Lehetek boldog a traumám után?

TraumaAmbulancia

Értem. Értem - a tűzbe mentem......

Fejes Adrienn önkéntesünk írása 1. rész

2020. január 15. - Katnnis

Adrienn 2019 őszén önkéntesként csatlakozott a TraumaAmbulancia csapatához. Néhány hónap alatt megtapasztalhattuk, ő valóban egy "tűzről pattant lány". Kedves, segítő hozzáállásával bizonyította, nincs olyan kérés, probléma, feladat, amit ne tudna megoldani. Mi már ismerjük történetét, tudjuk, honnan ered ez a fantasztikus pozitív hozzáállás, miből tud ennyi erőt meríteni. Története mindannyiunk számára tanulságos és példaértékű, ezért is gondoltuk, hogy "közkinccsé" tesszük. Fogadjátok szeretettel Adrienn írását (két részletben)!

 

2011 egyik átlagos őszi napja, életem egyik legtragikusabbjának hitt napja, életem legsorsfordítóbb napja lett.

2020 év elején már semmit sem tennék másként, hiszen értem és megértem azokra a vissza- visszatérő kérdéseimre a választ, amelyek padlóra küldtek, aztán onnan felemeltek. Értem, hogy miért nekem, miért akkor és miért ott kellett önmagamért tűzbe mennem.

1. Égető helyzet

Egyszerű vidéki lány voltam a fővárosban. Alig múltam huszonhárom, és az egyetemről kilépve,éppen próbaidős életem első komoly munkahelyén. Azon az őszi napon szerencsétlen véletlenek sorozata és önmagam miatt egy háztartási balesetben (szó szerint balul elsült esetben) a testem csaknem húsz százaléka másod- és harmadfokon megégett:az arcom bal oldala, a nyakam, a bal vállam, a mellkasom, a bal kézfejem és ujjaim, a jobb teljes alkarom, mindkét combom, a jobb lábszáram, a lábfejeim és talpam. Múmiaként becsavarva ébredtem a Honvéd Kórház Égési-Plasztikai Osztályán, ahol ébredésemet követően átfutott az agyamon egy halvány gondolat: „Vajon élek, vagy meghaltam?!” Aztán tudatosult bennem, hogy ez még mindig az élet, és, amit ekkor éreztem, sosem felejtem el. Szeretek mindenkit. Mindenkit, akinek azelőtt azt mondtam, hogy „Boldog szülinapot, boldog névnapot, boldog karácsonyt és boldog új évet!”Őket, akiknek olyan ritkán mondtam azt, amit valóban érzek irántuk: szeretlek”.De mire ez az érzés átjárta perzselt lelkemet, megéreztem a testi fájdalmakat, amelyeket azelőtt az adrenalin, utána pedig a fájdalomcsillapító gyógyszerek „elfedtek”.

A nyílt sebek a kötések alatt, amelyeket heteken át meg sem mertem nézni, az ujjaim, amelyeket nem tudtam mozgatni, a lábam, amely nem volt képes lépni… hosszú heteken át…én azt hittem, mi több, teljesen biztos voltam benne, hogy belehalok.Dühös voltam és dacos. Dühös voltam magamra, másokra, a világra, a sorsra és Istenre, akiben huszonhárom éven át mindig hittem. Hol volt ő aznap? Mit csinált? Rám nem volt ideje? Rám nem volt ereje? Nekem azt tanították, hogy ő mindenhol ott van. Hol volt ekkor? Ezerszer kérdeztem, és választ nem kaptam.

S mindeközben sírtam éjjel és nappal. Sírtam, és a könnycseppeket még csak letörölni sem tudtam arcomról. Amikor megkérdezték, miért sírok, legtöbbször elmondani sem tudtam. Tűrtem a helyzetet és közben naponta százszor kérdeztem magamtól, a családtagoktól, a látogatóimtól, és az orvosoktól: Miért? Miért én? Miért most? Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Miért küzdöttem ennyit eddig az életben? Miért tanultam rengeteget az egyetemen? Miért mentem külföldre? Mit ér, hogy szeretek mindenkit és mindenkinek csak jót akartam eddig és megfelelni? És mit érnek az elismeréseim, a köztársasági ösztöndíjam vagy a repülőtéri egyenruha így rajtam? Miért kapom ezt a sorstól? Miért? És amikor nem kérdeztem, a tekintetemben akkor is benne volt.

