A TraumaAmbulancia munkájába nem olyan régen pszichológus hallgatók is bekapcsolódtak. Öröm látni lelkesedésüket, és azt is, mennyire alázatosan állnak a témához, hogy igazán szeretnének segíteni. Egyikük tollából született a következő rendkívül hasznos összefoglaló a traumafeldolgozás egyik legegyszerűbb, és kézenfekvő módszeréről: a rendrakásról (igen, először körülöttünk, és közben magunkban is). Figyelmetekbe ajánljuk Gergely-Kosza Petra írását!

Miközben egy fájó traumát próbálunk feldolgozni, talán az egyik legkisebb dolog, ami eszünkbe juthat, mint mankó: a rendrakás. Egy trauma által az addig lassan, egyenként,nehezen, és szépen összerakosgatott életünk, egyszer csak kártyavárként omlik össze, minden tekintetben. Ilyenkor először azt sem tudjuk, mihez fogjunk. A fontossági sorrendek megváltoznak, a túlélés, a biztonság keresése talán sokkal inkább előtérbe kerül, mint addig
valaha, és háttérbe szoríthat minden mást.

Forrás: Marie "Konmari" Kondo Facebook official page

Persze mindenki a maga módján próbál felállni a padlóról, de vannak bizonyos stratégiák, amelyek mindannyiunknak segítséget nyújthatnak a lelki erősödéshez. Ennek egyik alapköve lehet a rendrakás folyamata, és a minket körülvevő, biztonságérzetet nyújtó rend! Bár, nem biztos, hogy ez az első dolog, ami eszünkbe jut, de ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk a dolgot, rájövünk, hogy mindennapi életünkbe beépítve nagy segítség lehet a
lelki felépülésben. Hogy hogyan? Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a kertész gyomlál kertjében. Azért, hogy csodás termés, szemet gyönyörködtető virágok, erős, időjárásnak ellenálló és mély gyökérzettel rendelkező fák nőhessenek lelkünk kertjében, szorgos kis kertészként előbb el kell távolítanunk az ott növő gazokat, hiszen gátolják gyümölcsöző növényeink fejlődését. Nagyon nehéz megtapasztalni azt az érzést, amikor a dolgok irányítása kicsúszik a kezünkből.
Elesettnek, másokra utaltnak érezhetjük magunkat, elveszítjük a kontrollt saját életünk felett, és ilyenkor gyakran pusztán passzív megfigyelői tudunk lenni saját életünknek. Ez felfoghatatlan lehet annak, aki ezt még soha nem élte át, de sajnos, valóban teljesen ki tudja billenteni az embert testi-lelki egyensúlyából. Minden ilyen esemény után kicsit újra kell születnünk, aztán újra fel kell nőnünk magunkhoz és környezetünkhöz. Ebben nagyon sokat
segíthet a rendezett, biztonságos környezet. Környezetünk rendezettsége olyan biztos alap, amire könnyebb építkezni. Gondoljunk csak bele, ha káosz vesz minket körül, ruháink, könyveink, feljegyzéseink a teendőinkről szanaszét hevernek, és folyamatosan küzdünk a halogatás égető érzésével, a lezáratlanság által okozott „valami hiányzik” érzettel. De, ha rend van körülöttünk, akkor elégedettség fog el bennünket, csak körbenézni is megnyugtató és felemelő. Újra érezhetjük, hogy képesek vagyunk befolyásolni környezetünket, szeretetünkkel és odafigyelésünkkel szívünknek kedves rendet teremthetünk, amely lelkünket melengetve visszahat ránk. Ahogy szép lassan előszedjük emlékeinket, megsimogatjuk egyik régi kedves képünket, egy jó baráttól kapott ajándékot, vagy egy boldog emlék ereklyéjét, jobban áttekinthetjük addigi életünket. Képesek lehetünk újra hálát adni érte, meg merjük siratni élményeinket, énünket, vesztességeinket, és fajdalmainkat. Ezáltal idővel szelídülnek körülöttünk a dolgok, mi pedig egyre erősebbé válhatunk. Néha nem is maga az eredmény, tehát a rend, hanem már maga a rendrakás is gyógyító hatással bír. Egyrészt a káoszban nem tudjuk megtalálni erős énünket, stratégiáinkat, nincs kapacitásunk lecsendesedni és befelé figyelni, ha pedig feloldjuk a káoszt körülöttünk, ezeknek mind utat engedünk életünkbe. Másrészt a rendrakás egyfajta meditatív állapotot idéz elő, ami segít abban, hogy gondolatainkat össze tudjuk szedni, hogy tovább tudjunk lendülni a gyengeség, a tehetetlenség és a vesztesség érzésén, és elindulhassunk a lelki fejlődés útján. Ehhez kis lépésekben is nekifoghatunk. Először elég csak egy-két dolgot elpakolni közvetlen környezetünkből, megpróbálni minden nap egy kicsit többet tenni, minden nap egy kicsivel szélesíteni azt a kört, ahol kedvünk van kicsit rendet tenni, ahol biztonságban vagyunk, ami a miénk! Ezek olyan kis lépések, amik elindítanak az úton, hogy ne csak sodródjunk az árral, hanem valóban mi lehessünk lelkünk kertjének kertészei. Hiszen minden egy kis lépéssel keződik!

Mindig jusson eszünkbe, hogy az ember célja valóban a küzdés maga, és ha az út néha fájdalmas is, mindig többek leszünk általa! Mivel egy trauma után nagyon nehéz lehet új életünkre, sőt, továbbmegyek: új énünkre nézni, és valóban egészében átélni, teljes szívünkből elfogadni és szeretni, jó kezdő lépés lehet környezetünkben elkezdeni a változást! Ne féljünk erőforrásként tekinteni elsőre egyszerűnek tűnő dolgokra! Higgyük el, hogy szépen, lassan, csendben, de segíteni fognak utunkon!

Ha szeretnél többet megtudni a poszttraumáról, a poszttraumás fejlődésről, keress minket bizalommal! Engedd, hogy segítsünk!

https://www.facebook.com/Poszttrauma/