónapban!

 

Várjuk együtt az új évet! Gyere 2021!

Talán életünk eddigi legkülönlegesebb éve van mögöttünk. Kaptunk hideget, meleget is, gyorsan kellett teljesen új élethelyzetekhez alkalmazkodnunk, de a jó hír az, hogy sikerült! Már csak néhány óra van hátra, és magunk mögött tudhatjuk 2020-at. Ennek örömére készítettünk nektek egy nyolc pontból álló feladatsort, amely reményeink szerint segít, hogy hálás és büszke legyél, mennyi mindent tanított neked ez az év! Ráadásul, ha átgondolod merre tartasz, mik a céljaid, motiváltabban, újult erővel indulhatsz neki az új évnek. 

Kívánjuk, hogy minden célodat elérd 2021-ben de tudd, hogy ránk számíthatsz, ha támogatásra van szükséged!

kep1blog.png

Mi történt 2020-ban? 

1. Gondold végig: mit hozott 2020 az életedbe? 

Mi volt a legjobb, ami történt? 

Miben fejlődtél vagy változtál? 

Mi volt a legnagyobb meglepetés?

Mi volt a legnagyobb kihívás, amellyel szembenéztél?

Mi volt a legnagyobb lecke, amit megtanultál?

MI volt a legfontosabb dolog, amelyet másokért tettél?

Mire vagy a legbüszkébb ebben az évben? 

Mi az, amiért a leginkább hálás vagy?

Mi az, amit nem sikerült befejezned? 

2. Engedd el! – hogy lezárhasd az évetMik azok a gondolatok, tárgyak vagy bármi más, amit nem szeretnél magaddal vinni 2021-be? Rajzolj egy-egy lufit, és írd bele, mit szeretnél elengedni!

 kep2blog.jpg

Mit vársz 2021-től? 

3. Élet-és mókuskerék – határozd meg, hogy állsz most! 

Mennyire vagy elégedett a jelenlegi életeddel? 

Rajzolj egy kört és oszd fel nyolc cikkre, minden cikk egy-egy fontos területet jelent az életünkből (de helyettük bármi mást beírhatsz, ami fontos neked!)

1. pénzügyek (anyagi biztonság, tartalék)

2. kikapcsolódás (szórakozás, lazítás, hobbi)

3. barátok, közösségi élet

4. család, magánélet

5. környezet (biztonságos és komfortos otthon)

6. mentális és lelki egészség (stresszkezelés, gondolkodásmód, belső harmónia)

7. fizikai egészség (sportolás, táplálkozás, pihenés

8. hivatás (munkahely, szakmai kihívások)

Ha kész a kör, egytől tízig színezz ki annyi sávot a körcikkekből, amennyire elégedett vagy az adott területtel! (nulla a kör középpontja, tízes pedig maga, a kör). Ezután jelöld be, mi a reális, vágyott cél egy-egy területen! Így láthatod azt, mire érdemes fókuszálnod a következő évben.

4.Merj álmodni! Határozd meg vágyaidat! 

Az életkerék kategóriáihoz írd le legalább egy-egy vágyadat!

5. Határozd meg 2021-es céljaidat!

Írj le három olyan célt, amelyet szeretnél elérni 2021-ben! Gondold át, és írd le azt is, milyen lépések szükségesek, hogy megvalósuljanak.  

6. Legyen egy titkos kívánságod! Szárnyalhat a fantáziád!

7. Tudatosíts erőforrásaidat! 

Készíts listát: engedd el azokat a rossz szokásokat, amelyek hátráltatnak céljaid megvalósításában és írd le azokat, amelyeket fel akarsz venni, hogy könnyebben elérd céljaidat! 

8.Végül válassz egy mottót magadnak 2021-re! 

Kívánjuk, hogy olyan legyen az új év, amilyennek szeretnéd! Gyere 2021!

 

Ha többet szeretnél megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, baleseted volt vagy valakinek a környezetedből és érzed, hogy nincsen minden rendben keress minket bizalommal! Várunk szeretettel akkor is ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

süti beállítások módosítása