Aztán rendben, idővel beláttam, elfogadtam, hogy nem tudok a múltam ellen tenni, megtörtént.

És akkor most hogyan tovább? Mihez kezdek magammal? Egyáltalán…hogy nézek ki? Az emberek milyennek látnak majd? És mikorra gyógyulok meg? Mikorra lesz szép bőröm…ha lesz valaha? És mi lesz a lelkemmel? Magammal? És a legfontosabb: mikorra? Mikorra gyógyulok meg? Kitől kérdezzem? Ki ad erre választ? Mérges voltam, szomorú és hitetlen.  Életem legtragikusabb napján harcra hívott az élet, és nem kérdezte, hogy szeretném- e?! Éjjelente egyedül maradtam. Ez volt mindig a legnehezebb. Önmagammal szembe nézni előbb lelkileg aztán testileg. Láttam a kötéseket magamon és féltem. Rettegtem attól, hogy egyszer meglátom mindazt, ami alatta van. Elképzeltem, hogy szörnyű lehet, hiszem a napi kötéscserék során a gyógyuló sebek újra és újra feltépődtek. Fájt és féltem.

Egyszer megkérdezték, hogy mitől? És éjszakánként ezen gondolkoztam. Hogy mitől félek? Az elképzelt szörnyűségtől? Önmagamtól? A kinézetemtől? Magától a fájdalomtól? Attól, hogy egyedül vagyok az ágyon? A jövőmtől? És a válaszom igen volt. Mindegyikre, szépen sorban.

Mindezidáig nem foglalkoztam ilyen kérdésekkel. Éltem a huszonévesek mindennapi életét, rohantam ész nélkül, hogy megszerezzem mindazt, amit a társadalom összességében elvár. Hogy legyen nekem is új telefonom, jó pasim, lakásom, autóm és mindemellett csinos legyek, kedves és tökéletes.

Anyukám, apukám és testvérem azzal biztattak, amivel gyerekkorom óta minden mélyponton: minden rossz után jó jön. Erősnek mutatták magukat előttem, de éreztem, hogy mindenkinek fájdalmat okoztam. A lelkiismeretemmel még ezt is „le kell játszanom”, saját dolgaimon túl. Nekik, akik szeretnek születésem első pillanatától, ekkora fájdalmat okozok…Hogy tehettem ezt?

Rokonaim azt mondták, „erre az esetre mindig emlékezni fogunk”. Barátaim azt mondták, „lépjek túl ezen és felejtsem el”.Bevallom, akkor nem tudtam, hogyan kellett volna emlékezni és elfelejteni egyszerre mindazt, ami történt. Mit kellett volna tennem?

Vártam, hogy valaki mondja meg. Kívülről vártam a választ, és egyszer a doki azt mondta, hogy a válaszokat magamban találom meg. Annyira padlón voltam, hogy nem volt vesztenivalóm. Válságban voltam,és azt gondoltam,ettől mélyebbre úgysem nagyon kerülhetek. Így az esélytelenek nyugalmával,elkezdtem a válaszokat magamban keresni.

img_9223.jpg

 

Ha többet szeretnél tudni a poszttraumáról, a poszttraumás feljődésről, baleseted volt vagy  valakinek a környezettedből és érzed, hogy nincs minden rendben keress minket bizalommal! Várunk akkor is szeretettel ha a történetedet szeretnéd valamilyen formában megosztani!

Weblap: https://traumaambulancia.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/Poszttrauma/

Zárt csoport: https://www.facebook.com/groups/balesetisorstarskozosseg/

 

süti beállítások módosítása